Lukács írása a Messiás követőinek gyakorlati tevékenykedéseiről1 Theofilosznak

Az első kinyilatkoztatott beszámolót megtettem mindarról, ó Theofilosz2, amiket kezdett Jézus tenni meg tanítani is, addig a napig, melyen miután Szent Szellem által parancsot adott a kiküldötteknek, akiket kiválasztott, felvétetett; akiknek is megmutatta magát élőként az ő szenvedése után sok bizonyítékkal, negyven napon át megláttatva magát nekik és kinyilatkoztatva az Isten Királysága felőli dolgokat.Lábjegyzet2Theofilosz: a név jelentése: ‘Isten barátja’, így akár beszélő névként is felfogható: e levél Isten barátjának lett címezve, legyen az maga a konkrét Theofilusz, illetve bárki, aki épp most barátkozik Istennel, vagy már barátként szereti Őt.

És mikor együtt voltak, megparancsolta nekik, hogy Jeruzsálemből ne távozzanak el, hanem várják meg az Édesapa ígéretét, amelyről hallottatok tőlem, hogy: „János ugyan vízzel merített be, ti azonban be lesztek merítve Szent Szellemben, nem sok nap múlva.”

Ők tehát miután tényleg összejöttek, megkérdezték őt, ahogy erélyesen ezt mondták: „Urunk, vajon ebben az időszakban állítod helyre a királyságot Izraelnek?” Így szólt pedig őhozzájuk: „Nem a ti dolgotok tudni időszakokat vagy alkalmas időket, melyeket az Édesapa helyezett a saját szuverén hatalmába, hanem kaptok majd csodás erőt, miután eljött a Szent Szellem rátok, és lesztek számomra tanúk mind Jeruzsálemben, mind egész Júdeában és Samáriában, és a föld végéig.”

És miután ezeket szólta, miközben figyelték, felemeltetett, és egy felhő alulról befogta őt az ő szemeik elől. És amint fürkészve néztek a mennybe az ő elmenetelekor – figyelj! – két férfi is melléjük állt fehér ruházatban, akik így is szóltak: „Galileai férfiak, mit álltok itt figyelve a mennybe? Ez a Jézus, aki fel lett véve tőletek a mennybe, úgy fog eljönni, amily módon néztétek őt, miközben a mennybe ment.”

Akkor visszatértek Jeruzsálembe az úgynevezett Olajfák hegyéről, mely közel van Jeruzsálemhez, egy szombatnapnyi útra.

És mikor bementek, felmentek a felső szobába3, ahol megszállt Péter és Jakab és János és András; Fülöp és Tamás; Bartolómeó és Máté; Jakab, Alfeus fia és Simon, a zélóta és Jakab Júdása. Ezek mind odaszántak voltak egy akarattal az imában és a könyörgésben az asszonyokkal és Máriával, Jézus anyjával együtt, és az ő4 testvéreivel együtt.Lábjegyzet3Felső szoba: a görög ὑπερῷον (e.: „hüperóion”) a ház legmagasabb szintjén található szoba, elvonulásra vagy imádkozásra elkülönített felső szoba vagy padlás, melyet néha vacsorára vagy gyülekezésre is használtak, esetleg nők szállásaként. Nem azonosítható egyértelműen az utolsó vacsora helyével, amely az ἀνάγαιον (e.: „anagaion”), mely szó inkább az étkezésre használt vendégszobát jelöli. 
4Ő: a névmás hímnemű, Jézusra utal.

És ezekben a napokban, miután felállt Péter a gyakornokok között középen, megszólalt (és az együtt levő személyek száma mintegy százhúsz volt):

„Férfiak, testvérek, be kellett teljesedniük annak az Írásnak, melyben előre megmondta a Szent Szellem Dávid szája által Júdás felől, aki kalauza lett azoknak, akik letartóztatták Jézust. Mert mivelünk együtt volt számlálva, és rá esett a sorsrésze ennek a segédkezésnek. Emez tehát valóban birtokba vett egy mezőt az ő igazságtalansága jutalmából, és miután alázuhant, kettéhasadt középen, és kiomlottak az ő belső részei mind. És ismertté lett mind a Jeruzsálemben lakóknak, úgyhogy elnevezték azt a mezőt az ő saját nyelvükön Akeldamának, azaz Vérmezőnek. Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: »Váljon az ő lakóhelye pusztává és ne legyen lakó abban«; és: »Az ő felvigyázóságát más vegye el.« Kell tehát azon férfiak közül, akik velünk minden időben együtt jártak, amikor bejárt és kijárt közöttünk az Úr Jézus, kezdve a János bemerítésétől addig a napig, melyen felvétetett tőlünk: hogy tanúja legyen az ő feltámadásának velünk együtt, egyike ezeknek.”

És odaállítottak kettőt, a Barsabásnak hívott Józsefet, akit elneveztek Jusztusznak, és Mátyást. És ahogy imádkoztak, így szóltak: „Te, Urunk, mindenki szívének ismerője5, mutasd meg ebből a kettőből azt az egyet, akit választottál, hogy elvegye a sorsrészét ennek a segédkezésnek és kiküldetésnek, melyből félrelépett Júdás, hogy az ő saját helyére jusson!” És sorsot vetettek rájuk, és esett a sors Mátyásra, és a tizenegy kiküldött közé számlálták.Lábjegyzet5Urunk, mindenki szívének ismerője: lehetséges más fordítás: „mindenki szívismerő Ura”.

2. rész

És a pünkösd napjának beteltével mindnyájan egy akarattal voltak együtt. És lett hirtelen a mennyből egy zúgás, olyan, mint a viharos sodró szélfúvásé, és betöltötte az egész házat, ahol ültek. És a számukra láthatóvá váltak megoszlott nyelvek, olyasmik, mint a tűzéi, és ült mindegyikükre. És megteltek mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdtek beszélni különböző nyelveken, ahogyan a Szellem adta nekik, hogy kimondják.

Voltak pedig ekkor Jeruzsálemben lakozó zsidók, vallásos férfiak minden nemzetből, amelyek az ég alatt vannak. Ennek a hangzásnak megtörténtekor pedig összejött a tömeg, és össze voltak zavarodva, merthogy egyen-egyenként a saját nyelvükön hallották beszélni őket. El voltak pedig kápráztatva mind, és csodálkoztak, ahogy egymásnak mondták: „Figyeljetek, ezek, akik beszélnek, nem mind galileaiak? És mi hogyan halljuk, ki-ki a mi saját nyelvünkön, amelyben születtünk? Pártusok és médek és elamiták; és a Mezopotámiában lakók, meg Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, meg Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és a Ciréne melletti Líbia részeiben; és a római jövevények, zsidók meg betértek is, krétaiak és arabok: halljuk beszélni őket a mi nyelvünkön az Isten nagyszerű dolgait!” El voltak kápráztatva pedig mind és tanácstalanok voltak, ahogy egymásnak ezt mondták: „Mi akarna ez lenni?” Másféle emberek pedig csúfolkodva mondták, hogy „Édes borral teltek el.”

Péter azonban, odaállva a tizeneggyel, felemelte az ő hangját és kimondta nekik:

„Zsidó férfiak és mind a Jeruzsálemben lakók: legyen ez nektek ismertté, és vegyétek füleitekbe az én kijelentéseimet! Mert nem úgy van, ahogy ti feltételezitek, hogy ezek részegek, mert a harmadik órája van a napnak. Hanem ez az, ami meg lett mondva Jóel, az isteni szóvivő által:

»És lesz az utolsó napokban – leszögezve mondja az Isten –, hogy ki fogok önteni az én Szellememből minden hústestre; és isteni szóvivői közléseket fognak tenni a ti fiaitok és a ti lányaitok; és a ti ifjaitok látásokat fognak látni; és a ti véneitek álmokat fognak álmodni. És még az én rabszolgáimra és az én rabszolgalányaimra is azokban a napokban ki fogok önteni az én Szellememből, és isteni szóvivői közléseket fognak tenni. És fogok adni csodákat a mennyben fent és jeleket a földön lent, vért és tüzet és füstnek gőzét. A nap át fog fordulni sötétbe és a hold vérbe az Úrnak nagy és feltündöklő napja eljövetele előtt. És lesz, hogy mindenki, aki csak segítségül hívja az Úr nevét, meg fog menekülni.«

Izraelita férfiak, halljátok meg ezeket a Kinyilatkoztatásokat: Jézust, a názáreti férfit, aki az Istentől lett igazolva előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, melyeket tett általa az Isten tiköztetek, ahogyan magatok is tudjátok: ezt az Istennek elhatározott tanácsával és előre ismerésével lett kiszolgáltatva, miután elfogták törvénytelen kezek által, felszegezve megöltétek; akit az Isten feltámasztott, miután eloldozta a halál fájdalmait, mivel képtelenség volt, hogy ő le legyen uralva attól. Mert Dávid ezt mondja őrá: »Láttam az Urat szemeim előtt mindig, mert az én jobb kezem felől van, hogy meg ne inogjak. Emiatt örvendezett az én szívem és ujjongott az én nyelvem, de még az én hústestem is a reménységen fog sátrat verni! Mert nem fogod ott hagyni az én lelkemet az alvilágban, sem nem fogod arra adni a te Szentedet, hogy rothadást lásson. Megismertetted velem a magasabbrendű értelmes élet útjait; be fogsz tölteni engem vidámsággal a te arcoddal.«

Testvérek, férfiak, szabad szólásszabadsággal szólnom felétek az ősapa Dávidról, hogy meg is halt, el is temették, a síremléke is köztünk van eddig a napig. Tehát, mivel isteni szóvivő volt és mivel tudta, hogy esküvel ígérte neki az Isten, hogy az ő ágyéka gyümölcséből támasztja a Messiást hústest szerint, hogy leüljön az ő trónjára: előre látva beszélt a Messiás feltámadása felől, hogy nem hagyatott az ő lelke az alvilágban, sem az ő hústeste nem látott rothadást. Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi mind tanúi vagyunk. Tehát, miután az Istennek a jobbjára lett felemelve, és miután a Szent Szellem ígéretét megkapta az Édesapától, kiöntötte ezt, amelyet most ti megfigyeltek és hallotok. Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe, hanem maga mondja leszögezve: »Így szólt az Úr az én Uramhoz, ’Ülj az én jobbom felől, mígcsak nem tehetem a te ellenségeidet a te lábaid zsámolyává!’« Teljes bizonyossággal tudja meg tehát Izrael egész háza, hogy Úrrá is, Messiássá is őt tette meg az Isten, ezt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek!”

Miután pedig hallották ezeket, szíven lettek döfve, és így szóltak Péterhez és a többi kiküldötthöz: „Mit tegyünk, férfiak, testvérek?”

Péter pedig ezt mondta nekik: „Tartsatok bűnbánatot és merítkezzetek be mindnyájan a Messiás Jézus nevére alapozva a bűnök elengedése érdekében6, és meg fogjátok kapni a Szent Szellem ajándékát! Mert nektek szól az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mind a távoliaknak, akiket csak magához hív az Úr, a mi Istenünk.” Még több más kinyilatkoztatással is meggyőzően tanúskodott, és bátorítva intett, ahogy leszögezve ezt mondta: „Szabaduljatok meg ettől az elferdült nemzedéktől!”Lábjegyzet6A bűnök elengedése érdekében: A görög εἰς (e.: „eisz”) szószerinti jelentése: „bele”, ami átvitt értelemben egy adott cél elérését is jelenti: ‘hogy meglegyen/hogy el legyen érve/végett/-ért’. Jelen szakasz fordítható így is: „merítkezzetek be … azért, hogy meglegyen a bűnök elengedése.” Itt ugyanaz a nyelvtani szerkezet van, mint Jézus páskavacsorai beszédében: „az én vérem … kiontatik a bűnök elengedése érdekében.”

Erre akik valóban szíves örömest fogadták az ő kinyilatkoztatását, bemerítkeztek, és hozzájuk lett adva azon a napon mintegy háromezer lélek. De odaszántak voltak a kiküldöttek tanításában és a közösködésben és a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Lett pedig minden lélek számára félelem, meg sok csoda és jel lett mindeközben a kiküldöttek által. A hívők pedig mind együtt voltak és mindenük közös7 volt, és a birtokaikat és a vagyonukat eladogatták és szétosztogatták azokat mindenkinek, aszerint, hogy kinek milyen szüksége volt. És naponként – odaszánva egy akarattal a Templomban8, valamint kenyeret törve házanként – részesedtek élelemben, ujjongással és szívnek egyszerűségével, ahogy dicsérték az Istent és kegyelemmel rendelkeztek az egész nép iránt. Az Úr pedig naponként hozzáadta a megszabaduló megmenekülőket a kihívottak közösségéhez.Lábjegyzet7Közösködés, közös: a κοινωνία (e.: „koinónia”) egyaránt jelent ‘közösséget ,közösködést, osztozkodást, részesedést’. A κοινός (e. „koinosz”) jelentései pedig ‘közös, közönséges, profán (vagyis nincs elkülönítve vki vagy vmi számára)’. 
8Templomban: a jeruzsálemi zsidó templomban.

3. rész

Péter és János pedig együtt mentek fel a Templomba az imádkozás órájában, a kilencedikben. És épp akkor hoztak egy bizonyos embert, aki az ő anyja méhétől fogva sánta volt, akit naponként letettek a Templom ajtajához, amelyet Ékesnek mondanak, hogy könyöradományt kéregessen a Templomba bemenőktől; aki, mikor meglátta Pétert és Jánost, hogy készülnek bemenni a Templomba, kérte, hadd kaphasson könyöradományt. Miután pedig Péter alaposan szemügyre vette őt Jánossal együtt, így szólt: „Nézz ránk!” Ő pedig meredten nézett rájuk, várva, hogy valamit kap tőlük. De Péter így szólt: „Ezüst és arany nincs jelenleg nálam, de amivel rendelkezem, azt neked adom! A Messiás Jézus, a názáreti nevében: kelj fel és járkálj!” És felugorva felállt, és járkált; és bement velük együtt a Templomba, járkálva és ugrálva és dicsérve az Istent. És látta őt az egész nép, ahogy járkál és dicséri az Istent. Fel is ismerték őt, hogy ő volt, aki könyöradományért szokott ülni a Templom Ékes kapujában; és megteltek ijedt döbbenettel és elképedéssel a vele történteken. Mikor pedig megragadta a meggyógyult sánta Pétert és Jánost, összefutott hozzájuk az egész nép a Salamonénak hívott fedett oszlopcsarnokban, rettenetesen megdöbbenve. Amikor pedig ezt meglátta Péter, így válaszolt a népnek:

„Izraelita férfiak, mit csodálkoztok ezen? Vagy mit néztek ránk meredten, mintha a saját csodás erőnkkel vagy vallásosságunkkal tettük vele, hogy járkáljon? Az Ábrahám és Izsák és Jákob Istene, a mi ősapáink Istene megdicsőítette az ő fiát, Jézust, akit ti átadtatok, és megtagadtátok őt Pilátus színe előtt, miután ő úgy ítélt, elbocsátja. De ti a szentet és igazságost megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkos férfi kapjon kegyelmet nektek, a magasabbrendű értelmes élet szerzőjét pedig megöltétek; akit az Isten életre keltett a halottak közül, aminek mi tanúi vagyunk. És az ő nevének a hitére alapozva tette erőssé az ő neve ezt az embert, akit szemléltek; és a hit, mely őáltala van, adta neki ezt az egészséget mindannyiótok előtt.

És most, testvérek, tudom, hogy tudatlanságban cselekedtetek, ahogy a ti főembereitek is. Az Isten pedig, amit előre hirdetett az ő összes szóvivője szája által a Messiás szenvedéséről, betöltötte így.

Tartsatok bűnbánatot tehát és térjetek vissza a bűneitek eltörlése érdekében, hogy esetleg eljöhessenek a felüdülés alkalmas idejei az Úr színétől és elküldhesse nektek az előre megígért Messiás Jézust; akit szükséges a mennynek tényleg befogadnia a mindenség helyreállításának időszakaiig, melyekről beszélt az Isten az ő összes szent szóvivője szája által a régi koroktól fogva. Mert Mózes valóban úgy szólt az ősapákhoz, hogy: »Szóvivőt állít fel nektek az Úr, a ti Istenetek a ti testvéreitek közül, mint ahogy engem: őt fogjátok hallgatni mindenben, aszerint, amit csak beszél nektek. Lesz pedig, hogy minden olyan lélek, aki csak nem hallgat arra a szóvivőre, ki lesz pusztítva a nép közül.« De a szóvivők is mind, Sámueltől és az utána következőktől kezdve, ahányan csak beszéltek, ezeket a napokat hirdették előre. Ti vagytok fiai a szóvivőknek és a szövetségnek, amely szövetséget kötött az Isten a mi ősapáinkkal, ahogy leszögezve mondta Ábrahámnak: »És a te magodban lesz megáldva minden leszármazott család a földön.« Miután először számotokra támasztotta az ő fiát, Jézust, kiküldte őt, aki titeket abban áld meg, hogy egyen-egyenként visszatértek a ti gonoszságaitokból.”

4. rész

De míg ők a néphez beszéltek, odaálltak hozzájuk a papok és a templom parancsnoka és a szaddúceusok megsértődve, amiatt, hogy ők tanítják a népet és terjesztették a Jézusban való feltámadást, amely a halottak közül van. És rájuk vetették a kezeiket, és őrizetbe tették őket másnapig; mert már este volt. Sokan pedig, akik hallották a Kinyilatkoztatást, hittek, és lett a férfiak száma mintegy ötezer.

Történt pedig, hogy másnap összegyülekeztek az ő főembereik és véneik és írásmagyarázóik, Jeruzsálemben, és Annás, a főpap és Kajafás és János és Alexander és akik csak a főpapi nemzetségből voltak. És miután középre állították őket, faggatóztak: „Milyen csodás erő által vagy milyen név által tettétek ezt ti?”

Akkor Péter, megtelve Szent Szellemmel, így szólt hozzájuk: „Népek főemberei, és Izrael vénei! Ha mi ma egy erőtlen emberrel való jócselekedet felől vagyunk vizsgálat alatt, hogy mi által szabadult ez meg, legyen ismeretes mindnyájatoknak és Izrael egész népének, hogy a Messiás Jézus, a názáreti nevében, akit ti keresztre feszítettetek, akit az Isten életre keltett a halottak közül, őáltala áll ez az ember előttetek egészségesen! Ez az a kő, amelyet semmibe vettetek ti, az építők, amely lett a sarok fejévé.9 És senki másban sincs a megszabadító megmenekülés, mert nincs is másféle név a menny alatt, amely adatott az emberek között, amely által kellene nekünk megmenekülnünk.”Lábjegyzet9A sarok fejévé: sarokkővé, szegletkővé. A sarokkő az első kő, amit letesznek egy építkezési alapban. Az összes többi követ ehhez a kőhöz viszonyítva teszik a helyükre, ezáltal meghatározva a teljes szerkezet helyzetét.

