Mi az a Névtelen Biblia? Miért van rá szükség?
Hála a modern technológiának és szorgalmas testvérek gyűjtögető és digitalizáló munkájának, ma már olyan 20 magyar bibliafordítás érhető el különböző programokban (e-Sword, theWord, mySword, myBible, stb.) A fordítók közt van katolikus szerzetes, református vagy evangélikus lelkész, független, amerikai fordítótársulattal függésben álló személy, katolikus és protestáns bibliatársulatok, illetve a görög nyelv felekezetfüggetlen megszállottjai. Mindez nagyszerű, és hálásak lehetünk mindezért Istennek!
Muszáj azonban szóba hoznunk valamit. Tudni kell ugyanis, hogy a modern nyelvezetű és könnyen olvasható fordítások mind a Westcott-Hort által az 1800-as évek végén készített görögből vannak fordítva. A baj ott van,forrás hogy ez a szövegkritikai görög szöveg két, sajnos Jézus isteneségét is tagadó embernek az alexandriai szövegekből mesterségesen összerakott munkája. Elméletük az volt, hogy az eredeti Biblia főleg két görög kéziratban, a Vaticanusban és a Sinaiticusban maradt ránk majdnem tökéletes állapotban. Ezzel szemben az angol King James verzió (valamint Luther és Károli Bibliái is) egy másik szövegből, az antiókhiai/bizánci vonalat képviselő Textus Receptus változatból lettek lefordítva. Westcott és Hort szerint ez az alapszöveg viszont nem megfelelő és le kell cserélni egy szerintük régebbi és jobb változattal. Szerintük 1500 éven keresztül nem volt normális bibliai kézirat elérhető egész addig, míg valaki egy kolostor szemeteséből ki nem halászta a Sinaiticust, illetve meg nem találták a Vaticanust a vatikáni könyvtárban. Hort kifejezetten megvetette a Textus Receptust, hitványnak és vacaknak nevezte, és vehemensen tanította, hogy az antiókhiai iskolához kötődő Luciánusz eltorzította a szövegeket, amelyek aztán gyorsan elterjedtek szerte Bizáncban. Ezt az érvelést bizonyíték hiányában ma már többnyire elvetik, de akkoriban nagy kárt okozott a Textus Receptusnak. Ezzel promótálták ugyanis az ő új kritikus görög szövegüket, aminek javítgatott változataiból fordítják a mai Bibliákat.
De miben is kell hinnünk ahhoz, hogy Westcott és Hort Textus Receptus ellenes elméletét el tudjuk fogadni?
- Abban, hogy olyan emberek, akik hittek Jézus Krisztus istenségében, gyakran eltorzították az eredeti kéziratokat.
- Abban, hogy olyanokra, akik meghaltak azért, hogy az evangélium elterjedjen a világon, nem lehetett rábízni a Bibliát.
- Abban, hogy gyilkosaikban viszont meg lehet bízni.
- Abban, hogy a kelta keresztények, a waldensek, az albigensek, a henrikiánusok, a petrobrusszok, a paulikiánusok, a görög ortodoxok, a protestánsok, az anabaptisták és a baptisták egyike sem birtokolta Isten tiszta igéjét.
- Abban, hogy a római katolikusok és a 19. századi racionalisták birtokolták csak Isten tiszta igéjét.
A legegyszerűbb megnézni egy Bibliáról, hogy Textus Receptus alapú-e, vagy sem, ha például kinyitjuk az 1Tim 3:16-nál, és ott a kegyesség titkaként konkrétan „Isten” jelent meg testben, utalva ezzel Jézus isteni voltára, vagy csak egy homályos „aki”. Előbbi a Textus Receptus szövegre, utóbbi pedig Westcott és Hort művére (vagy valamely alexandriai változatra) épül.