Mialatt pedig vizsgálódva nézték Péter és János bátor kiállású egyenes beszédét, és miután felfogták, hogy tanulatlan és átlagos emberek, csodálkoztak és felismerték őket, hogy Jézussal voltak. De ahogy látták az embert velük állni, aki gyógykezelve lett, semmi ellenérvük nem volt. Miután pedig megparancsolták nekik, hogy menjenek ki a bírói tanácsgyűlésről, értekeztek egymással, ahogy ezt mondták: „Mit tegyünk ezekkel az emberekkel? Merthogy tényleg egy közismert jel történt általuk, a Jeruzsálemben lakóknak mind nyilvánvaló, és képtelenek vagyunk letagadni. De hogy tovább ne terjedjen a nép közé, fenyegetéssel fenyegessük meg őket, hogy többé ne beszéljenek ebben a névben egy embernek se.” És miután hívták őket, megparancsolták nekik, hogy egyáltalán ne adjanak ki hangot és ne tanítsanak Jézus nevére alapozva.

Ám Péter és János válaszul így szólt nekik: „Vajon igazságos-e az Isten előtt rátok hallgatnunk inkább, mint az Istenre: ítéljétek meg! Mert képtelenség, hogy amit láttunk és hallottunk, azokról ne beszéljünk!”

Ők pedig, miután még megfenyegették őket, elengedték őket, mivel semmit sem találtak arra, hogyan büntethessék meg őket, a nép miatt, mert mindnyájan dicsőítették az Istent a történtekért. Mert negyven év feletti volt az ember, akin megtörtént ez a jele a gyógyításnak.

Miután pedig el lettek bocsátva, elmentek a sajátjaikhoz, és jelentették, amiket csak a főpapok és a vének szóltak hozzájuk. Ők pedig, miután ezeket hallották, egy akarattal felemelték hangjukat az Istenhez, és így szóltak: „Tulajdonos Urunk, te vagy az Isten, aki teremtetted a mennyet és a földet és a tengert, és mindent, ami azokban van: aki a te fiad, Dávid szája által így szóltál: »Miért tombolnak prüszkölve a nemzetek, és gondoltak a népek üres hiábavaló dolgokat? Előálltak a föld királyai, és a főemberek egybegyülekeztek az Úr ellen és az ő Messiása ellen«. Mert bizonyára összegyűltek a szent te Fiad, Jézus ellen, akit felkentél, Heródes és Poncius Pilátus is, a nemzetekkel és Izrael népével, hogy megtegyék, amikről csak a te kezed és a te tanácsod előre elhatározta, hogy meglegyenek. És most, Urunk, nézz rá az ő fenyegetéseikre, és add meg a te rabszolgáidnak, hogy teljes bátor egyenes kiállással szólják a te Kinyilatkoztatásodat; miközben te kinyújtod a te kezedet gyógyítás érdekében, és hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak, Jézusnak a neve által!”

És az ő könyörgésük után megremegett a hely, ahol összegyűltek, és megteltek mindnyájan Szent Szellemmel; és szólták az Isten Kinyilatkoztatását bátor egyenes kiállással. Azon emberek sokaságának a szíve és a lelke pedig, akik hittek, egy volt, és egyenként senki sem mondta az ő vagyonát sajátjának, hanem számukra minden közös volt. És nagy csodás erővel adták meg mint tartozást a tanúságtételét a kiküldöttek az Úr Jézus feltámadásának. Kegyelem is nagy volt mindnyájukon, mert szűkölködő egy sem volt köztük: mert akik csak földek vagy házak birtokosai voltak, amint eladták, nemcsak elhozták az ellenértékét az eladott dolgoknak és letették a kiküldöttek lábainál, hanem azok át is lettek adva mindenkinek aszerint, hogy kinek milyen szüksége volt.

Jószész pedig, aki a kiküldöttektől a Barnabás nevet kapta (ami lefordítva bátorítás fia), egy ciprusi származású lévita, mivel volt neki egy szántóföldje, miután eladta, elhozta a pénzt és letette a kiküldöttek lábainál.

5. rész

Egy bizonyos ember pedig, név szerint Hananjáh, Szapfirával, az ő feleségével együtt, eladott egy birtokot, és félretett az ellenértékéből, az ő feleségének is tudtával; és miután elvitt valamekkora részt, a kiküldöttek lábainál letette.

Így szólt pedig Péter: „Hananjáh, miért töltötte be a Sátán a te szívedet, hogy hazudj a Szent Szellemnek, és félretégy az ellenértékéből a mezőnek? Nemde, ha megmaradt volna, neked maradt volna meg, és miután eladtad, a te hatalmadban volt? Miért van, hogy kitervelted a te szívedben10 ezt a dolgot? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek!” Miközben pedig hallgatta Hananjáh ezeket a Kinyilatkoztatásokat, összeesve kilehelte lelkét. És lett nagy félelem mindazokon, akik hallották ezeket. Miután pedig felálltak az ifjak, begöngyölték őt és miután kivitték, eltemették.Lábjegyzet10Kitervelted a te szívedben: szószerint: „elhelyezted a te szívedben”. Az ószövetségi Haggeus könyvéből ismert hebraizmus (héber kifejezés) azt erősíti, hogy valamit (mint tervet vagy előírást) mélyen a szívébe helyez; ez hosszú és mély megfontolást feltételez az elkövető részéről. Nem arról volt szó, hogy egy hirtelen próbáztató kísértésnek engedett volna, hanem a tervet befogadta a szívébe, és addig dédelgette, amíg meglett a lehetőség a megvalósítására. A Sátán betöltötte a szívét, ő viszont nem tett erőfeszítést a betolakodó kiűzésére.

Történt pedig mintegy három óra múlva, hogy az ő felesége is bement, nem tudva, mi történt. Péter pedig reagált neki: „Mondd meg nekem, vajon ennyiért adtátok el a mezőt?” Ő pedig így szólt, „Igen, ennyiért.” Péter pedig így szólt őhozzá: „Miért van az, hogy ti egyezségre jutottatok, hogy megpróbáztassátok az Úr Szellemét? Figyelj, a lábai azoknak, akik eltemették a te férjedet, az ajtóban vannak, és ki fognak vinni téged!” Összeesett pedig azon nyomban az ő lábainál és kilehelte lelkét. Miután pedig bementek az ifjak, találták őt holtan, és miután kivitték, eltemették az ő férje mellé. És lett nagy félelem a kihívottak egész közösségén és mindazokon, akik hallották ezeket.

A kiküldöttek keze által pedig lettek jelek és csodák a nép között – sok! –, és egy akaraton voltak mindnyájan a Salamon oszlopcsarnokában; de a többiek közül senki sem mert csatlakozni hozzájuk, hanem magasztalta őket a nép. Viszont annál több hívő adta oda magát egyetértő megadással az Úrnak, férfiak és asszonyok sokasága; úgyannyira, hogy az utcákra kivitték a gyengélkedőket, és elhelyezték őket hordágyakon és nyugágyakon, hogy Péter jövetelekor az árnyéka hátha beárnyékol közülük valakit. Összejött pedig a környező városok sokasága is Jeruzsálembe, ahogy hoztak gyengélkedőket és tisztátalan szellemektől zaklatottakat, akik gyógykezelve lettek mind.

De mikor felállt a főpap és mind a vele levők, amely a szaddúceusok felekezete, elteltek féltékenységgel11, és rávetették az ő kezüket a kiküldöttekre, és nyilvános őrizetbe helyezték őket.Lábjegyzet11Féltékenységgel: nem pedig irigységgel (legtöbb magyar fordítás). Míg az irigység az az érzés, hogy valamivel nem rendelkezünk, amivel a másik igen; addig a féltékenység annak érzete, hogy elvették tőlünk azt, amivel rendelkeztünk – amihez harag és ádáz versengés is társulhat. Itt a ζῆλος (e.: „zélosz”, jel.: ‘féltékenység’) szerepel, nem pedig a φθόνος (e.: „fthonosz”, jel.: ‘irigység’). Úgy érezték tehát, hogy elvették tőlük az embereket, a tekintélyt, a hatalmat, stb.

De egy angyala az Úrnak az éjszaka során kinyitotta a börtön ajtajait. Miután ki is hozta őket, így szólt: „Menjetek, és megállva beszéljétek el a Templomban a népnek ennek a magasabbrendű értelmes életnek minden Irányadó kijelentését!” Miután pedig meghallgatták, bementek korán a Templomba, és tanítottak.

Miután pedig megjött a főpap és a vele levők, összehívták a főtanácsot és Izrael fiainak a véneit, és követet küldtek a börtönbe, hogy elővezessék őket. Mikor pedig a közszolgák odamentek, nem találták őket az őrizetben. Amint pedig visszatértek, jelentették, ahogy ezt mondták: „A börtönt ugyan bezárva találtuk teljes biztonságban, és az őröket kint állva az ajtók előtt, de miután azokat kinyitották, bent senkit sem találtunk.” Mikor pedig meghallotta ezeket a szavakat a pap, meg a Templom parancsnoka is és a főpapok, tanácstalanok voltak velük kapcsolatban, mi lenne ez. De odamenvén valaki jelentette nekik, ahogy ezt mondta: „Figyeljetek, azok a férfiak, akiket őrizetbe helyeztetek, a Templomban vannak, ahogy ott állnak és tanítják a népet.”

Akkor, miután elment a parancsnok a közszolgákkal, elhozta őket erőszak nélkül, mert féltek a néptől, nehogy megkövezzék őket. Miután elhozták őket, a főtanács elé állították őket. És megkérdezte őket a főpap, ahogy ezt mondta: „Nem paranccsal parancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok erre a névre alapozva? És figyeljetek, betöltöttétek Jeruzsálemet a ti tanításotokkal, és miránk szándékoztok hárítani ennek az embernek a vérét!” Válaszul pedig Péter és a kiküldöttek így szóltak: „Engedelmeskedni inkább Istennek kell, mint embereknek! A mi ősapáink Istene életre keltette Jézust, akit ti fára függesztve elintéztetek. Őt az Isten fővezérré és megmentővé emelte az ő jobbkezével, hogy adjon bűnbánatot Izraelnek és bűnök elengedését. És mi vagyunk őneki tanúi ezekről a kijelentésekről, de a Szent Szellem is, akit adott az Isten az őneki engedelmeskedőknek.”

Azok pedig, miután ezeket hallották, beléjük hasított, és arról tanácskoztak, hogy végeznek velük. De miután felkelt egy bizonyos farizeus a főtanácsban, névszerint Gamáliel, az egész nép által értékelve tisztelt törvénytanító, parancsolta, hogy egy kicsit tegyék ki a kiküldötteket; és így szólt hozzájuk: „Izraelita férfiak, vigyázzatok magatokra abban, hogy ezekkel az emberekkel mit készültök cselekedni, mert e mostani napok előtt felkelt Teudás, aki nyomatékosan önmagát valakinek mondogatta, akivel egyesült számos férfi, mintegy négyezren, akiket kivégeztek és mindannyian, akiket csak meggyőzött, szétoszlottak és semmivé lettek. Ő utána felkelt a galileai Júdás az összeírás napjaiban, és maga mögé állított sok népet; és ő elveszett; és mindazok, akik csak engedtek neki, szétszóródtak. A mostani helyzetre nézve is azt mondom nektek ezekről az emberekről, álljatok el ezektől az emberektől, és hagyjátok őket, mert abban az esetben, ha emberektől lenne ez a szándék vagy ez a munka, le lesz rombolva; ha pedig Istentől van, ti képtelenek vagytok azt lerombolni. Nehogy Isten ellen harcolóknak is találtassatok!”

Engedtek pedig neki, és miután odahívták a kiküldötteket és megverték őket, megparancsolták, hogy ne beszéljenek a Jézus nevére alapozva, és eleresztették őket. Ők tehát bizony örvendezve elmentek a főtanács színe elől, merthogy az ő nevéért lettek méltónak ítélve, hogy megbecstelenítésben részesüljenek. És nem szűntek meg minden nap a Templomban és házanként tanítani és jóhírként hirdetni Jézust, a Messiást.

6. rész

Azokban a napokban pedig, mikor megsokasodtak a gyakornokok, zúgolódás támadt a görögül beszélőknél a héberek ellen, hogy elhanyagolják a naponkénti segédkezésben az ő özvegyasszonyaikat. Miután pedig odahívta a tizenkettő a gyakornokok sokaságát, így szólt: „Nem kedves dolog, hogy mi, miután elhagytuk az Isten Kinyilatkoztatását, asztaloknál segédkezzünk. Szemeljetek ki tehát magatok közül, testvérek, hét olyan Szent Szellemmel és bölcsességgel teljes tanúskodó embert, akiket rá fogunk állítani erre a szükségre. De mi az imádságra és a Kinyilatkoztatás segédkezésére leszünk kitartóan odaszánva.”

És kedves volt a Kinyilatkoztatás az egész sokaság előtt mind, és kiválasztották Istvánt, a hittel és Szent Szellemmel teljes férfit, és Fülöpöt és Prokhoruszt, és Nikánort és Timónt, és Parmenászt és Nikolaoszt, az antiókhiai betérőt: akiket a kiküldöttek elé állítottak, és miután imádkoztak, rájuk tették a kezeiket.

És az Isten Kinyilatkoztatása növekedett, és igencsak megsokasodott a gyakornokok száma Jeruzsálemben; meg a papok egy nagy tömege is figyelmesen szót fogadott a hitnek.

István pedig hittel és csodás erővel telve nagy csodákat és jeleket tett a nép között. De felálltak néhányan a felszabadítottakénak és ciréneiekének és alexandriaiakénak nevezett gyülekezetből valók közül, és néhányan a Ciliciából és Ázsiából valók közül, akik vitatkoztak Istvánnal; és nem volt erejük ellenállni annak a bölcsességnek és a Szellemnek, amellyel beszélt.

Akkor felbujtottak férfiakat, ahogy azt mondták, hogy: „Hallottuk őt gyalázkodó kijelentéseket beszélni Mózes és az Isten ellen.” A népet is felszították, és a véneket és az írásmagyarázókat; és rátörve elfogták őt és elvitték a főtanácsba. Hamis tanúkat is állítottak, akik ezt mondták: „Ez az ember nem szűnik meg gyalázkodó kijelentéseket beszélni eme szent hely és a Törvény ellen! Mert hallottuk őt, ahogy azt mondja, hogy ez a názáreti Jézus szét fogja szedni ezt a helyet és meg fogja másítani azokat a szokásokat, amelyeket ránk hagyományozott Mózes.” És miközben alaposan szemügyre vették őt mindnyájan, akik a főtanácsban ültek, olyannak látták az ő arcát, mint egy angyal arcát.

7. rész

Így szólt pedig a főpap: „Vajon így vannak-e hát ezek?”

Ő pedig ezt mondta:

„Férfiak, testvérek és honatyák hallgassatok meg! A dicsőség Istene láthatóvá tette magát a mi ősapánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt Háránban lakott, és így szólt őhozzá: »Menj ki a te földedről és a te rokonságodból, és gyere arra a földre, amelyet csak mutatok majd neked!« Akkor, miután kiment a káldeusok földjéről, lakott Háránban; és onnan, miután meghalt az ő apja, áttelepítette őt erre a földre, amelyen ti most laktok. És nem adott neki örökséget abban, egy talpalatnyit se; és megígérte, hogy neki adja birtokba azt és az ő magvának őutána, mikor még nem is volt neki gyermeke. De úgy beszélt az Isten, hogy az ő magva idegen lesz másokhoz tartozó földön, és rabszolgásítják majd őket, és rosszul fognak bánni velük négyszáz évig. »És azt a nemzetet, melynek esetleg rabszolgamunkát végeznének, meg fogom ítélni én – szólt az Isten – és ezek után ki fognak jönni és nekem fognak szolgálni ezen a helyen.«

És adta nekik a körülmetélkedés végrendeleti szövetségét – és így nemzette Izsákot, és körülmetélte őt a nyolcadik napon; és Izsák Jákobot, és Jákob a tizenkét pátriárkát. És a pátriárkák, mivel féltékenykedtek Józsefre, eladták őt Egyiptomba. És az Isten ővele volt. És kiemelte őt az ő nyomorúságaiból mind, és adott neki kegyelmet és bölcsességet a fáraó, Egyiptom királya előtt, és állította őt fejedelemül Egyiptom és az ő egész háza fölé. Jött pedig éhínség Egyiptom és Kánaán egész földjére, és nagy nyomorúság. És nem találtak ellátmányt a mi ősapáink. De mikor meghallotta Jákob, hogy van gabona Egyiptomban, elküldte először a mi ősapáinkat. És másodjára felismertette magát József az ő testvéreivel, és nyilvánvaló lett a fáraónak József nemzetsége. És József kiküldve őket, magához hívatta az ő apját, Jákobot, és az ő rokonságát mind, mely hetvenöt lélekből állt. Jákob pedig lement Egyiptomba; és bevégezte életét ő és a mi ősapáink. És áthelyezték őket Sikhembe, és helyezték őket abba a sírboltba, melyet Ábrahám ezüst árán vásárolt a sikhemi Emmor fiaitól.

Amint pedig elközelített az ígéret ideje, melyre az Isten megesküdött Ábrahámnak, megnövekedett a nép és megsokasodott Egyiptomban, mígnem hatalomba lépett egy másik király, aki nem ismerte Józsefet. Ő, miután álokoskodásokkal kijátszva meghódította a mi nemzetségünket, rosszul bánt a mi ősapáinkkal, ahogy kitetette az ő kisbabáikat azért, hogy ne maradjanak életben. Ebben az időben született Mózes, és szép volt. Őt három hónapig táplálták az ő apja házában. Mikor pedig ő ki lett téve, felvette őt a fáraó lánya, és táplálta őt önmaga számára, fiává. És nevelték Mózest minden egyiptomi bölcsességre; de tehetséges is volt szavakban és tettekben.