Visszatérve a modern Bibliákhoz: sajnos hiába könnyen olvashatóak, vagy hiába próbálnak egyesek (Csia, Vida) szöveghűek lenni a göröghöz (pl. szellem/lélek, hústest/alaki test, bemerítés, stb), ha az alapszöveg és annak előállítói már eleve megkérdőjelezhetők.
A Károli és Aranyos Bibliák ugyan az antiókhiai Textus Receptusból lettek fordítva, viszont nyelvezetük régies, továbbá van néhány pontatlan vallásos szó bennük. Például „keresztelés” van „bemerítés” helyett, illetve sokszor „lélek” van „szellem” helyett, stb. Ma már van ugyan néhány „Szent Szellem”-es Károli, de a kiirthatatlan „keresztelés” szót ugyanúgy meghagyták. Itt-ott a modernizáltabb Kecskeméthy és Czeglédy fordítások is a Textus Receptust használják, de sajnos még mindig vegyítik a Westcott-Hort alapszöveggel is.
Mindezeken túl, bizonyos vallásosan belénk rögzült szavakat eddig még senki sem mert lefordítani:
- apostol = kiküldött (valamilyen megbízatásban, valakit képviselve),
- próféta = szóvivő / szószóló,
- evangelista = győzelmi hírt beharangozó (eredetileg római birodalmi kolonizáló),
- pásztor = juhász (Jézus jó pásztorságának kivételével a gyülekezetre nézve csak többes számban szerepel: a Biblia nem ismer egyszemélyes tanítói felállást.)
- püspök = felvigyázó (a közösség tisztaságára),
- presbiter = vén / tapasztaltabb veterán testvér (Pál a felvigyázó szinonimájaként használja),
- diakónus = (közvetítő)segéd / lótifuti / mindenes / piszkos munkát végző / „tróger”,
- stb.
Természetesen nem ezen szerepkörök meglétét kell kritizálnunk vagy elutasítanunk, hanem azt a papság-köznép koncepciót, mely egyeseket mások fölé emel, amit Urunk megtiltott a Máté 23-ban. Viszont ezt elősegítette az, hogy ezen szerepeket címkeként és pozícióként, s nem az adott testvérnek a Krisztus testében levő minden tagot Krisztus testének építésére végzett szolgálatára felkészítő szerepeként kezelik. Ez a kificamodott papság-köznép koncepció János halála után alig tíz évvel már megjelent egy bizonyos Antiókhiai Ignác végirataiban, aki a püspök szerepet már felemelte egy közbenjárói szintre, ebből lett katolikus oldalon a „pap”, Luther révén protestáns oldalon pedig a „lelkipásztor” és a hasonló tanítói hivatalbeli rangok. A magát vénnek nevező János a 3 levelében Gájuszt inti, hogy ellenzi az „őközöttük elsőséget kedvelő Diotrefész” hozzáállását: éppen ez az a papság-köznép koncepció, amit Antiókhiai Ignác a maga püspök-kultuszával igen hamar elterjesztett. Ezen oknál fogva a görög-latin, másokat különleges vallási pozícióba emelő szavakat lefordítjuk, mivel az Úr és az első testvérek sem speciális címkéket, hanem egyszerűen csak a köznyelv már meglévő szavait használták. A gyülekezet sem egy intézmény vagy felekezet, hanem egyszerűen a bűnből, vallási rendszerekből és a világból kihívottak közössége, ahol Krisztusnak a felkészítő ajándékai gyakorlati módon segítik Krisztus Testét az alapok megértésében és Jézus gyakorlatias követésében, a Krisztusban való teljes felnőttkor eléréséig.
Ami még bonyolítja a helyzetet, hogy az összes Biblia fejezetekre és számokra van osztva, ami az eredetiben nincs. Az első olvasók gördülékenyen, mintegy levélként olvasták a szöveget. A fejezetekre osztás a korai 13. században, a versszámozás pedig a 16. század közepében történt. Magyarán, sosem volt a reformáció utáni olvasók kezében egy normális, levél vagy könyv formájú, folyamatosan olvasható Biblia. A tördelésnek volt ugyan jó szándéka: a könnyű kereshetőség, viszont ez sokszor tönkre is tette vagy akadályozta a gondolatmenet dinamikáját és megértését. Az ember hajlamos ugyanis kiragadni verseket a helyéről, illetve megállni egy fejezet határán, ahol a gondolatmenet tovább folytatódna, így az olvasó fejében a logikai kötés sokszor nem történik meg. Timóteus egyszerűen azt a parancsot kapta, hogy legyen gondja a felolvasásra. A felolvasás helyett ma többnyire van egy kis morzsányi alapige, ami köré építenek egy monológ prédikációt, de ez a gyakorlat szintén nem biblikus. Az első testvérek béreai módon együtt olvasták fel és kutatták a szöveget, és beszélgettek róla, közösen építve egymást. A vének felügyelték, hogy tévtanítás és rendetlen viselkedés ne keveredjen bele a beszélgetésbe, a lótifutik pedig közvetítették a híreket és leveleket az egyes közösségek között.
Az Istent a Krisztus egyszerűségében kereső testvéri eklézsia mellett mindvégig meglévő intézményes egyház, Baál Babilonja – a benne lévő emberek legnagyobb jószándéka ellenére is – nagyszerű hitető munkát végzett azzal, hogy egyszerre adott is, meg nem is. Elhitette velünk, hogy visszaadta nekünk saját nyelvünkön Isten Igéjét. De a Sola Scripturát egy sem tudta eddig teljesen nyújtani nekünk: a nyers, tiszta, emberi hagyományoktól, fejezetcímektől, versszámozásoktól mentes Bibliát a saját felekezeti vagy emberi hagyományai belekeverése (kovászolása) nélkül. Hála Istennek, hogy Ő mindezekél nagyobb, és ennek ellenére még mindig tud szólni azokhoz, akiket Ő el- és kihív önmagának Jézus kompromisszum-mentes követésére, a meglévő fordításokon keresztül is. Hálásak lehetünk tehát Istennek a már meglévő fordításokért, illetve a számtalan tanulmányozó segédeszközért.
Ugyanakkor az igazságszeretet miatt szükség van egy olyan Bibliára, amely:
- a görög ortodoxszal egyező és a Krisztus istenségét elismerő Textus Receptusra épül,
- vallástalanítja és inzéményteleníti a szöveget (keresztelés, apostol, püspök, stb.),
- mentes fejezetektől és versektől,
- tiszta a szerkesztők által hozzáadott témacímektől,
- a Károlihoz hasonlóan lehetőleg minden görög szót visszaad a magyarban, és dőlt betűvel jelzi az értelmezésbeli betoldásokat az olvashatóság érdekében,
- induktív és exegetikai tanulmányozásra is alkalmas,
- visszaadja az eddig ignorált szópárokat (lélek/szellem, érzéki/alaki test, igazság/igaz mivolt, kinyilatkoztatott ige/iránymutató ige, stb),
- szükség esetén lábjegyzetben jelzi a görög kifejezések pontosabb jelentéseit,
- online, telefonon, tableten és nyomtatott verzióban is elérhető.
Ezen alapelvek mentén:
- folyamatosan lehessen közösen észrevételezni, korrigálni,
- kizárólag újjászületett, Krisztusért mindent hátrahagyott, a Szent Szellem által vezérelt, magukat megtagadott hívők (tanítványok) fordítsák,
- s épp ezért ezért a fordítók neve ne legyen fontos.
E fordításnak nem az kell legyen a célja, hogy becsmérelje a többit vagy velük versengjen, hanem az, hogy Károliékhoz hasonlóan a reformáció, azaz a megújulás, visszatérés, megtérés szellemével Isten kegyelméből törekedjen mindinkább megközelíteni az eredeti szöveg pontosságát a lehetőségekhez mérten, magyar nyelven mégis érthető és tanulmányozható formában. Így indult útjára a Névtelen Biblia.