Mikor pedig betelt neki a negyvenéves kora, feljött az ő szívében, hogy meglátogatva ránézzen az ő testvéreire, az Izrael fiaira. És amikor látta, hogy valakivel igazságtalanul bánnak, megvédte és igazságot tett a leigázott számára, ahogy lecsapta az egyiptomit. Mindeközben pedig azt feltételezte, hogy értelmükkel össze fogják rakni az ő testvérei, hogy az Isten az ő keze által ad nekik szabadulást. De ők nem rakták össze. A következő napon meg megjelent azoknak, akik viaskodtak, és békességre intette őket, ahogy így szólt: »Férfiak, testvérek vagytok ti! Miért bántok igazságtalanul egymással?« De aki igazságtalanul bánt a legközelebbi embertársával, eltaszította őt, ahogy így szólt: »Ki tett meg téged főemberré és bíróvá rajtuk? Nem akarsz velem is végezni, oly módon, ahogy végeztél tegnap az egyiptomival?« Futva menekült pedig Mózes erre a szóra, és jövevény lett Midián földjén, ahol két fiat nemzett.

És negyven év elteltével láthatóvá tette magát neki a Sinai hegy pusztájában egy angyala az Úrnak egy csipkebokor tüzének lángjában. Mózes pedig, mikor ezt látta, csodálkozott a látványon. Miután pedig odament, hogy megtekintse, lett egy Kijelentése az Úrnak őhozzá: »Én vagyok az Istene a te ősapáidnak: az Istene Ábrahámnak és az Istene Izsáknak és az Istene Jákobnak.« Miután pedig reszketésbe került Mózes, nem merte megtekinteni. Szólt pedig neki az Úr: »Oldozd le a te lábaid saruját, mert a hely, amelyen állsz, szent föld. Látva láttam az én népem rossz sorát Egyiptomban, és az ő sóhajtozásukat meghallottam; és lejöttem, hogy kiemeljem őket. És most gyere, elküldelek téged Egyiptomba!«

Ezt a Mózest, akit megtagadtak, ahogy így szóltak: »Ki tett meg téged főemberré és bíróvá?«, ezt az Isten főemberként és megváltóként küldte ki annak az angyalnak a kezében, aki láthatóvá tette magát neki a csipkebokorban. Ez vezette ki őket, miután csodákat és jeleket tett Egyiptom földjén és a Vörös-tengeren, és a pusztában negyven évig. Ez az a Mózes, aki így szólt Izrael fiaihoz: »Egy olyan szóvivőt fog felállítani nektek az Úr, a ti Istenetek a ti testvéreitek közül, mint engem: Őrá fogtok hallgatni.« Ez az, aki ott volt a kihívottak közösségében a pusztában az angyallal, aki beszélt vele a Sinai hegyen és a mi ősapáinkkal, aki élő közléseket fogadott el, hogy nekünk adja; akinek nem akartak szófogadókká válni a mi ősapáink, hanem eltaszították és az ő szívükkel Egyiptom felé fordultak, ahogy így szóltak Áronhoz: »Készíts nekünk isteneket, akik előttünk fognak járni; mert az a Mózes, aki kivezetett minket Egyiptom földjéről, nem tudjuk, mi lett vele.« És borjút készítettek azokban a napokban, és áldozatot vittek a bálványnak, és örvendeztek az ő kezük munkáiban. Elfordult pedig az Isten, és átadta őket, hogy szolgáljanak az ég seregének, amint meg van írva a Szóvivők könyvtekercsében: »Vajon vágóállatokat és áldozatokat hoztatok felajánlva nekem negyven éven át a pusztában, Izrael háza? Fel is vettétek a Molokh sátorát és a ti isteneteknek, Remfánnak a csillagát, a képeket, melyeket azért készítettetek, hogy leborulva hódoljatok nekik! Át is foglak telepíteni titeket Babilonon túlra!«

A tanúbizonyság sátora a mi ősapáink között volt a pusztában, pontosan ahogy meghagyta az, aki beszélt Mózeshez, hogy készítsék el azt aszerint a kép szerint, amelyet látott; melyet, miután átvettek, be is hozták a mi ősapáink Józsuéval azon nemzetek birtokbavételekor, akiket kitaszított az Isten a mi ősapáink színe elől a Dávid napjaiig. Ő talált kegyelmet az Isten előtt és kérte, hogy találhasson hajlékot a Jákob Istenének; Salamon pedig épített neki házat. De a Legmagasabb nem kézzel készített templomokban lakik, ahogyan az isteni szóvivő leszögezve mondja: »Az ég számomra trón, és a föld zsámoly az én lábaimnak. Miféle házat fogtok nekem építeni? – mondja az Úr – vagy mi a helye az én lenyugvásomnak? Nem az én kezem készítette mindezeket?«

Ti kemény nyakúak és körülmetéletlen szívvel és fülekkel rendelkezők, folyton ellenállva nekiestek a Szent Szellemnek: amint a ti ősapáitok, hasonlóan ti is! Az isteni szóvivők közül kit nem üldöztek a ti ősapáitok? És megölték azokat, akik előre terjesztették a hírt az eljövetele felől az Igazságosnak, akinek most ti árulóivá és gyilkosaivá lettetek; akik átvettétek a Törvényt angyalok rendelkezésére, és nem őriztétek meg!”

Mikor pedig ezeket meghallották, az ő szívükbe hasított, és csikorgatták a fogaikat őrá. Mivel pedig teljes volt Szent Szellemmel, miután mélyen belenézett az égbe, látta az Isten dicsőségét, és Jézust, ahogy ott áll az Isten jobbjánál; és így szólt: „Figyeljetek, látom az egeket megnyílni és az Ember Fiát, ahogy a jobbjánál áll az Istennek.” De azok nagy hangon felkiáltva bedugták az ő füleiket, és rárohantak egy akaraton őrá. És miután kihajították a városon kívülre, megkövezték. És a tanúk letették az ő felsőruháikat a lábához egy Saul nevű fiatalembernek, és megkövezték Istvánt, miközben segítségül hívta Jézust és ezt mondta: „Úr Jézus, fogadd el az én szellememet!” Miután pedig letérdelt, nagy hangon kiáltott: „Uram, nem állíthatod nekik ezt a bűnt.” És miután ezt szólta, elhunyt. Saul pedig velük együtt jónak vélte az ő kivégzését.

8. rész

Lett pedig azon a napon nagy üldözés a Jeruzsálemben lévő kihívottak közössége ellen, és mindannyian szétszóródtak szerte Júdea és Samária vidékeire, kivéve a kiküldötteket. Eltemették pedig Istvánt vallásos férfiak, és nagy síratást rendeztek felette.

Saul pedig megalázóan erőszakoskodott a kihívottakkal, ahogy házról-házra járt, és a férfiakat és nőket elvonszolva átadta őrizetre.

A szétszóródottak tehát széjjelmenve jóhírként hirdették a Kinyilatkoztatást. Fülöp pedig, miután lement Samária egy városába, közhírré tette nekik a Messiást, a tömegek meg figyeltek a Fülöp által mondottakra egy akarattal, miközben hallották és látták a jeleket, melyeket tett: mert sokakból, akik tisztátalan szellemekkel rendelkeztek, nagy hangon kiáltozva kimentek, sok szélütött pedig és sánta gyógykezelve lett. Lett is nagy öröm abban a városban!

Egy bizonyos Simon nevű férfi pedig addigra már a városban használt ezoterikus mágiát, és elkápráztatta Samária nemzetét, ahogy önmagát valami nagynak mondogatta; akire figyeltek mindnyájan kicsinytől nagyig, ahogy ezt mondogatták: „Ez az Isten nagy csodás ereje!” Azért figyeltek pedig őrá, mert már elég hosszú ideje elkápráztatta őket a mágiával.

Amikor viszont hittek az Isten Királysága és a Messiás Jézus felőli dolgokról való Jóhírt hirdető Fülöpnek, bemerítkeztek a férfiak is meg a nők is. Maga pedig Simon is hitt, és miután bemerítkezett, odaszánt volt Fülöpnek; és ahogy nézte a jelek és nagy csodás erők megtörténtét, el volt kápráztatva.

Mikor pedig meghallották a Jeruzsálemben lévő kiküldöttek, hogy elfogadta Samária az Isten Kinyilatkoztatását, kiküldték hozzájuk Pétert és Jánost; akik mikor lementek, imádkoztak értük, hogy kapjanak Szent Szellemet, mert még nem volt egyikükre sem ráesve, hanem csak bemerítkezettek voltak az Úr Jézus nevére. Akkor őrájuk tették a kezüket, és kaptak Szent Szellemet.

Mikor pedig nézte Simon, hogy a kiküldöttek kezének rátétele által adatik a Szent Szellem, odavitt nekik egy vagyont, miközben erélyesen ezt mondta: „Adjátok nekem is ezt a hatalmat, hogy akire csak ráteszem a kezeimet, kapjon Szent Szellemet!” Péter pedig odaszólt neki: „A te pénzed teveled együtt bár jutna pusztulásra, mert az Isten ajándékáról azt feltételezted, hogy vagyon által megszerezhető! Nincs neked sem részed, sem örökséged ebben a Kinyilatkoztatásban, mert a te szíved nem egyenes az Isten előtt! Bűnbánatot tartva tehát gyere ki a te rosszaságodból, és könyörögj az Istenhez, hátha el lesz engedve neked a te szíved szándéka! Mert a keserűség epéjében és az igazságtalanság kötelékében látlak téged, ahogy ezekben vagy.” Válaszul pedig Simon így szólt: „Könyörögjetek ti helyettem az Úrhoz, hogy semmi se jöjjön el rám azokból, amiket kimondtatok!” Ők tehát, miután tényleg keresztbe-kasul tanúskodtak és elbeszélték az Úr Kinyilatkoztatását, visszatértek Jeruzsálembe, és a samáriabeliek sok falujában hirdették a Jóhírt.

Az Úr angyala pedig beszélt Fülöphöz, ahogy erélyesen ezt mondta: „Kelj fel és utazz délre, azon az úton, amely lemegy Jeruzsálemből Gázába: ez egy pusztaság.” És miután felkelt, elment. És – figyelj! – egy etióp férfi, Kandakénak, az etiópok királynőjének uralkodó eunukja, aki felette volt az ő egész államkincstárának12, aki Jeruzsálemben járt leborulva hódolni Istennek; és visszatérőben volt és az ő szekerén ülve; és az isteni szóvivőt, Ézsaiást olvasta. Szólt pedig a szellem13 Fülöpnek: „Menj oda és csatlakozz ehhez a szekérhez!”Lábjegyzet12Államkincstár: a görög szó itt ugyanaz a γάζα (e.: „gáza”), melyet az angyal használt az imént: „Gáza: ez egy pusztaság”; és egy szójáték fedezhető fel: a „gáza” jelentései ‘államkincstár, kincs, gazdagság’. A görög nyelvtani szerkezet megengedi, hogy a pusztaság lehet mind az út, mind Gáza, arra utalva, hogy a kincs, a gazdagság, a kincstári pozíció, vagy az oda a béke városából lefelé vezető út egy pusztaság: Fülöp valószínűleg ilyen állapotban találja az eunukot. 
13Szellem: lehet az Úr iménti angyala vagy a Szent Szellem is.

Amint odafutott Fülöp, hallotta őt, ahogy az isteni szóvivőt, Ézsaiást olvasta. És odaszólt: „Vajon érted-e azokat, amiket olvasol?” Ő pedig így szólt: „Mert hogyan lehetnék rá képes, hacsak valaki nem kalauzol engem?” És megkérte Fülöpöt, hogy miután felszállt, üljön le vele beszélgetni.

Az Írásnak azon szakasza pedig, amelyet olvasott, ez volt: „Mint juh, úgy vitetett a mészárszékre; és mint bárány az őt nyíró előtt néma, úgy ő nem nyitja meg az ő száját. Az ő megaláztatásában az ő ítélete elvétetett; és az ő nemzedékét ki fogja felsorolni? Merthogy elvétetik az ő élete a földről.”14 Erre reagálva pedig az eunuk így szólt Fülöpnek: „Kérlek téged, kiről mondja ezt a szóvivő? Önmagáról, vagy valaki másról?” Miután pedig megnyitotta Fülöp az ő száját és kiindult ebből az Írásból, jóhírként hirdette neki Jézust.Lábjegyzet14Mint juh … földről: az idézet az Írás görög nyelvű Hetvenes fordításából, a Szeptuagintából (LXX) származik. Nem-zsidóként az eunuk a görög közvetítőnyelvet érthette.

Amint pedig mentek az úton, elértek valamilyen vízhez; és közli az eunuk: „Figyelj, itt van a víz! Mi akadályoz engem abban, hogy bemerítkezzem?” Így szólt pedig Fülöp: „Ha hiszel teljes szívből, szabad.” Válaszul pedig így szólt: „Hiszem, hogy az Isten Fia Jézus, a Messiás!” És megparancsolta, hogy álljon meg a szekér. És lementek mindketten a vízbe, Fülöp meg az eunuk is, és bemerítette őt. Amikor pedig feljöttek a vízből, az Úr Szelleme elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé az eunuk, mert továbbment az ő útján örvendezve. Fülöp pedig Azótoszban találta magát, és keresztüljárva hirdette a Jóhírt a városoknak mind, az ő Cézáreába érkezéséig.

9. rész

Saul pedig még mindig fenyegetéstől és gyilkosságtól lihegve az Úr gyakornokai ellen, miután odament a főpaphoz, leveleket kért tőle Damaszkuszba a gyülekezetekhez, hogy ha találna bárkit, aki az Úthoz tartozik, férfiakat meg nőket is, megkötözve vihesse őket Jeruzsálembe.

Az utazás során viszont az történt, hogy ő közeledett Damaszkuszhoz, és hirtelen fény ragyogta körül őt a mennyből, és amint a földre esett, hallott egy hangot, amely ezt mondta neki: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Ő pedig így szólt: „Ki vagy, Uram?” az Úr pedig szólt: „»Én Vagyok«15 Jézus, akit te üldözöl. Kemény dolog neked az ösztöke ellen rugdosnod.” És remegve és ijedt döbbenettel így szólt: „Uram, mit akarsz, hogy tegyek?” És az Úr így szólt őhozzá: „Állj fel és menj be a városba, és meg fogják mondani neked, mit kell tenned!”Lábjegyzet15»Én Vagyok«: a görög Ἐγώ εἰμι (e.: „egó eimi”) azt jelenti: ‘Én vagyok’, és Isten héber nevére is utalhat, amikor Mózesnek a csipkeborkorból kijelentette a nevét: „Vagyok, aki vagyok.” Jánosnak a Messiás jeleiről írt könyvében gyakori kifejezése ez Jézus istenségének. Ebben a fordításban belső idézőjelekkel emeljük ki Jézus beszédében: »Én Vagyok«. Többször is kijelenti, hogy ő micsoda: „»Én Vagyok« …: a veled beszélő; az élet kenyere; a világrendszer világossága; a magamról tanúskodó; az ajtó; a jó juhász; a feltámadás és a magasabbrendű értelmes élet; az út, a valóigazság és az élet; az igazi szőlőtő.” Jelen esetben: „… Jézus, akit te üldözöl.”

A vele utazó férfiak pedig némán álltak, ahogy hallották ugyan a hangot, de senkit sem észleltek. Felkelt pedig Saul a földről, de amikor felnyitotta az ő szemeit, senkit sem látott. Kézenfogva vezetve pedig bevitték őt Damaszkuszba. És három napig volt úgy, hogy nem látott; és nem evett, sem nem ivott.

Volt pedig egy bizonyos Hananjáh nevű gyakornok Damaszkuszban, és szólt neki az Úr egy látomásban: „Hananjáh!” Ő pedig így szólt: „Figyelj! Én itt vagyok, Uram!” Az Úr pedig így szólt őhozzá: „Miután felálltál, menj arra az útra, melyet Egyenesnek hívnak, és keress fel Júdás házában egy Saul nevű tárzuszit, mert – figyelj –, imádkozik; és látott látomásban egy Hananjáh nevű férfit, ahogy bement és őrá tette kezét, úgyhogy visszanyerje látását!” Válaszolt pedig Hananjáh: „Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeiddel Jeruzsálemben, és itt felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindzokat, akik segítségül hívják a te nevedet.” Így szólt pedig az Úr őhozzá: „Menj el, mert kiválasztott edény számomra ő, hogy hordozza az én nevemet a nem-zsidó nemzetek és királyok meg Izrael fiai előtt. Mert én meg fogom mutatni neki, mennyit kell neki az én nevem érdekében szenvednie.”

Elment pedig Hananjáh és bement a házba; és miután rátette őrá a kezeit, így szólt: „Saul, testvérem, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél: hogy visszanyerd látásodat és betelj Szent Szellemmel!” És azonnal leestek az ő szemeiről mint valami pikkelyek, és visszanyerte látását azon nyomban, és miután felállt, bemerítkezett, és miután élelmet vett magához, megerősödött. Volt pedig Saul a damaszkuszi tanítványokkal valamennyi napig.

És azonnal, a gyülekezetekben közhírré tette a Messiást, hogy ő az Isten Fia. El lettek kápráztatva pedig mindazok, akik hallották, és erélyesen ezt mondták: „Nem ez az, aki üldözte Jeruzsálemben az ezt a nevet segítségül hívókat, és ide azért jött, hogy miután megkötözte őket, elvigye őket a főpapokhoz?” Saul pedig még inkább megerősödött, és megzavarta a damaszkuszban lakó zsidókat, ahogy logikusan levezette, hogy ez a Messiás.

Több nap elteltével pedig tanácsot tartottak a zsidók, hogy végezzenek vele. De tudtára esett Saulnak az ő összeesküvésük. És őrizték a kapukat mind nappal, mind éjjel, hogy végezzenek vele. Miután pedig fogták őt a gyakornokok, éjjel leengedték a falon át, leeresztve egy kosárban.

Mikor pedig Saul megérkezett Jeruzsálembe, megpróbált csatlakozni a gyakornokokhoz, és mind féltek tőle, mert nem hitték, hogy ő gyakornok. Barnabás pedig megfogva őt elvitte a kiküldöttekhez, és elbeszélte nekik, miként látta az úton az Urat, és hogy beszélt őhozzá, és miként beszélt egyenesen bátor kiállással Damaszkuszban Jézus nevében. És velük volt jártukban-keltükben Jeruzsálemben; és bátor kiállással egyenesen beszélt az Úr Jézus nevében, és szólt és vitázott a görögül beszélőkkel, de ők belefogtak abba, hogy őt kivégezzék. De mihelyst megtudták a testvérek, levitték őt Cézáreába, és elküldték őt Tárzuszba.

A kihívottak közösségeinek tehát egész Júdea- és Galilea- és Szamária-szerte valóban békessége volt. Mialatt épültek és jártak az Úr félelmével és a Szent Szellem bátorító intésével, megsokasodtak.

Történt pedig, hogy miközben Péter mindenen átment, lement azokhoz a szentekhez is, akik Liddában laktak. Talált pedig ott egy bizonyos Éneász nevű embert nyolc éve ágyon fekve, aki szélütéstől le volt bénulva. És így szólt neki Péter: „Éneász, meggyógyít téged Jézus, a Messiás! Állj fel és teríts meg magadnak!” És azonnal felállt. És látták őt mind a Liddában és Sárónban lakók, akik visszafordultak az Úrhoz.

Joppéban pedig volt egy bizonyos női gyakornok névszerint Tábitha, amelyet megmagyarázva Gazellának16 mondanak. Ő teljes volt jó munkálkodásokkal és könyöradakozásokkal, melyeket végzett. Történt pedig azokban a napokban, hogy miután legyengült, meghalt. Miután pedig megmosták őt, elhelyezték egy felső szobában. Mivel pedig közel van Lidda Joppéhoz17, a gyakornokok, miután meghallották, hogy Péter ott van, kiküldtek két férfit őhozzá, akik bátorítva kérték, hogy ne késlekedjen átmenni hozzájuk.Lábjegyzet16Tábitha, Gazella: a héber צבי (e.: „cábí”) jelentései: ‘szépség, dicsőség, megtiszteltetés, dísz, gazella’. A közel-keleti kultúrában a gazellák voltak a kecsesség és szépség megtestesítői, a nőket gazellákhoz hasonlítani rendkívüli bóknak számított. 
17Közel van Lidda Joppéhoz: Lidda jelentése: ‘viszály’, Joppé jelentése: ‘szép’. Szellemi jelentése: „Közel van a viszály a széphez.” A két város 17 km-re volt egymástól.

Mihelyst pedig felállt Péter, együtt ment velük, akik miután megérkeztek, felvezették a felső szobába. És eléálltak az özvegyek mind, sírva és mutogatva az alsó- és felsőruhákat, melyeket Gazella készített, mikor velük volt. Miután pedig kihajított mindenkit Péter, letérdelve imádkozott. És a testhez fordulva így szólt: „Tábitha, támadj fel!” Ő pedig felnyitotta az ő szemeit, és meglátva Pétert, felült. Kezet nyújtva pedig neki felállította18 őt, és miután szólította a szenteket és az özvegyeket, előállította őt élve.Lábjegyzet18Támadj fel, felállította: ugyanaz a szó (gör.: ἀνίστημι, e.: „anisztémi”). Hasonló az előállította szóhoz (παρίστημι, e.: „parisztémi”).

Ismertté lett pedig ez egész Joppé-szerte, és sokan hittek az Úrban. Történt pedig, hogy sok napig tartózkodott Joppéban egy bizonyos Simon bőrfeldolgozónál.

10. rész

Volt pedig egy bizonyos Kornéliusz nevű férfi Cézáreában, százados az itáliainak hívott csapatból, vallásos és istenfélő az egész házával, ahogy sok könyöradakozást végzett a népnek és könyörgött az Istenhez folyamatosan. Látta egy látomásban nyilvánvalóan, a nap kilencedik órája körül, az Isten egy angyalát jönni őhozzá és szólni neki: „Kornéliusz!” Ő pedig meredten nézett rá, és félelembe kerülve így szólt: „Mi az, Uram?” Ő pedig így szólt hozzá: „A te imádságaid és könyöradakozásaid felmentek emlékeztetőül az Isten elé; és most küldj Joppéba férfiakat, és hívd meg Simont, akit Péternek hívnak! Ő egy bizonyos Simon bőrfeldolgozónál van szálláson, akinek a háza a tengernél van. Ő fog beszélni veled, mit kell tenned.

Amint pedig eltávozott az angyal, aki beszélt Kornéliusszal, miután szólított kettőt az ő szolgái közül és egy vallásos katonát a neki rendelkezésre állók közül és elmondott nekik mindent, kiküldte őket Joppéba.

Másnap pedig, míg ezek utaztak és közeledtek a városhoz, felment Péter a háztetőre imádkozni a hatodik óra körül. Lett pedig nagyon éhes, és enni akart; míg azonban azok elkészítették, káprázat szállt őrá. És szemléli a nyitott eget és egy bizonyos őrá ereszkedő edényt, mint nagy vásznat négy sarkánál összekötve és leengedve a földre, melyben voltak mind a föld négylábúi és a vadállatok és a csúszómászók és az ég madarai. És lett egy hang őhozzá: „Mihelyst felálltál, Péter, vágd le és edd meg!” Péter pedig így szólt: „Semmi esetre sem, Uram! Mert sohasem ettem semmi közönségest vagy tisztátalant!” És a hang ismét, másodszor is lett őhozzá: „Amiket az Isten megtisztított, te ne tedd közönségessé!” Ez pedig háromszor lett, és ismét felvétetett az edény az égbe.

Amint pedig önmagában tanácstalankodott Péter, mi lehetett a látomás, amelyet látott – és figyelj –, a férfiak, akik Kornéliusztól lettek kiküldve, miután kérdezősködtek Simon háza felől, megálltak a kapuban, és bekiáltva faggatóztak: „Vajon Simon, akit Péternek hívnak, itt van-e szálláson?” Amíg pedig Péter töprengett a látomáson, szólt hozzá a Szellem: „Figyelj, három férfi keres téged! Bizony, mihelyst felálltál, menj le és menj el velük, semmit se kételkedve, mert én küldtem őket.”

Péter pedig, amint lement a férfiakhoz, akik Kornéliusztól voltak kiküldve őhozzá, így szólt: „Figyeljetek, én vagyok, akit kerestek. Mi az oka, ami miatt itt vagytok?” Ők pedig így szóltak: „Kornéliusz százados, aki egy igazságos és az Istent félő férfi, akinek jó tanúsága van a zsidók egész nemzetétől, isteni üzenetet kapott egy szent angyaltól, hogy meghívjon téged az ő házába, és halljon Irányadó kijelentéseket tőled.” Miután tehát behívta őket, szállást adott nekik. Másnap pedig Péter elment velük és némelyek a Joppéból való testvérek közül vele mentek. És másnap bementek Cézáreába. Kornéliusz pedig várakozásban volt irántuk, ahogy összehívta az ő rokonait és kebelbarátait.

Történt pedig, amint bement Péter, hogy miután kiment elé Kornéliusz, lábaihoz esve hódolt neki. Péter pedig miután felkeltette őt, leszögezve mondta neki: „Állj fel, én magam is ember vagyok!” És beszélgetve vele bement. És talál sokakat összejőve! És ezt mondta nekik:

„Ti tudjátok, mennyire tilos zsidó férfinak csatlakoznia vagy odamennie más nemzetiségűekhez. És nekem az Isten megmutatta, senkit se mondjak közönséges vagy tisztátalan embernek. Emiatt is ellentmondás nélkül jöttem, miután meghívtatok. Kérdem tehát, milyen kinyilatkoztatással hívtatok meg engem?”

És Kornéliusz ezt mondta: „Négy napja eddig az óráig böjtölésben voltam, és a kilencedik órában imádkoztam az én házamban. És – figyelj – egy férfi állt előttem ragyogó ruházatban és ezt mondta: »Kornéliusz, meg lett hallgatva a te imádkozásod, és a te könyöradakozásaidról megemlékeztek az Isten előtt. Küldj tehát Joppéba követeket, és hívd meg Simont, akit Péternek hívnak! Ő szálláson van Simon, a bőrfeldolgozó házában a tenger mellett; aki, miután megérkezett, beszélni fog veled.« Azért rögtön küldtem hozzád, és te helyesen tetted, hogy eljöttél. Most azért mindannyian itt vagyunk az Isten előtt, hogy halljuk mindazokat, amiket elrendeltek neked az Istentől.”

Megnyitva pedig Péter az ő száját, így szólt: „Igazán felfogtam, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nemzetben, aki féli őt és igazságosságot munkálkodik, elfogadható számára. A Kinyilatkoztatást, melyet kiküldött az Izrael fiainak, jóhírként hirdetve békességet a Messiás Jézus által, aki a mindenség Ura, ti ismeritek: azt a Kijelentést, mely történt az egész Júdeában, Galileától kezdve a bemerítés után, melyet meghirdetett János: Jézust, a názáretit, miként kente fel őt az Isten Szent Szellemel és csodás erővel; aki szertejárt, miközben jót munkált és meggyógyította mindazokat, akik erővel le voltak uralva a Szétdobáló által, mert az Isten volt ővele. És mi vagyunk a tanúi mindazoknak, amiket tett a zsidók vidékén és Jeruzsálemben; akit kivégeztek fára függesztve. Őt az Isten életre keltette a harmadik napon, és megadta, hogy ő látható legyen – de nem az egész népnek, hanem az Istentől előre kijelölt tanúknak, akik együtt ettek és együtt ittak ővele, miután ő feltámadott a halottak közül. És megprancsolta nekünk, hogy tegyük közhírré a népnek és tegyük teljes tanúságát annak, hogy ő az Istentől meghatározott ítélőbírája élőknek és holtaknak. Róla mind az isteni szóvivők tanúskodnak, hogy bűnei elengedését kapja az ő neve által mindenki, aki hisz őbenne.”

Míg beszélte Péter ezeket a Kijelentéseket, rájuk szállt a Szent Szellem mindazokra, akik hallgatták a Kinyilatkoztatást. És el voltak kápráztatva a körülmetélkedésből való hívők, akik csak együtt jöttek Péterrel, hogy a nem-zsidó népekre is ki lett töltve a Szent Szellem ajándéka. Mert hallották őket nyelveken szólni és magasztalni az Istent. Erre reagált Péter:

„Vajon a vizet képes-e eltiltani valaki, hogy ne merítkezhessenek be ezek, akik megkapták a Szent Szellemet, épp ahogyan mi is?” És elrendelte nekik, hogy merítkezzenek be az Úr nevében. Akkor kérték őt, hogy maradjon néhány napot.

11. rész

Meghallották pedig a kiküldöttek és a testvérek, akik Júdeában voltak, hogy a nem-zsidó nemzetek is elfogadták az Isten Kinyilatkoztatását; és amikor felment Péter Jeruzsálembe, vitatkoztak vele a körülmetélkedésből valók, ahogy erélyesen azt mondták, hogy: „Körülmetéletlen férfiakhoz mentél be, és együtt ettél velük!” Belekezdve pedig Péter, eléjük tárta nekik sorrendben, ahogy ezt mondta:

„Én Joppé városában voltam, mikor imádkoztam, és látomást láttam egy káprázatban, ahogy leszállt egy valamilyen edény, mint egy nagy vászon, négy sarkánál leengedve az égből, és lejött hozzám; amelyre meredten nézve megtekintettem és láttam a föld négylábúit és a vadállatait és a csúszómászóit és az ég madarait. De hangot is hallottam, amely ezt mondta nekem: »Mihelyst felálltál, Péter, vágd le és edd meg!« De így szóltam: »Semmi esetre sem, Uram! Mert sohasem ment be semmi közönséges vagy tisztátalan az én számba!« De a hang másodszor is válaszolt nekem az égből: »Amiket az Isten megtisztított, te ne tedd közönségessé!« Ez pedig háromszor lett, és ismét felhúztak mindent az égbe. És – figyeljetek! – rögtön három férfi állt meg a háznál, ahol voltam, kiket Cézáreából küldtek ki hozzám. És szólt hozzám a Szellem, hogy menjek velük, semmit se kételkedve. Jött velem pedig ez a hat testvér is, és bementünk a férfi házába. Hírül is adta nekünk, miként látta az angyalt az ő házában, amint állt és így szólt hozzá: »Küldj ki Joppéba férfiakat, és hívd meg Simont, akit Péternek hívnak! Ő beszélni fog Kijelentéseket hozzád, amelyek által megmenekülsz te és a te egész házadnépe.« Amikor pedig én beszélni kezdtem, leszállt a Szent Szellem őrájuk, úgy, mint miránk is kezdetben. Megemlékeztem pedig az Úr Kijelentéséről, amint ezt mondta: »János ugyan vízzel merített, ti viszont Szent Szellembe lesztek bemerítve.« Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik az Isten, mint nekünk is, miután hittünk a Messiás Úr Jézusban, ugyan ki vagyok én, hogy képes lennék eltiltani az Istent?”

Mikor pedig hallották ezeket, megnyugodtak, és dicsőítették az Istent, ahogy erélyesen mondták: „Tehát a nem-zsidó népeknek is megadta az Isten a bűnbánatot a magasabbrendű értelmes életre!”

Azok tehát, akik szétszóródtak a nyomorgatástól, mely István miatt lett, átmentek Föniciába és Ciprusba és Antiókhiába, miközben senkinek sem beszélték a Kinyilatkoztatást, hanem csak zsidóknak. Voltak azonban némelyek közülök, ciprusi és cirénei férfiak, akik miután bementek Antiókhiába, beszéltek a görögül beszélőkkel, ahogy jóhírként hirdették az Úr Jézust. És velük volt az Úr keze, és nagy számmal fordultak vissza az Úrhoz, miután hittek.

Hallomás útján eljutott pedig a hír felőlük a jeruzsálemi kihívottakhoz, és kiküldték Barnabást, hogy menjen el Antiókiháig; aki, mikor megérkezett és látta az Isten kegyelmét, örvendezett, és bátorítva intett mindenkit, hogy szívük feltett szándéka szerint maradjanak meg az Úrban. Mert jó ember volt és telve Szent Szellemmel és hittel. És nagy tömeg adta oda magát egyetértő megadással az Úrnak.

Elment pedig Tárzuszba Barnabás, hogy felkeresse Sault, és mihelyst megtalálta, elvitte őt Antiókhiába. Történt pedig, hogy ők egy egész évig összejöttek a kihívottak közösségében, és nagy tömeget tanítottak; és a gyakornokokat először Antiókhiában címkézték meg messiásiaknak19.Lábjegyzet19Címkézték meg messiásiaknak: a görög χρηματίζω (e.: „khrématizó”) jelentése itt ‘megcímkézni’, és a közhasználatban kapott megjelölést fejezi ki. A Χριστιανός (e.: „khrisztiánosz”, melyből átírással és változással kaptuk a „keresztény/keresztyén” szavainkat), csakúgy mint a herodiánosz (jel.: ‘Heródes-párti’), egy kívülről kapott politikai megjelölés, mely feltehetőleg egy görög-római gúnynév volt; a zsidók inkább a názáreti eretnekek kifejezést használták. Jézus követői magukat gyakornokoknak, testvéreknek, szenteknek, hívőknek vagy az Úthoz tartozóknak nevezték; a messiási megjelölés érzülete a mai „szektás” szóéhoz hasonlított.

Azokban a napokban mentek pedig le isteni szóvivők Jeruzsálemből Antiókhiába. Miután pedig egy közülük, felállt, névszerint Agabusz, jelezte a Szellem által, hogy egy nagy éhínség van készülőben az egész föld felett, amely meg is történt Klaudiusz császár alatt. A gyakornokok pedig aszerint, kinek mennyire ment jól, elhatározták, hogy mindegyikük segítséget küld a Júdeában lakó testvéreknek: amit meg is tettek, ahogy elküldték a vénekhez Barnabás és Saul keze által.

12. rész

Az akkori alkalmas idő által kínált lehetőség szerint vetette rá kezét Heródes király némelyekre a kihívottak közösségéből valók közül, hogy rosszul bánjon velük; Jakabot, János testvérét pedig kivégeztette tőrrel. És mikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, megtetézte azzal, hogy letartóztatja Pétert is – ezek pedig a kovásztalan kenyerek napjai voltak –, akit, miután el is fogatott, őrizetbe tett, ahogy átadta négy katona-négyesnek, hogy őrizzék őt, mert a páska után szándékozta a nép elé vezetni.

Pétert tehát ugyan őrizetben tartották, csakhogy elszánt imádság volt felajánlva őérte a kihívottak által az Istennek. Amikor pedig Heródes készült őt kivezetni, azon az éjjel Péter aludt két katona között, megkötözve két lánccal, és az ajtók előtt őrök tartották megfigyelés alatt az őrizetet.

És – figyelj! – az Úr angyala odaállt és fény ragyogott be a cellába. Rácsapva pedig Péter oldalára felkeltette őt, ahogy ezt erélyesen mondta: „Állj fel gyorsan!” És leestek az ő láncai a kezeiről. Szólt is az angyal őhozzá: „Övezd körül magadat és kösd fel a te sarudat!” Ő pedig úgy tett. És mondja neki: „Öltözd fel a te felsőruhádat és kövess engem!” És ahogy kiment, követte őt, és nem tudta, hogy valóság-e, ami történik az angyal által, hanem úgy vélte, látomást lát. Miután pedig átmentek az első őrségen és a másodikon, a vaskapuhoz értek mely magától kinyílt nekik; és miután kimentek, előrehaladtak egy utcányit. És azonnal eltávozott az angyal tőle.

És Péter, miután magához tért, így szólt: „Mort már valóban tudom, hogy elküldte az Úr az ő angyalát, és kiemelt engem Heródes kezéből és a zsidók népének minden várakozásából.”

És látva ezt elment a Mária házához, aki anyja a Márknak hívott Jánosnak, ahol sokan voltak összejőve és imádkozásban. Miután pedig zörgetett Péter a kapu ajtaján, odament egy szolgálóleány hallgatózni, névszerint Rhódé, és mikor felismerte Péter hangját, az örömtől nem nyitotta ki a kaput, hanem beszaladva jelentette, hogy Péter áll a kapu előtt. Ők pedig így szóltak neki: „Megőrültél?” Ő pedig erősítgette, hogy tényleg úgy van. Ők pedig ezt mondták: „Az ő angyala az.” Péter pedig kitartóan zörgetett. Mikor pedig kinyitották, meglátták őt és el lettek kápráztatva. Miután pedig intett nekik a kezével, hogy hallgassanak, elbeszélte nekik, az Úr hogyan vezette ki őt az őrizetből. Így szólt pedig: „Jelentsétek Jakabnak és a testvéreknek ezeket!” És miután kiment, elment egy másik helyre.

Mikor pedig nappal lett, nem csekély felkavarodás volt a katonák között, mi lett Péterrel. Heródes pedig miután kerestette őt és nem találta, amint kivizsgálta az őröket, parancsolta, hogy vezessék el őket. És miután lement Júdeából Cézáreába, ott időzött.

Heródes pedig ellenséges indulattal volt a tirusziakhoz és szidóniakhoz; de egy akarattal eljöttek hozzá, és miután meggyőzték Blásztuszt, a király kamarását, békét kértek, mert az ő tartományukat a királyéból élelmezték. Egy kitűzött napon pedig Heródes királyi ruhába öltözve és az emelvényen levő bírói székbe ülve nyilvános szónoklatot mondott nekik. A nép pedig felkiáltott: „Isteni hang ez és nem emberi!” De azonnal csapást mért rá az Úr egy angyala azért, mert nem adta a dicsőséget az Istennek, és miután felették a férgek, kilehelte lelkét.

Az Isten Kinyilatkoztatása pedig növekedett és sokszorozódott.

Barnabás és Saul pedig visszatértek Jeruzsálemből, miután betöltötték a segítségnyújtást, és közben maguk mellé vették Jánost is, akit Márknak neveztek el.

13. rész

Voltak pedig néhányan Antiókhiában az ott lévő kihívottak közössége szerint isteni szóvivők és tanítók: Mind Barnabás és a nigernek hívott Simeón és a cirénei Lúcius, mind a negyedes fejedelem Heródessel együtt nevelt Manaén és Saul. Miközben pedig szolgáltak az Úrnak és böjtöltek, így szólt a Szent Szellem: „Válasszátok csak külön nekem Barnabást meg Sault is arra a munkára, amire elhívtam őket!” Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak és kezeiket rájuk tették, elbocsátották őket.

Ők tehát, miután tényleg útnak lettek indítva a Szent Szellemtől, lementek Szeleuciába, onnét meg elhajóztak Ciprusba. És miután eljutottak Szalamiszba, terjesztették az Isten Kinyilatkoztatását a zsidók gyülekezeteiben. Alkalmazták pedig Jánost is szolgaként.

Miután pedig átmentek a szigeten Páfoszig, rátaláltak egy bizonyos ezoterikus20 hamis próféta zsidóra, akinek neve Jézus-fia volt, aki együtt volt Szergiusz Paulusz kormányzóval, aki egy értelmes férfi volt. Ő, miután magához hívatta Barnabást és Sault, szorgalmasan kereste a módját, hogy hallhassa az Isten kinyilatkoztatását; de szembeszállt velük Elimász, az ezoterikus (mert így van lefordítva az ő neve), ahogy kereste a módját, hogy elfordítsa a kormányzót a hittől. De Saul, aki Pál is, miután megtelt Szent Szellemmel és meredten ránézett, így szólt: „Te mindenféle rászedő manipulációval és minden gazsággal teli fia a Szétdobálónak, minden igazságosság ellensége, nem szűnsz meg elfordítani az Úr egyenes útjait? És most figyelj: az Úr keze rajtad van, és vak leszel, aki nem látja a napot egy alkalmas ideig!” Azon nyomban pedig homály és sötétség esett őrá. És körbejárkálva vezetőket keresett. Akkor, mikor látta a kormányzó, mi történt, hitt, mert meghökkent az Úr tanításán.Lábjegyzet20Ezoterikus: A görög és a magyar nyelven is elterjedt μάγος (e.: „mágosz”, magy.: „mágus”) nevet a babilóniaiak (káldeusok), perzsák és mások adták a bölcseknek, tanítóknak, papoknak, orvosoknak, asztrológusoknak, látnokoknak, álomfejtőknek, jövendőmondóknak, jósoknak, varázslóknak. A modern ‘ezoterikus’ szó visszaadja mindezt a bővebb tartalmat.

Miután pedig elhajózott Páfoszból a körülötte levőkkel Pál, a pamfíliai Pergába mentek; János viszont eltávozva tőlük visszatért Jeruzsálembe. Ők viszont, miután átmentek Pergán, eljutottak a pizidiai Antiókhiába. És mikor bementek a gyülekezetbe a szombat napján, leültek. A Törvény és az Isteni szóvivők felolvasása után pedig odaküldtek valakit a gyülekezetvezetők hozzájuk, aki ezt mondta: „Férfiak, testvérek, ha van bennetek intő Kinyilatkoztatás a nép felé, mondjátok!” Miután pedig felkelt Pál és jelzett a kezével, így szólt:

„Izraelita férfiak, és akik félitek az Istent, halljátok meg: Ennek a népnek, Izraelnek Istene kiválasztotta a mi ősapáinkat és a népet felemelte az Egyiptom földjén való idegenben tartózkodásuk során, és magasztos karral kivezette őket onnan, és mintegy negyven évnyi ideig viselte el őket a pusztában. És miután ledöntött hét nemzetet Kánaán földjén, sorsolással elosztotta nekik az ő földjüket. És ezek után mintegy négyszázötven évvel bírákat adott az isteni szóvivő Sámuelig. És attól fogva királyt kértek, adott is nekik az Isten: Sault, Kis fiát, egy Benjamin törzséből való férfit, negyven évig. És miután elmozdította őt, támasztotta nekik Dávidot királyul, akiről is tanúskodva így szólt: »Megtaláltam Dávidot, a Jisáj fiát, az én szívem szerinti férfit, aki meg fogja tenni az én akaratomat mind.«

Ennek magvából az Isten ígéret szerint támaszotta Izraelnek megmentőül Jézust, miután előre meghirdette János az ő színre lépése előtt a bűnbánati bemerítkezést az Izrael egész népének. Mikor pedig betöltötte János a pályafutását, erélyesen ezt mondta: »Kinek tartotok engem? Nem vagyok én az, hanem – figyeljetek! – utánam jön, akinek nem vagyok elég jó a lába saruját kioldozni.«

Férfiak, testvérek, Ábrahám nemzetségének fiai, és akik köztetek félik az Istent! Nektek lett kiküldve ennek a megmenekülésnek a Kinyilatkoztatása! Mert a Jeruzsálemben lakók és az ő főembereik őt nem ismerve az Isteni szóvivők hangjait is, melyeket minden szombatnapon felolvasnak, betöltötték azzal, hogy őt elítélték; és noha miután semmilyen halálos okolást nem találtak, kérték Pilátust, hogy végezze ki őt. Amint pedig mindazokat elvégeztek, amik őróla meg voltak írva, miután levették a fáról, betették egy síremlékbe. De az Isten életre keltette őt a halottak közül azt, aki láthatóvá tette magát sok napon át azoknak, akik vele együtt mentek fel Galileából Jeruzsálembe, akik az ő tanúi a nép előtt. És mi jóhírként hirdetjük nektek az ősapáknak tett ígéretről, hogy ezt az Isten betöltötte az ő gyermekeiknek, nekünk azzal, hogy feltámasztotta Jézust!

Amint a második pengetős énekben is meg van írva: »Én fiam vagy te, én ma nemzettelek téged.« Hogy pedig feltámasztotta őt a halottak közül, hogy többé ne kelljen visszatérnie a rothadásba, azt úgy mondta, hogy: »Neked fogom adni a Dávid hiteles szent dolgait.« Emiatt mondja másutt is: »Te nem fogod arra adni a te szentedet, hogy rothadást lásson.« Mert Dávid, miután saját nemzedékének közszolgálatot végzett az Isten tanácsával, valójában elhunyt, és hozzá lett adva az ő ősapái sorához, és látott rothadást. Akit viszont az Isten életre keltett, nem látott rothadást!

Legyen azért ismeretes számotokra, férfiak, testvérek, hogy őáltala nektek a bűnök elengedése van kihirdetve. És mindazokból, amikből ti képtelenek voltatok a Mózes Törvényében igazságossá válni, őbenne mindenki, aki hisz, igazságossá van téve. Lássátok meg tehát, nehogy rátok jöjjön az, ami meg lett mondva az Isteni szóvivőkben: »Figyeljetek, ti megvetők és csodálkozzatok és tűnjetek el, mert oly művet művelek a ti napjaitokban, oly művet, melyet semmiképp sem hinnétek el, ha valaki elbeszélné nektek!«”

Mikor pedig kimentek a zsidók gyülekezetéből, kérlelték a nem-zsidó nemzetbeliek, hogy a következő szombatnapon nekik legyenek elbeszélve ezek a Kijelentések. Miután pedig feloszlott a gyülekezet, sokan követték a zsidók és az istentisztelő betértek közül Pált és Barnabást, akik közben hozzájuk beszélve győzködték őket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelmével.

A következő szombatnapon pedig majdnem az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten Kinyilatkoztatását. Mikor pedig látták a zsidók a tömegeket, megteltek féltékenységgel, és ellentmondtak a Pál által mondottaknak, ellentmondva és gyalázkodva. De bátor kiállással egyenesen beszélve Pál és Barnabás így szóltak: „Szükséges volt, hogy először nektek beszéljük az Isten Kinyilatkoztatását, de mivel ti eltaszítjátok azt és nem ítélitek méltónak önmagtokat az örök magasabbrendű értelmes életre – figyeljetek! –, a nem-zsidó nemzetekhez fordulunk! Mert ilyen parancsolatot adott nekünk az Úr: »Világosságul rendeltekek téged a nem-zsidó nemzeteknek, hogy te légy megmentésükre a föld végéig!«”

Amikor pedig meghallották ezt a nem-zsidók nemzetbeliek, örvendeztek és dicsőítették az Úr Kinyilatkoztatását; és hittek azok, akik csak már el voltak rendelve az örök magasabbrendű értelmes életre. Elterjedt pedig az Úr Kinyilatkoztatása az egész vidéken.

De a zsidók felbujtatták az istentisztelő és tiszteletre méltó asszonyokat és a város első embereit, és üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és kihajították őket az ő határaikból. Ők pedig, miután lerázták a port az ő lábaikról ellenük, elmentek Ikoniumba. A gyakornokok pedig beteltek örömmel és Szent Szellemmel.

14. rész

Történt pedig Ikoniumban, hogy ők együtt mentek be a zsidók gyülekezetébe, és beszéltek, úgyhogy hittek a zsidók meg a görögül beszélők is, nagy számban. A makacsul engedetlenkedő zsidók viszont felszították és megrontották a nem-zsidó nemzetbeilek lelkeit a testvérek ellen.

Tehát elég sok időt tartózkodtak ott, miközben bátor kiállással egyenesen beszéltek az Úrról, aki tanúskodott az ő kegyelmének Kinyilatkoztatása mellett, miközben jelek és csodák megtörténtét is adta az ő kezeik által.

A város sokasága pedig meghasonlott és egyesek a zsidókkal voltak, mások pedig a kiküldöttekkel. Amint pedig felindulás történt a nem-zsidó nemzetbelieknél meg a zsidóknál is, az ő főembereikkel együtt, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket, megtudva ezt, elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába és Derbébe és a környékre. És ott hirdették a Jóhírt.

És egy bizonyos, lábaival tehetetlen férfi ült Lisztrában, aki anyja méhétől fogva sánta volt, aki még soha nem járt. Ez hallotta Pált beszélni, aki, miután erősen ránézett és látta, hogy van hite a szabaduláshoz, így szólt nagy hangon: „Állj fel a te lábaidra egyenesen!” És felugrott és járkált.

A tömeg pedig, mikor látta, mit tett Pál, felemelték az ő hangjukat likaóniai nyelven, ahogy erélyesen ezt mondták: „Az istenek emberekhez hasonlóvá válva lejöttek hozzánk!” És hívták egyrészt Barnabást Zeusznak, másrészt Pált Hermésznek, mert ő volt a vezető a Kinyilatkoztatás kimondásában. Az ő városuk előtt levő Zeusznak a papja pedig, miután bikákat és virágfüzéreket hozott a kapukba, a tömegekkel együtt áldozni akart. Amikor pedig ezt meghallották a kiküldöttek, Barnabás és Pál, ruháikat megszaggatva berohantak a tömegbe, ahogy ezt kiáltották és mondták: „Férfiak, miért teszitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló érzületű emberek vagyunk, akik azt a Jóhírt hirdetjük nektek, hogy ezektől a hiábavalóságoktól forduljatok az élő Istenhez, aki teremtette a mennyet és a földet és a tengert és az azokban lévőket mind; aki az elmúlt nemzedékekben engedte a nem-zsidó nemzeteket a saját útjaikon haladni, bár tényleg nem is hagyta magát bizonyság nélkül, ahogy jót tett a mennyből, adott nekünk esőt és gyümölcsöző időket, betöltötte élelemmel és vigassággal a mi szívünket.” És azzal, hogy ezeket mondták, nagy nehezen lenyugtatták a tömegeket, hogy ne áldozzanak nekik.

Jöttek viszont Antiókhiából és Ikoniumból zsidók, és miután meggyőzték a tömegeket és megkövezték Pált, kivonszolták a városon kívülre, meghaltnak vélve őt. De miután körülvették őt a gyakornokok, majd feltámadt, bement a városba.

És másnap elment Barnabással Derbébe. És miután hirdették a Jóhírt annak a városnak és gyakornokokká tettek sokakat, visszatértek Lisztrába és Ikoniumba és Antiókhiába, miközben megszilárdították a gyakornokok lelkét azzal, hogy bátorítva intettek a hitben való megmaradásra és arra, hogy sok nyomorúságon át kell nekünk bemennünk az Isten királyságába. Miután pedig kézfelemeléssel választottak nekik véneket kihívott közösségenként, majd böjtölésekkel imádkoztak, átadták őket az Úrnak, akiben bíztak.

És miután átmentek Pizidián, elmentek Pamfíliába. És miután beszélték Pergában a Kinyilatkoztatást, lementek Attáliába, és onnét elhajóztak Antiókhiába, ahonnan átadták őket az Isten kegyelmének arra a munkára, amelyet betöltöttek. Miután pedig megérkeztek és összegyűjtötték a kihívottak közösségét, beszámoltak mindarról, amit csak tett az Isten velük, és hogy megnyitotta a nem-zsidó nemzeteknek a hit ajtaját. Ott pedig nem kevés időt töltöttek a gyakornokokkal.

15. rész

És némelyek, akik lementek Júdeából, arra tanították a testvéreket, hogy: „Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, lehetetlenség nektek megmenekülni.” Miután pedig nem kis háborúsága és vitája lett Pálnak és Barnabásnak velük, úgy rendelkeztek, hogy menjen fel Pál és Barnabás és némely mások közülük a kiküldöttekhez és vénekhez Jeruzsálembe e kérdés ügyében. Miután pedig útjukra kísérte őket a kihívottak közössége, átmentek Fönicián és Szamárián, miközben teljesen elmesélték a nem-zsidó nemzetek visszatérését Istenhez, és nagy örömöt okoztak a testvéreknek mind.

Miután pedig megérkeztek Jeruzsálembe, fogadta őket a kihívottak közössége és a kiküldöttek és a vének, ők meg jelentették mindazokat, amiket csak az Isten tett velük. Előálltak viszont némelyek a farizeusok felekezetéből, akik már hittek, azzal, hogy erélyesen azt mondták, hogy: „Szükséges körülmetélni őket, meg megparancsolni nekik, hogy tartsák meg a mózesi Törvényt!”

Összejöttek pedig a kiküldöttek és a vének, hogy meglássák ezt a dolgot. Mikor pedig nagy vita lett ebből, felállva Péter így szólt nekik:

„Férfiak, testvérek, ti tudjátok, hogy a korai napoktól fogva az Isten kiválasztott közülünk, hogy az én szám által hallják a nem-zsidó nemzetbeliek a Jóhír Kinyilatkoztatását és higgyenek. És a szíveket ismerő Isten tanúskodott mellettük azzal, hogy adta nekik a Szent Szellemet, pontosan ahogy nekünk is, és semmi különbséget nem tett köztünk és köztük, miután a hittel megtisztította az ő szívüket. Most tehát mit próbáztatjátok az Istent azzal, hogy olyan igát tesztek a gyakornokok nyakába, amelyet sem a mi ősapáink, sem mi nem voltunk erősek hordozni? Hanem a Messiás Úr Jézus kegyelme által hisszük, hogy megmenekülünk, oly módon, ahogy ők is.”

Elhallgatott pedig az egász tömeg, és hallgatták, ahogy Barnabás és Pál elbeszélte, mennyi jelt és csodát tett az Isten a nem-zsidó nemzetek között általuk. Miután pedig ők elhallgattak, reagált Jakab, ahogy erélyesen ezt mondta:

„Férfiak, testvérek, hallgassatok meg engem! Simon elbeszélte, hogyan tekintett rá először az Isten, hogy a nem-zsidó nemzetekből népet kapjon az ő nevére alapozva. És ezzel egyetértenek az isteni szóvivők Kinyilatkoztatásai, ahogy meg van írva: »Ezek után vissza fogok térni, és fel fogom építeni a sátrát Dávidnak, mely ledőlt; és a romjait annak újra fogom építeni és fel fogom egyenesíteni; úgyhogy esetleg megkereshetik az emberek maradékai az Urat, és a nemzetek mind, akikre az én nevemet tulajdonítják: őrájuk mondja leszögezve ezt az Úr, aki mindezeket teszi.« Ismertek öröktől fogva az Isten számára az ő munkái mind. Emiatt én úgy ítélem meg, hogy ne piszkáljuk azokat, akik a nem-zsidó nemzetekből fordulnak az Istenhez, hanem írjuk meg nekik, hogy tartózkodjanak a bálványok beszennyezéseitől és a paráznaságtól és a megfojtott állattól és a vértől. Mert Mózesnek a régi nemzedékektől fogva megvannak városonként az őt közhírré tevői a gyülekezetekben, amikor minden szombatnapon felolvassák.”

Akkor tetszett a kiküldötteknek és a véneknek az egész kihívott közösséggel együtt, hogy közülük kiválasztott férfiakat küldjenek Antiókhiába Pállal és Barnabással: a Barsabásnak elnevezett Júdást és Szilászt, ezeket a testvérek közötti vezető férfiakat, miután megírták az ő kezükkel ezeket:

„A kiküldöttek és a vének és a testvérek az Antiókhia- és Szíria- és Cilícia-szerte élő testvéreknek a nem-zsidó nemzetek közül: Örvendünk!

Mivelhogy meghallottuk, hogy néhányan közülünk, miután kimentek, felzaklattak titeket szavaikkal, ahogy felforgatták a ti lelketeket, mikor azt mondogatták, hogy körül kell metélkedni és meg kell tartani a Törvényt, akiknek mi nem adtunk utasítást: tetszett nekünk, hogy miután egy akaratra jutottunk, kiválasztott férfiakat küldjünk hozzátok a mi szeretetteinkkel, Barnabással és Pállal, vagyis olyan emberekkel együtt, akik átadták az ő lelküket a mi Urunk, a Messiás Jézus nevéért. Kiküldtük tehát Júdást és Szilászt, kik maguk is szóban hírül adják ugyanezeket.

Mert tetszett a Szent Szellemnek és nekünk is, hogy semmi több terhet ne tegyünk rátok ezeken a szükséges dolgokon felül, hogy: tartózkodjatok a bálványáldozatoktól és a vértől és a megfojtott állattól és a paráznaságtól: melyektől mikor megőrziket magatokat, jól teszitek. Legyetek jó erőben!”

Ők bizony tehát miután el lettek bocsátva, elmentek Antiókhiába és miután összegyűjtötték a tömeget, odaadták a levelet. Miután pedig felolvasták, örültek a bátorító intésen. Júdás meg Szilás is, mivel maguk is isteni szóvivők voltak, sok szóval intették bátorítva a testvéreket, és megerősítették őket.

Miután pedig időt töltöttek ott, el lettek bocsátva békességgel a testvérektől a kiküldöttekhez, de Szilásznak tetszett, hogy ott maradjon. Pál és Barnabás viszont Antiókhiában időztek, ahogy tanítottak és hirdették a Jóhírt sok másféle társukkal is az Úr Kinyilatkoztatását.

Néhány nap múlva pedig így szólt Pál Barnabáshoz: „Miután visszatértünk, hát nézzünk rá a mi testvéreinkre minden város környékén, amelyekben terjesztettük az Úr Kinyilatkoztatását, hogyan is vannak.” Barnabás pedig azt tanácsolta, hogy vegyék maguk mellé a Márknak hívott Jánost. De Pál azt tartotta méltónak, hogy aki eltávozott tőlük Pamfíliától fogva, és nem ment együtt velük a munkára, azt ne vegyék maguk mellé. Lett tehát éles heveskedés ebből, úgyhogy elszakadtak ők egymástól, Barnabás meg miután maga mellé vette Márkot, elhajózott Ciprusba. Pál pedig miután Szilászt választotta, elment, miután átadták őt az Isten kegyelmének a testvérek. Keresztüljárta pedig Szíriát és Ciliciát, miközben megerősítette a kihívottak közösségeit.

16. rész

Eljutott pedig Derbébe és Lisztrába. És – figyelj! – volt ott egy bizonyos Timóteus nevű gyakornok, egy bizonyos zsidó hívő asszonynak, de görög apának fia, aki felől jó tanúskodás jött a lisztrabeli és ikoniumbeli testvérektől. Pál azt akarta, hogy ő vele együtt menjen ki, és miután megfogta őt, körülmetélte a zsidók miatt, akik azokon a helyeken voltak. Mert mindnyájan ismerték az ő apját, hogy görög volt.

Amint pedig átmentek a városokon, átadták nekik, hogy őrizzék meg az előírásokat, melyekről döntés született a kiküldöttektől és a vénektől Jeruzsálemben: ezért a kihívottak közösségei tényleg megerősödtek és növekedtek számban naponként.

Miután pedig átjárták Frígiát és a galáciai vidéket, és mivel tiltást kaptak a Szent Szellemtől, hogy szólják a Kinyilatkoztatát Ázsiában: ahogy Míszia felé jártak, megpróbáltak Bitínia felé utazni, és nem engedte őket a Szellem. Miután pedig elhagyták Mísziát, lementek Tróászba.

És egy látomás volt látható azon az éjszakán Pálnak: egy bizonyos férfi volt Makedóniából, ahogy ott állt, kérlelve őt, ahogy erélyesen ezt mondta: „Mihelyst átjöttél Makedóniába, segíts nekünk!” Amint pedig látta a látomást, azonnal kerestük a módját, hogy kimenjünk Makedóniába, mert megértettük, hogy oda hívott minket az Úr, hogy a Jóhírt hirdessük nekik.

Miután tehát elhajóztunk Tróászból, egyenest mentünk Szamothrákéba, másnap meg Neápoliszba; onnan meg Filippibe, amely Makedónia azon részének első kolóniavárosa. Ott voltunk pedig ebben a városban néhány napot eltöltve.

Szombatnapon meg kimentünk a városon kívülre a folyó mellé, ahol az imádkozás szokott lenni, és mihelyst leültünk, beszéltünk az összejött asszonyokkal. És egy bizonyos Lídia nevű asszony, Thüatheira városának bíborárusa, aki félve tisztelte az Istent, hallgatta; akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy odafigyeljen a Pál által beszélt dolgokra. Amint pedig bemerítezett ő és az ő házanépe, kérlelt minket, ahogy ezt mondta: „Ha úgy ítéltétek meg, hogy az Úr híve vagyok, miután bejöttetek az én házamba, maradjatok!” És unszolt minket.

Történt pedig, hogy mikor mentünk az imádkozásra, egy bizonyos, piton szellemmel rendelkező szolgaleány fogadott minket, aki sok jövedelmet hozott az ő urainak jövendőmondóként. Ő, miután követte Pált és minket, kiáltott, ahogy erélyesen ezt mondta: „Ezek az emberek a legmagasabb Isten rabszolgái, akik a megmenekülés útját terjesztik nekünk!” Ezt pedig tette sok napon át. Miután pedig kikészült ettől Pál és hátrafordult, a szellemhez odaszólt: „Parancsolom neked a Messiás Jézus nevében, hogy menj ki belőle!” És kiment ugyanabban az órában. Mihelyst pedig látták az ő urai, hogy kiment az ő jövedelmük reménye21, miután megragadták Pált és Szilászt, elvonszolták őket a piacra a főemberek elé.Lábjegyzet21Kiment az ő jövedelmük reménye: a görög ἐξέρχομαι (e.: „exerkhomái”, jel.: ‘kimenni’) itt már harmadjára fordul elő a környezetben, és azt sejteti, hogy „az ő jövedelmük reménye” a piton szellem egy másik megnevezése.

És miután odavezették őket a parancsnokokhoz, így szóltak: „Ezek az emberek felkavarták a városunkat zsidók lévén, és olyan szokásokat terjesztenek, melyeket nem szabad nekünk elfogadni, sem tenni rómaiak lévén!” És együtt támadott ellenük a tömeg, és miután a parancsnokok letépték az ő ruháikat, megparancsolták, hogy botozzák meg őket. És miután sok ütést mértek rájuk, őrizetbe vetették őket, miután megparancsolták a börtönőrnek, hogy tartsák biztonságban őket; aki, miután ilyen parancsolatot kapott, behajította őket a belső őrizetbe, és az ő lábaikat a léchez rögzítette.

Éjféltájt pedig Pál és Szilász imádkozva dicshimnuszokat énekeltek Istenről, a bebörtönzöttek pedig hallgatták őket. És hirtelen nagy földrengés lett, úgyhogy a börtön alapjai megremegtek, az ajtók meg azon nyomban mind megnyíltak, és a kötelek mind meglazultak.

Mihelyst pedig felébredt a börtönőr és nyitva látta az őrizet ajtajait, kardját kihúzva készült magával végezni, mert úgy vélte, hogy elmenekültek a bebörtönzöttek. De Pál nagy hangot hallatott, ahogy erélyesen ezt mondta: „Semmi rosszat ne tegyél magaddal, mert mind itt vagyunk!” Miután pedig világosságot kért, berohant, és rettegővé válva odaesett Pálhoz és Szilászhoz.

És miután kívülre vezette őket, ezt mondta: „Uraim, mit kell nekem tennem, hogy megmenekülhessek?” Ők pedig így szóltak: „Higgy a Messiás Úr Jézusban, és meg fogsz menekülni te és a te házadnépe!” És beszélték neki az Úr Kinyilatkoztatását, és mindazoknak, akik az ő házában voltak. És miután magához vette őket az éjszakának abban az órájában, kimosta őket az ütésből származó sebeikből, és bemerítkezett ő és az övéi mindnyájan, azon nyomban. És miután bevezette őket az ő házába, asztalt terített és ujjongott, hogy egész házanépével hitt az Istennek.

Mikor pedig nappal lett, kiküldték a parancsnokok a botozókat, azzal, hogy ezt mondják: „Bocsásd el ezeket az embereket!” Jelentette pedig a börtönőr ezeket a szavakat Pálnak, hogy: „Követeket küldtek a parancsnokok, hogy el vagytok bocsátva. Most tehát, amint kimentetek, menjetek utatokra békességgel.” Pál pedig közölte nekik: „Miután minket nyilvánosan megvertek ítélet nélkül, miközben római emberek vagyunk, őrizetbe dobtak minket, és most titokban dobnak ki minket? Azt már nem! Hanem miután ők maguk jöttek ide, vezessenek ki minket.” Jelentették pedig a parancsnokoknak a botozók ezeket a szavakat. És megijedtek, amint meghallották, hogy rómaiak. És miután odamentek, megkövették őket, és miután kivezették őket, kérték, hogy menjenek ki a városból. Miután pedig kimentek az őrizetből, bementek Lídiához, és mihelyst meglátták a testvéreket, bátorítva intették őket, és kimentek.

17. rész

Miután pedig áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába mentek, ahol volt a zsidók gyülekezete. Ahogy Pál már megszokta, bement hozzájuk, és három szombatnapon társalgott velük az Írásokból, ahogy megnyitotta és eléjük tárta, hogy: „a Messiásnak szükséges volt szenvednie és feltámadnia a halottak közül”, és hogy: „ez a Messiás: Jézus, akit én hirdetek nektek.”

És némelyek közülük bizalmat szavazva engedték magukat meggyőzni, és csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz, meg az istentiszelő görögök közül is egy nagy tömeg, meg az előkelő asszonyok közül is nem kevesen.

Miután pedig féltékenyekké lettek a makacsul engedetlenkedő meggyőzhetetlen zsidók, és maguk mellé vettek némely nyughatatlansággal teli gonosz22 piaci férfiakat, és miután összecsődítettek egy tömeget, fellármásították a várost, és miután rajtaütésszerűen elállták a házát Jászónnak,23 keresték a módját, hogy kivezessék őket a köztéren összegyűlt nép közé. Miután azonban nem találták őket, odavonszolták Jászónt és némely testvéreket a városvezetők elé, ahogy azt kiáltották, hogy: „Ezek, akik a földkerekséget felforgatták, itt is jelen vannak; akiket vendégül fogadott Jászón; és ezek mind a császár előírásai ellen tevékenykednek, mivel azt mondják, hogy van egy másféle király: Jézus.” Felkavarták pedig az ezeket hallgató tömeget és városvezetőket. És miután átvették az óvadékot Jászóntól és a többiektől, elbocsátották őket.Lábjegyzet22Nyughatatlansággal teli gonosz: a görög πονηρός (e.: „ponérosz”) szó megegyezik a Jézus imájában szereplő Gonosszal: „… elvonszolva szabadíts meg minket a nyughatatlansággal teli Gonosztól!” 
23Jászón: a görög ἰάομαι (e.: „jáomáj”, jel.: ‘gyógyít’) ige jövőidejű hímnemű melléknévi igeneve, jelentése: ‘aki gyógítani fog’. Átvitt értelemben: „Elállták a házát annak, aki gyógyítani fog”.

A testvérek pedig azonnal, éjszaka elküldték Pált és Szilászt Béreába; akik miután megérkeztek, a zsidók gyülekezetébe mentek. Ezek pedig nemesebb gondolkozásúak voltak a thesszalonikabelieknél, mindazok, akik csak elfogadták a Kinyilatkoztatást teljes vágyakozó készséggel, ahogy naponként megvizsgálták az Írásokat, vajon úgy vannak-e ezek. Sokan közülük ezért valóban hittek, a görög tiszteletre méltó asszonyok és férfiak is nem kevesen.

Amint pedig megtudták a thesszalonikából való zsidók, hogy Béreában is hirdetve lett Pál által az Isten Kinyilatkoztatása, oda is elmentek felindítani a tömegeket. De akkor azonnal elküldték Pált a testvérek, hogy utazzon mintegy a tenger felé, de mind Szilász, mind Timótheus ott maradt. A Pált elkísérők pedig elvezették őt Athénba, és miután átvettek egy Szilászhoz és Timótheushoz eljuttatandó parancsolatot, hogy minél gyorsabban jöjjenek őhozzá, elmentek.

Athénban pedig, mialatt várta őket Pál, az ő szelleme haragra gerjedt őbenne, ahogy szemlélte a bálványokkal tele lévő várost. Ezért igencsak heves társalgásba elegyedett a gyülekezetben a zsidókkal és az istentisztelőkkel, és a piacon minden nap azokkal, akikkel találkozott. Az epikureus és stoikus filozófusok némelyike pedig beszélgetésbe elegyedett vele. És néhányan azt mondták: „Mit akarhat ez a fecsegő24 mondani?” Mások pedig: „Idegen démonistenségek25 hirdetőjének tűnik.” Mert Jézust és a feltámadást hirdette Jóhírként nekik. És mihelyst megfogták őt, Arész hadisten dombjára vezették, ahogy ezt mondták: „Lehetséges-e megtudnunk, mi ez az újdonsült általad beszélt tanítás? Mert valami meglepetésszerűen idegen dolgokat hozol a mi füleinkbe. Szándékozunk tehát megtudni, mik akarnak ezek lenni.”Lábjegyzet24Fecsegő: a görög profán irodalom feljegyzései szerint a σπερμολόγος (e.: „szpermologosz”) szó egy kifejezetten athéni szleng volt, jelentése: ‘ingyenélő magcsipegető, aki tanulatlan és tudománytalan módon mindenféle dolgot összehord, csakhogy ebből szerezze kenyerét.’ 
25Démonistenségek: görögül δαιμόνιον (e.: „daimonion”): a nem-zsidó kultúrákban a démon, a szellem, a félisten, az isteni erő és az istenség fogalmai általában keverednek. Szótöve, a δαίω (e.: „daió”) azt jelenti, ‘szerencsét/sikert/sorsot osztogatni’.

Az athéniak pedig mindnyájan és a jövevényként ott lakó idegenek semmi mással nem töltötték szabadidejüket, minthogy mondjanak valamit és újdonságot halljanak. Miután pedig felállt Pál az Arész dombján középen, ezt mondta:

„Athéni férfiak, minden szemszögből úgy szemléllek titeket, mint démonistenségektől igen babonásan félőseket26. Mert mikor átmentem a városon és megfigyeltem a ti kegytárgyaitokat, találtam egy olyan oltárt is, amelyre az volt ráírva, hogy: »Ismeretlen Istennek«. Aki felé tehát ti ismeretlenül viszonyultok kegyesen, őt hirdetem én nektek.Lábjegyzet26Démonistenségektől igen babonásan félőseket: a δεισιδαιμονέστερος (e.: „deiszidaimoneszterosz”) első tagja az a δειλός (e.: „deilosz”), amely Jézus leleplezésében mint „gyávák” szerepel egy listát vezetve a hitetlenekkel, utálatosokkal, gyilkosokkal, paráznákkal, méregkeverőkkel, bálványszolgálókkal és minden hazugokkal együtt, akik a tűztóban fognak égni örökké, ami a második halál. A szó kifejezi, hogy babonásan félénkek-gyávák, csupán félelemből tisztelik ezeket a démonistenségeket. A szó precízen kifejezi a vallások motorját.

Az Isten, aki készítette a világrendszert és mindent, ami abban van, mivel ő mennynek és föld ura, nem kézzel készített templomokban lakik, sem pedig emberek keze által van kiszolgálva, mint akinek szüksége van valamire, miközben ő ad mindennek életet és lehetelet minden szempontból. És egy vérből készítette az emberek minden nemzetét, hogy lakjanak a földkerekség egész színén, miután meghatározott előre elrendelt alkalmas időket, és az ő lakhelyük határait is, arra, hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatják és megtalálhatják őt, bár tényleg nincs messze egyikünktől sem. Mert őbenne élünk és mozgunk és vagyunk, amint a tőletek való költők közül is némelyek megmondták: »Mert neki mi is nemzetsége vagyunk.« Az Isten nemzetsége lévén tehát nem tartozunk azt gondolni, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, emberi kézművesség vagy elgondolás faragványához lenne hasonló az istenség. Miután tehát a tudatlanságnak időszakát tényleg elnézte az Isten, most azt parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy tartsanak bűnbánatot; mivel megállapított egy napot, amelyen a földkerekséget igazságosságban készül megítélni egy férfi által – aki számára ezt elhatározta –, miután hitelesítette27 mindenkinek azzal, hogy feltámasztotta őt a halottak közül.”Lábjegyzet27Hitelesítette: fordítható még ily módokon is: „hitet biztosított”, „a hit alapját képző bizonyítékot megadta”, „biztosítékot adott”.

Mihelyst pedig meghallották a halottak feltámadását, egyesek csúfolódtak, mások pedig így szóltak: „Majd meghallgatunk téged még egyszer efelől.” És így Pál kiment közülük. De néhány férfi csatlakozva őhozzá, hitt, akik között volt az Arész dombi Dionüsziosz is, és egy Damarisz nevű asszony, és mások ővelük.

18. rész

Ezek után pedig, miután eltávozott Pál Athénból, elment Korinthusba. És mikor rátalált egy bizonyos Auqila nevű pontuszi származású zsidóra, ki nem rég jött Itáliából, és az őfeleségére, Priszkácskára (mert úgy rendelkezett Klaudiusz, hogy távozzanak a zsidók mindnyájan Rómából), odament hozzájuk. És mivel azonos mesterségű volt velük, náluk lakott és dolgozott, mert sátorkészítők voltak a mesterségüket tekintve.

Társalgott pedig a zsinagógában minden szombaton, és meggyőzött zsidókat és görögöket. Amint pedig lejött Makedóniából Szilász is meg Timótheus is, szorongatva volt a szellemében Pál, miközben erőteljesen tanúskodott a zsidóknak a Messiás Jézusról. Mikor pedig ők ellenkeztek és gyalázkodtak, miután megrázta a ruháit, így szólt őhozzájuk: „A ti véretek a ti fejetekre: én tiszta vagyok! Mostantól fogva a nem-zsidókhoz fogok menni!”

És miután tovament onnét, elment a házába egy bizonyos Jusztusz nevű, az Istent tisztelő embernek, akinek a háza szomszédos volt a gyülekezettel. Kriszpusz pedig, a gyülekezetvezető hit az Úrban az ő egész háznépével, és sokan a hallgató korinthosziak közül hittek és bemerítkeztek.

Szólt pedig az Úr látomáson keresztül éjszaka Pálnak: „Ne félj, hanem beszélj és ne hallgass! Mivelhogy »Én Vagyok« Veled, és senki sem fog megtámadni, hogy ártson neked, mivelhogy sok népem van nekem ebben a városban.” És maradt egy évet és hat hónapot, miközben tanította köztük az Isten Kinyilatkoztatását.

Mikor pedig Gallió volt kormányzója Akhájának, egy akarattal felkeltek a zsidók Pál ellen, és az emelvényen levő bírói székhez vezették, azzal, hogy azt mondták, hogy: „A Törvény ellen győzködi ez az embereket, hogy úgy tiszteljék az Istent!” Mikor pedig készült Pál megnyitni a száját, így szólt Gallió a zsidókhoz: „Ha tehát tényleg valami igazságtalanság vagy gonosz gaztett lett volna, ó, zsidók, az ésszerűség határán belül esetleg elviselnélek benneteket. De ha ez egy szó és nevek és a szerintetek való Törvény körüli kérdés, magatok lássátok meg, mert ítélőbíró én ezekben nem szándékozom lenni.” És elzavarta őket a bírói szék elől. Mihelyst pedig megfogták a görögök mindnyájan Szószthenészt, a gyülekezetvezetőt, megverték őt a bírói szék előtt. És semmi gondot nem okoztak ezek Gallileónak.

Pál pedig, miután még elég sok napot náluk volt, ahogy testvérektől elbúcsúzott, elhajózott Szíriába, és vele Priszkácska és Aquilla, miután megnyírta a fejét Kenkhreában, mert volt egy fogadása. Eljutott pedig Efeszoszba, és őket ott hagyta. Maga viszont, miután bement a gyülekezetbe, társalgott a zsidókkal. Amikor pedig ők megkérték, hogy több időt maradjon velük, nem egyezett bele, hanem elbúcsúzott tőlük, ahogy így szólt: „Nekem az eljövendő ünnepet mindenképp Jeruzsálemben kell töltenem, de újra el fogok jönni hozzátok, amikor az Isten akarja.” És elhajózott Efeszoszból.

És miután lement Cézáreába, majd felment Jeruzsálembe és üdvözölte a kihívottak közösségét, lement Antiókhiába. És miután valamennyi időt ott töltött, kiment végigjárva a galáciai és frígiai vidéket, miközben megerősítette a gyakornokokat mind.

Egy bizonyos zsidó pedig, egy Apollós nevű alexandriai származású, szólásban jártas tanult férfi eljutott Efeszoszba, aki erős volt az Írásokban. Ő tudósítva volt az Úr útjáról, és szellem vonatkozásában lobogva beszélte és tanította pontosan az Úr körüli dolgokat, noha cak a János bemerítéséről volt tudomása. És ő elkezdett bátor kiállással egyenesen beszélni a gyülekezetben. Miután pedig meghallgatta őt Aquila és Priszkácska, magukhoz vették őt és még pontosabban eléje tárták az Isten útját. Mikor pedig ő Akhájába szándékozott átmenni, buzdítva őt a testvérek írtak a gyakornokoknak, hogy fogadják el őt; aki mikor megérkezett, nagy hasznukra volt azoknak, akik már hittek a kegyelem által, mert szenvedélyesen széjjelcáfolta a zsidókat nyilvánosan, ahogy megmutatta az Írások által, hogy a Messiás az Jézus.

19. rész

Amíg pedig Apollós Korinthoszban volt, történt, hogy Pál, miután átjárta a felső országrészeket, elment Efeszoszba, és mikor rátalált némely gyakornokokra, így szólt őhozzájuk: „Vajon Szent Szellemet kaptatok-e, amikor hittetek?” Ők pedig így szóltak őhozzá: „De hát még azt sem hallottuk, vajon szent szellem létezik-e!”28 Ő meg így szólt őhozzájuk: „Akkor mibe merítkeztetek be?” Ők pedig így szóltak: „A János bemerítésébe.” Így szólt pedig Pál: „János tényleg egy bűnbánati bemerítéssel merített, miközben a népnek azt mondta, hogy az őutána jövőbe vessék hitüket, vagyis a Messiás Jézusba.” Mihelyst pedig ezeket meghallották, bemerítkeztek az Úr Jézus nevébe. És amint őrájuk tette Pál a kezeit, eljött a Szellem – a Szent! ­– őrájuk, és nyelveken szóltak és isteni szóvivői közléseket tettek. Voltak pedig a férfiak összesen mintegy tizenketten.Lábjegyzet28Vajon szent szellem létezik-e: a görög nyelvtan a határozott névelő hiányával megengedi, hogy általánosságban is kérdezhették, hogy egyáltalán van-e a mindenféle démonistenségek között olyan szellem, amelyik szent. Egy babonás, szellemektől félős kultúrában ez nem elképzelhetetlen.

Miután pedig bement a gyülekezetbe, bátor kiállással egyenesen beszélt, ahogy három hónapon át társalgott és győzködött az Isten Királysága felőli dolgokról. De amikor némelyek megkeményedtek és makacsul engedetlenkedve nem hagyták magukat meggyőzni, miközben ócsárolták az Utat a tömeg előtt: miután elvált tőlük, elválasztotta a gyakornokokat, ahogy naponként társalgott velük egy bizonyos Tirannosz iskolájában. Ez pedig két éven át történt, úgyhogy az Ázsiában lakók mind hallották az Úr Jézus Kinyilatkoztatását, zsidók is meg görögök is.

És nem általában előforduló csodákat tett az Isten Pál kezei által, úgyhogy még a gyengélkedőkre is rávittek az ő bőréről kendőket vagy kötényeket, és megszabadultak az ő betegségeiktől, a bajlódásokkal teli gonosz szellemek is kimentek belőlük.

Elkezdték pedig némelyek a vándor zsidó démonkikényszerítők29 közül is megnevezni a gonosz szellemekkel rendelkezők felett az Úr Jézus nevét, ahogy ezt mondták: „Kényszerítünk titeket Jézusra, akit Pál híresztel!” Voltak pedig némelyek, egy zsidó főpap, Szkéva fiai, heten, akik ezt tették. Válaszul pedig a gonosz szellem így szólt: „Jézust ismerem, Pálról is van tudomásom, de ti kik vagytok?” És azzal, hogy rájuk ugrált az ember, akiben a gonosz szellem volt, és miután leuralta őket: erősnek bizonyult30 velük szemben, úgyhogy mezítelenül és sebesülten futva menekültek ki abból a házból.Lábjegyzet29Démonkikényszerítők: a görög ἐξορκιστής (e.: „exorkisztész”) szó gyökere a ὁρκίζω (e.: „horkizó”), mely esketést, kényszerítést jelent (lásd: „Kényszerítünk…”). Ezek a varázslószerű alakok „hivatásos démonűzők”, és városról-városra jártak, és receptszerűen bűbájaikkal és varázsigékkel próbálták kezelni a démonizáltakat. Jézus nevének használata számukra csak egy újabb varázsrecept volt. 
30Rájuk ugrált, leuralta őket, erősnek bizonyult: az erősnek bizonyulás két aspektusát mutatja be: a folyamatos rájuk ugrálással a fizikai síkon, az egyszeri leuralással (elmekontroll) pedig a lelki-gondolati síkon.

Ez pedig tudtukra lett minden zsidónak meg görögnek is, akik Efeszoszban laktak, és félelem esett mindannyiukra, és eközben fel lett magasztalva az Úr Jézus neve. Sokan azok közül is, akik már hittek, eljöttek, miközben egyetértően és nyíltan megvallva beismerték és részletesen jelentették az ő tetteiket. Elég sokan pedig a spirituális kiváncsiskodásokban tevékenykedők közül, miután összehordták a könyveiket, elégették mindenki előtt. És összeszámlálták az értéküket, és ötvenezer ezüstnek31 találták. Így az Úr Kinyilatkoztatása hatalommal növekedett, és erősnek bizonyult.Lábjegyzet31Ezüst: egy ezüstpénz (drachma) egy napibérrel volt egyenlő.

Amikor pedig ezek beteljesedtek, Pál eldöntötte a szellemben, hogy miután átment Makedónián és Akháján, elutazik Jeruzsálembe, ahogy így szólt: „Az én ott létem után szükséges nekem Rómát is látnom.” Miután pedig elküldött Makedóniába kettőt azok közül, akik segédkeztek neki, Timótheust és Erasztuszt, maga Ázsiában maradt egy ideig.

Lett pedig azidőtájt nem kis felkavarodás az Út körül. Mert egy bizonyos Demeter nevű ezüstötvös, aki azzal, hogy ezüstből Diána-szentélyeket készített, nem kevés bevételt szerzett a kézműveseknek; akiket miután összegyűjtött, továbbá az ilyen dolgok körül forgolódó munkásokat, így szólt:

„Férfiak! Tudjátok, hogy ebből a munkából van a mi jólétünk; és csak nézitek és halljátok, hogy nem csak Efezusnak, hanem szinte az egész Ázsiának elég sok tömegét más útra helyezte ez a Pál, miután meggyőzte őket ahogy azt mondta, hogy: »Nem Istenek azok, akik kéz által készülnek.« De ez nem csak számunkra veszélyes, hogy az üzlet megszégyenítő cáfolattal tönkremegy, hanem a nagy istennő, Artemisz temploma is semmibe lesz véve! De még az ő nagysága is készül ledőlni, akit az egész Ázsia és a lakott földkerekség tisztel!”

Mihelyst pedig ezt meghallották és indulattal teltekké váltak, felkiáltottak, ahogy erélyesen ezt mondták: „Nagy az efeszosziak Diánája.” És betelt az egész város zűrzavarral, és egy akarattal berohantak a színtérre, miután megragadták Gájuszt és Arisztarkhoszt, Pál makedóniai útitársait. Pál pedig, mikor a köztéren lévő nép közé szándékozott menni, nem engedték őt a gyakornokok. De némelyek az ázsiai főemberek közül is, akik barátai voltak, követet küldve őhozzá, kérlelték őt, hogy ne adja fel magát a színtéren.

Tehát ki ezt, ki azt kiabált, mert a térre kihívott népgyűlés össze volt zavarodva, és a legtöbben nem is tudták, milyen ügyért jöttek össze. A tömegből pedig előre tolták Alexandert, miután előre lökdösték őt a zsidók. Alexander pedig, miután intett a kezével, védőbeszédet akart mondani a népnek. Amint pedig felismerték, hogy zsidó, egy hang jött elő mindannyiukból, ahogy mintegy két órán át kiáltozták: „Nagy az efeszosziak Dianája.”

Miután pedig a jegyző lenyugtatta a tömeget, ezt mondta:

„Efeszoszi férfiak, ugyan ki lenne olyan ember, aki nem tudja, hogy az efeszosziak városa a nagy istennőnek, Artemisznek és a Zeusztól leesett szobornak a templomsöprője? Mivel tehát ezek a dolgok cáfolhatatlanok, arra van szükség, hogy ti nyugodtak legyetek, és semmi elhamarkodottságot ne tegyetek. Mert idehoztátok ezeket a férfiakat, akik nem templomfosztogatók és nem gyalázzák a ti istennőtöket! Ha tehát Demeternek és a vele levő kézműveseknek valaki ellen valóban panaszuk van, tartanak törvénykezési napokat és vannak kormányzók: vádaskodjanak ott egymással! Ha pedig valami más felől kerestek, a törvényes kihívott népgyűlésen lesz megoldva. Mert veszélyes is számunkra, ha a felkelés vádjával illetnek e nap felől, mivelhogy semmi oka nincs, amiről számot tudnánk adni ezért a felbolydulásért.”

És miután ezeket szólta, elbocsátotta a térre kihívott népgyűlést.

20. rész

A zavargás megszűnése után pedig, miután Pál magához hívta és üdvözölte a gyakornokokat, kiment a városból, hogy elutazzon Makedóniába. Miután pedig végigjárta azokat az országrészeket és bátorítva intette őket sok Kinyilatkoztatással, elment Görögországba. És miután három hónapot töltött ott, és miután összeesküdtek ellene a zsidók, mikor Szíriába készült hajózni, lett egy olyan ötlete, hogy visszatér Makedónián keresztül. Elkísérte pedig őt Ázsiáig a béreai Szópatrosz, a thesszalonikaiak közül pedig Arisztarkhosz és Szekundusz, és Gájusz Derbéből és Timótheus, Ázsiából pedig Tükhikosz és Trofimosz; akik miután előrementek, megvártak minket Tróászban. Mi pedig kihajóztunk a kovásztalan kenyerek napjai után Filipiből, és elmentünk hozzájuk Tróászba öt napon belül, ahol hét napot töltöttünk.

A szombat-hét első napján pedig, miután összegyűltek a tanítványok a kenyér megtörésére, Pál társalgott velük, mivel készült elmenni másnap, és meghosszabbította az eszmecserét éjfélig. Volt pedig elég lámpás a felső szobában, ahol összegyűltek. Ült pedig egy Eutikhosz nevű ifjú az ablakban, aki mély álomba merült, míg Pál hosszabban társalgott. Mikor pedig álomba merült, kiesett a harmadik emeletről, és holtan vették fel. Mihelyst pedig Pál lement, ráesett, és körülölelve így szólt: „Ne lármázzatok, mert az ő lelke őbenne van!” Miután pedig felment és kenyeret tört és evett, és eleget beszélgetett virradatig, úgy ment el. Elővezették pedig a gyermeket élve, és mérhetetlenül felbátorodtak.

Mi pedig, miután előrementünk a hajóra, elindultunk Asszoszba, mert ott készültünk felvenni Pált, mert ő így rendelte el, hogy addig maga gyalogolni készült. Amikor pedig találkozott velünk Asszoszban, mihelyst felvettük őt, elmentünk Mitülénébe. És miután onnan elhajóztunk, másnap eljutottunk Khiosszal szembe, a rákövetkezőre pedig Szamoszhoz érkeztünk. És miután Trógilliumban maradtunk, a következő nap Milétuszba mentünk, mert úgy ítélte Pál, hogy Efeszosz mellett hajózzunk el, úgyhogy ne az legyen vele, hogy időznie kelljen Ázsiában; mert sietett – ha lehetséges számára – a pünkösd napjára Jeruzsálembe érni. Miután pedig Milétuszból követeket küldött Efeszoszba, áthívatta a kihívott közösség véneit. Amint pedig megjelentek nála, így szólt hozzájuk:

„Nektek van tudomásotok arról, hogy az első naptól, amikor megérkeztem Ázsiába, hogyan is voltam az egész idő alatt veletek, miközben rabszolgamunkát végeztem az Úrnak minden alázatossággal és sok könnyel és próbáztatásokkal, melyek megestek velem a zsidók összeesküvéseikor: amint semmit sem tartottam vissza abból, ami hasznos, hogy ne híreszteljem nektek; és tanítottalak titket nyilvánosan és házanként, ahogy meggyőzően tanúskodtam zsidóknak meg görögöknek is az Istenhez forduló bűnbánatról és a mi Urunk Jézushoz forduló hitről.

És most figyeljetek, én a Szellem számára lekötötten utazom Jeruzsálembe, miközben nem ismerem az ott velem bekövetkezendő dolgokat, kivéve, hogy a Szent Szellem városonként meggyőzően tanúskodik, ahogy azt mondja, hogy kötelékek és nyomorúságok várnak rám. De én semmiféle számvetést nem teszek, és nem tartom meg az én lelkemet mint értéket önmagamnak, ahhoz viszonyítva, hogy befejezhetem a pályafutásomat örömmel és a segédkezésemet, melyet az Úr Jézusnál kaptam, hogy meggyőző tanúságot tegyek az Isten kegyelmének Győzelmi jóhíréről.

És most figyeljetek, én tudom, hogy többé egyikőtök sem fogja látni az én arcomat, akik között jártam-keltem, ahogy közhírré tettem az Isten Királyságát. Ezért tanúskodom nektek ezen a napon, hogy tiszta vagyok mindnyájatok vérétől, mert nem tartottam vissza magamat attól, hogy hirdessem nektek az Isten minden tanácsát.

Figyeljetek oda tehát magatokra és az egész nyájra, akik közé a Szent Szellem felvigyázókká helyezett titeket, hogy juhászként terelgessétek az Isten kihívott közösségét, amelyet az ő saját vére által szerzett magának. Én ugyanis tudom azt, hogy be fognak jönni az én távozásom után ünnepélyesen tiszteletet parancsoló32 farkasok közétek, akik nem kímélik a nyájat; és timagatok közül is fel fognak állni kiforgatott dolgokat beszélő férfiak, hogy elhúzzák a gyakornokokat maguk után.Lábjegyzet32Ünnepélyesen tiszteletet parancsoló: a görög βαρύς (e.: „barüsz”) szó igen szerteágazó jelentéskörrel bír: ‘súlyos, nehezen viselhető, fárasztó, leterhelő, elnyomó, erőszakos, komor, szigorú, kimért, szabályos, hajlíthatatlan, unalmas, ünnepélyes, méltóságteljes, nehézfegyverzetű, az érzékekre hatást gyakorló.’

Azért legyetek éberek, ahogy megemlékeztek arról, hogy három évig éjjel és nappal nem szűntem meg könnyhullatással inteni egyenként mindenkit.

És most odaadlak titeket, testvérek, az Istennek és az ő kegyelmének Kinyilatkoztatásának, aki képes felépíteni és örökséget adni nektek az összes már megszenteltek között. Ezüstöt vagy aranyat vagy ruhát, senkiét sem kívántam, magatok pedig tudjátok, hogy az én szükségeimről és a velem levőkéről ezek a kezek gondoskodtak. Mindent megmutattam nektek, hogy így fáradozva kell felkarolni a gyengélkedőket, továbbá megemlékezni az Úr Jézus Kinyilatkoztatásairól, hogy maga szólt így: »Boldog dolog többet33 adni, mint kapni.«”Lábjegyzet33Többet: a görög μᾶλλον (e.: „mallon”) szó jelentései: ‘inkább, jobban, többet, hamarabb, készségesebben, szívesebben.’

És miután ezeket szólta, az ő térdeit meghajtva együtt imádkozott mindnyájukkal. Lett pedig elég nagy sírás mindannyiuk részéről, és Pál nyakába esve csókolgatták őt, miközben lelki kínokat szenvedtek leginkább attól a kinyilatkoztatástól, amit megmondott, hogy többé nem fogják az ő arcát látni. Közben pedig elkísérték őt a hajóra.

21. rész

Mikor pedig meglett, hogy tőlük eltávolodva elindultunk, egyenesen haladva elmentünk Kósba, és a következő nap Rhodoszba, és onnan Patarába. És miután találtunk egy Föniciába átkelő hajót, miután beszálltunk, eleveztünk. Miután pedig észrevettük Ciprust és elhagytuk balról, Szíriába hajóztunk és leeveztünk Tiruszba, mert ott volt a hajónak az árukirakodása.

És miután megtaláltuk a gyakornokokat, ott maradtunk hét napot; akik Pálnak azt mondták a Szellem által, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. Amikor pedig meglett, hogy eltöltöttük a napokat, miután kimentük, elutaztunk, miközben elkísértek minket mindnyájan feleségeikkel és gyermekeikkel a városon kívülre. És térdet hajtva a tengerparton, imádkoztunk, és miután elköszöntünk egymástól, felszálltunk a hajóra, ők pedig visszatértek az otthonaikba.

Mi pedig, mikor befejeztük a hajózást Tiruszból, eljutottunk Ptolemaiszba és miután üdvözöltük a testvéreket, egy napot náluk maradtunk.

Másnap pedig, miután kiment a Pállal levők csapata, Cézáreába mentek; és miután bementünk Fülöpnek, a Jóhír hirdetőjének házába, aki a hét közül volt, nála maradtunk. Számára pedig ott volt négy szűzlánya, akik ekkor isteni szóvivői közlést tettek.

Mialatt pedig mi sok napot maradtunk, lejött egy bizonyos júdeai isteni szóvivő, névszerint Agabusz; és amint odajött hozzánk és elvette Pál övét, és miután megkötözte a maga kezét és lábát, így szólt: „Ezt mondja a Szent Szellem: Azt az embert, akié ez az öv: Így fognak megkötözni Jeruzsálemben a zsidók, és fognak átadni a nem-zsidó nemzetbeliek kezébe.”

Amint pedig meghallottuk ezeket, kérleltük mi is meg a helyiek is őt, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. Válaszolt pedig Pál: „Mit csaptok sírást és töritek össze ezzel az én szívemet? Mert én nemcsak megkötözve lenni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért!” Mikor pedig nem lehetett meggyőzni őt, lenyugodtunk, és így szóltunk: „Az Úr akarata történjen meg!”

E napok után pedig, miután összepakoltunk, elmentünk Jeruzsálembe. Jöttek pedig velünk a cézáreai gyakornokok közül is, akik elvezettek ahhoz, akinél vendégségben lehettünk, egy bizonyos ciprusi Mnászonhoz, egy régi gyakornokhoz.

Miután pedig megérkeztünk Jeruzsálembe, örömmel befogadtak minket a testvérek. Másnap pedig bement Pál velünk együtt Jakabhoz; a vének is mind megjelentek. És miután üdvözölte őket, elmesélte egytől egyig, miket tett az Isten a nem-zsidó nemzetek között az ő segédkezése által. Ők pedig, miután meghallgatták, dicsérték az Urat; és ezt mondták neki: „Látod, testvér, mily sok tízezren vannak a zsidóságból, akik hittek, és mindnyájan rajongói a Törvénynek? Úgy értesültek pedig felőled, hogy elszakadásra tanítod Mózestől a nemzetek közt élő zsidókat mind, ahogy azt mondod, hogy ők ne metéljék körül a fiaikat, és ne járjanak a szokások szerint. Mi legyen tehát? Egész biztos, hogy szükséges összejönnie egy sokaságnak, mert meg fogják hallani, hogy megjöttél. Tehát tedd azt, amit mondunk neked! Van velünk négy férfi, akik fogadást tettek magukra: ezeket, miután magadhoz vetted, tisztulj meg velük, és költs rájuk, hogy megborotválhassák a fejüket, és megtudhassa mindenki, hogy amikről értesültek felőled, azokban nincs semmi igazság, hanem te magad is a sorban menetelsz, a Törvényt megtartva. Azok felől pedig, akik a nem-zsidó nemzetek közül hittek, azt írtuk levélben, miután ítéltünk, hogy ők semmi ilyet ne tartsanak meg, hanem csak őrizzák meg magukat a bálványáldozatoktól is és a vértől, és a megfojtott állattól és a paráznaságtól.”

Akkor Pál, miután magához vette a férfiakat és a következő napon megtisztult velük együtt, bement a Templomba, kihirdetve a tisztulási napok eltelését, amíg fel nem lett ajánlva egyenként mindegyikükért a felajánlás. Amikor pedig a hét nap a végéhez közeledett, az Ázsiából való zsidók mihelyst meglátták őt a Templomban, összezavarták az egész tömeget, és kezeiket rájuk tették, ahogy ezt kiáltották: „Segítsetek! Ez az az ember, aki a nép és a Törvény és e hely ellen tanít mindenkit mindenütt, és még görögöket is bevitt a Templomba, és közönségessé tette ezt a szent helyet!” – mert látták az efeszoszi Trofimoszt a városbsan vele együtt, akiről úgy vélték, hogy bevitte a Templomba Pál.

És megmozdult az egész város, lett is népcsődület! És mihelyst megfogták Pált, kivonszolták őt a Templomon kívülre, és azonnal bezárták az ajtókat. Mikor pedig keresték a módját, hogy őt megöljék, feljutott a hír a sereg ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem zűrzavarban van; aki miután rögtön magához vett katonákat és századosokat, leszaladt hozzájuk. Ők pedig mihelyst meglátták az ezredest és a katonákat, megszűntek Pált verni. Akkor, miután odaért az ezredes, elfogatta őt, és megparancsolta, hogy kötözzék meg két lánccal; és faggatózott, ki is lenne ő és mit tett. De néhányan egyet, mások mást kiáltoztak a tömegben. Mivel pedig képtelen volt megtudni a biztos információt a zavargás miatt, megparancsolta, hogy vigyék őt a táborba. De mikor a lépcsőkhöz ért, az történt, hogy a katonáknak kellett vinniük őt a tömeg erőszakossága miatt; mert követte a népsokaság, miközben ezt kiáltozta: „Távolítsd el!”

És mikor készültek bevinni a táborba, Pál ezt mondja az ezredesnek: „Vajon szabad nekem szólnom valamit hozzád?” Ő pedig ezt mondta: „Tudsz görögül? Akkor nem te vagy az az egyiptomi, aki e napok előtt felfordulást okozott és kivezetett a pusztába négyezer férfit az orgyilkosok közül?” Szólt pedig Pál: „Én valójában egy tárzuszi zsidó ember vagyok, Cilicia nem jelentéktelen városának polgára. Kérlek téged, engedd meg nekem, hogy beszéljek a néphez!” Ő pedig mihelyst megengedte Pálnak, a lépcsőn megállva intett a kezével a népnek. Amikor pedig nagy csend lett, hozzájuk kiáltott héber nyelven, ahogy ezt mondta:

22. rész

„Férfiak, testvérek és édesapák, halljátok meg az én most felétek intézett védőbeszédemet!”

Mihelyst pedig meghallották, hogy héber nyelven szólította őket, még inkább elcsendesedtek. És ezt mondta:

„Én valójában egy zsidó férfi vagyok, aki a ciliciai Tárzuszban született, de ebben a városban nevelkedett Gamáliel lábainál, akit az ősapák törvénye pontossága szerint neveltek, miközben buzgó voltam Istenért, éppen ahogyan ti mindnyájan vagytok ma; aki ezt az Utat üldöztem halálra, ahogy megkötöztem és átadtam őrizetre férfiakat is meg nőket, amint a főpap is tanúskodik felőlem, és mind a vének, akiktől miután leveleket is kaptam, elutaztam a testvérekhez Damaszkuszba, hogy azokat, akik ott vannak, megkötözve elhozzam Jeruzsálembe, hogy bűnhődjenek.

De az történt velem, miközben utaztam és közeledtem Damaszkuszba, hogy dél körül hirtelen a mennyből körbevillant egy erős fény körülöttem. Le is estem a földre, és hallottam egy hangot, amely ezt mondta nekem: »Saul, Saul, miért üldözöl engem?« Én pedig válaszoltam: »Ki vagy te, Uram?« Ő meg így szólt hozzám: »Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl.« A velem lévők pedig a fényt valóban látták, és félelemben voltak, de a hangját nem hallották a velem beszélőnek. Én pedig így szóltam: »Mit tehetnék, Uram?« Az Úr pedig így szólt hozzám: „Mihelyst felálltál, utazz el Damaszkuszba, és ott meg fogják mondani neked mindazokat, amik el lettek rendelve neked, hogy megtedd. Amikor pedig nem láttam annak a fénynek a dicsőségétől, kézen fogva vezettek a velem levők Damaszkuszba.

Hananjáhról pedig, egy bizonyos, a Törvény szerint istentisztelő emberről jó tanúságot tesznek az ott lakó zsidók mind, miután eljött hozzám és mellém állt, így szólt hozzám: »Saul testvér, visszanyerve látásodat nézz fel!« És én abban az órában felnéztem őrá. Ő pedig így szólt: »A mi ősapáink Istene kezébe vett téged, hogy megismerd az ő akaratát és meglásd az Igazságost, és hangot hallj az ő szájából! Mert tanúságtevője leszel az ő számára minden ember felé azoknak, amiket láttál és hallottál. És most mit töprengsz? Mihelyst felálltál, merítkezz be és mosd el a te bűneidet, miután segítségül hívtad az Úr nevét!«

Az történt pedig velem, miután visszatértem Jeruzsálembe és imádkozásom során a Templomban, hogy káprázatba kerültem, és láttam őt, ahogy azt mondta nekem: »Siess és menj ki gyorsan Jeruzsálemből, merthogy nem fogják magukhoz fogadni a te tanúskodásodat felőlem.« És én így szóltam: »Uram, ők tudják, hogy én voltam az, aki őrizetbe tettem és megvertem minden gyülekezetben a tebenned hívőket. És amikor kifolyt a vére Istvánnak, a te tanúdnak, magam is ott voltam, ahogy álltam és velük együtt jónak véltem az ő kivégzését és őriztem az őt kivégzők felsőruháit.« És így szólt hozzám: »Kelj útra, mert én a messze levő nem-zsidó népek közé küldelek téged.«”

Hallgatták pedig őt eddig a Kinyilatkoztatásig, és felemelték az ő hangjukat, ahogy erélyesen ezt mondták: „Távolítsd el a földről az ilyet, mert nem illik, hogy ő éljen!”

Mikor pedig kiáltoztak és ledobálták az ő felsőruháikat és port hánytak a levegőbe, megparancsolta neki az ezredes, hogy vezessék a táborba, miközben úgy szólt, hogy ostorcsapásokkal vallassák ki őt, hogy megtudhassa az okolást, ami miatt így kiáltoztak őrá.

Amint pedig lekötözték őt a szíjakkal, odaszólt az ott álló századoshoz Pál: „Vajon római embert és elítéletlent szabad-e nektek ostorral megcsapni?” Mihelyst pedig meghallotta ezt a százados, miután odament az ezredeshez, jelentette, ahogy ezt mondta: „Meglásd, mit készülsz tenni, mert ez az ember római!” Miután pedig odament az ezredes, így szólt hozzá: „Mondd meg nekem, te római vagy?” Ő pedig közölte: „Igen!” És így válaszolt az ezredes: „Én nagy összegért vásároltam ezt a polgárjogot.” Pál pedig közölte: „Én pedig már eleve így is születtem!”

Azonnal elálltak tehát tőle az őt vallatni készülők, de az ezredes is félt, miután megtudta, hogy római, és mert őt megkötöztette. Másnap pedig, mivel szándékozott megtudni a bizonyosságát, mivel vádolják a zsidóknál, eloldozta őt a kötelékekből, és megparancsolta, hogy a főpapok és az ő egész tanácsuk jöjjön oda, és miután levezette Pált, közéjük állította.

23. rész

Miután pedig erősen ránézett Pál a tanácsra, így szólt: „Férfiak, testvérek, én teljes jó lelkiismerettel törvénytisztelő polgárként viselkedtem Isten felé eddig a napig.” Hananjáh főpap azonban megparancsolta az őmellette állóknak, hogy verjék őt szájon. Akkor Pál így szólt őhozzá: „Megverni készül téged az Isten, te meszelt fal! És te ideülsz megítélni engem a Törvény szerint, és a Törvény ellenére parancsolod meg, hogy engem megverjenek?!” A mellette állók pedig ezt mondták: „Az Isten főpapját szidalmazod-e?” És közölte Pál: „Nem tudtam, testvérek, hogy főpap.” Mert meg van írva: „A te néped főemberére nem fogsz rosszat mondani.”

Mivel pedig tudta Pál, hogy az egyik részük szaddúceusokból áll, a másik pedig farizeusokból, felkiáltott a tanácsban: „Férfiak, testvérek, én farizeus vagyok, farizeus fia: a halottak reménysége és feltámadása miatt vagyok ítélkezés alatt!” Mihelyst pedig ő így beszélt, lett lázongás a farizeusok és a szaddúceusok között, és meghasonlott a tömeg. Mert amíg a szaddúceusok határozottan azt mondják, hogy nincs se feltámadás, se angyal (vagy szellem), addig a farizeusok mindkettőt egyetértőlegesen elismerik. Lett pedig nagy kiáltozás, és felállva az írásmagyarázók a farizeusok pártjáról hevesen viaskodtak, ahogy erélyesen ezt mondták: „Semmi rosszat nem találunk ebben az emberben. Ha pedig szellem szólt hozzá vagy angyal, nem viaskodhatunk Isten ellen!”

Mikor pedig nagy hasonlás lett, az ezredes attól félve, nehogy azok széttépjék Pált, megparancsolta, hogy a katonaság miután lement, ragadja ki őt közülük és vezessék a táborba. A következő éjjel pedig őmellé állva az Úr így szólt: „Bátorodj, Pál, mert amint teljes tanúságot vittél a felőlem valókról Jeruzsálembe, úgy kell neked Rómába is tanúságot vinned.”

Mihelyst pedig nappal lett, összeesküvést szőve a zsidók közül némelyek elátkozták magukat azzal, hogy erélyesen ezt mondták, se nem esznek, se nem isznak, ameddig meg nem ölik Pált. Voltak pedig negyvennél is többen az összeesküvést szövők; akik, miután odamentek a főpapokhoz és a vénekhez, így szóltak: „Átokkal átkoztuk el magunkat, hogy semmit sem ízlelünk, amíg nem öltük meg Pált. Most azért ti tűnjetek fel az ezredesnek a tanáccsal együtt úgy, hogy holnap lehozza őt hozzátok: mintha még pontosabban készülnétek megvizsgálni a dolgokat felőle. Mi pedig az ő megérkezése előtt készek vagyunk végezni vele.”

Mivel pedig meghallotta Pál nőtestvérének fia a lesben állást, miután megjelent és bement a táborba, jelentette Pálnak. Miután pedig Pál magához hívatta a századosok egyikét, közölte: „Ezt az ifjat vezesd az ezredeshez, mert van valami jelentenivalója neki.” Ő tehát, mihelyst tényleg magához vette őt, odavezette az ezredeshez. És közli: „Miután a fogoly Pál magához hívott engem, megkért, hogy ezt az ifjat vezessem hozzád, mert van valami beszélnivalója neked.”

Mihelyst pedig kézen fogta őt és félrevonult külön, kifaggatta: „Mi lenne az, ami jelentenivalód van nekem?” Ő pedig úgy szólt, hogy: „A zsidók megegyeztek, hogy megkérnek téged, hogy holnap a tanácsba vezesd le Pált, mint akik arra készülnek, hogy valamit még pontosabban kifaggassanak felőle. Te azért ne hagyd magad meggyőzni tőlük, mert lesben áll utána közülük negyvennél több férfi, akik elátkozták magukat, hogy se nem esznek, se nem isznak, amíg nem végeztek vele. És most készen vannak, ahogy várakoznak a tőled való ígéretre.” Az ezredes azért elbocsátotta az ifjat, miután ezt parancsolta: „Senkinek se beszéld ki, hogy ezeket megjelentetted nekem!”

És miután magához hívatott kettőt a századosok közül, így szólt: „Készítsetek elő kétszáz katonát, hogy elutazzanak Cézáreába, és hetven lovast, és kétszáz dárdást, éjjel a harmadik órára, állatokat is melléjük állítva, hogy miután felültették Pált, átmenekíthessék őt Félixhez, a helytartóhoz”, miután levelet írt, mely ezt a mintát tartalmazta:

„Klaudiusz Liziász a nagyrabecsült helytartónak, Félixnek: üdvözlet!

Ezt a férfit, miután elfogták a zsidók és készültek azok kivégezni, miután előálltam a katonasággal, kiemeltem őt, mivel gyakorlatilag megértettem, hogy római. Mint akinek szándékában állt megtudni az okolást, ami miatt vádolják őt, levezettem őt az ő tanácsukba; akiről azt találtam, hogy az ő Törvényük felőli kérdésekben vádolják, de semmi halálra vagy fogságra méltó vád nincs ellene.

Mivel pedig jelentettek nekem egy, a férfi ellen a zsidók által meglenni készülő összeesküvést, rögtön elküldtem hozzád, miután utasítottam a vádolóit is, hogy mondják el az ellene való dolgokat teelőtted. Légy jó erőben!”

A katonák tehát a nekik adott parancs szerint, miután tényleg magukhoz vették Pált, elvezették az éjszaka során Antipatriszba. Másnap pedig visszatértek a táborba, miután elengedték a lovasokat, hogy tovább utazzanak vele; akik mikor bementek Cézáreába és átadták a levelet a helytartónak, Pált is odaállították őelé. Miután pedig felolvasta a helytartó és megkérdezte, mely tartományból való, és megtudta, hogy ciliciai, közölte: „Teljesen meg foglak hallgatni téged, amikor a te vádolóid megjelentek.” És megparancsolta, hogy Heródes légióparancsnokságán őrizzék.

24. rész

Öt nap múlva pedig lement Hananjáh főpap a vénekkel és egy bizonyos Tertullusz szónokkal, aki megjelentek a helytartónál Pállal szemben. Mikor pedig őt hívták, elkezdte vádolni Tertullusz, ahogy ezt mondta:

„Hogy nagy békére találunk általad és sikeres előrelépések történnek e nemzet számára a te gondoskodásod által, minden módon és mindenütt, örömmel fogadjuk, nagyrabecsült Félix, minden hálánkkal. De, hogy ne tartsalak fel tovább téged, kérlek téged, hogy hallgass meg minket méltányosságoddal!

Mert azután, hogy úgy találtuk, hogy ez az ember egy pestis, és lázongást idéz elő az egész zsidóságban szerte a földkerekségen, továbbá a názáretiek felekezetének egy elöljárója, aki a Templomot is próbálta megszentségteleníteni, akit el is fogtunk és a mi Törvényünk szerint akartuk megítélni, ugyanakkor segítségére jött Lisziász ezredes: nagy erőszakkal kiragadta a mi kezeinkből, miután megparancsolta az ő vádolóinak, hogy jöjjenek hozzád;34 akitől magad is képes leszel megtudni, miután kivizsgáltad mindezen dolgok felől, amikkel mi vádoljuk őt.”Lábjegyzet34Mert … hozzád: a mondat az eredeti nyelven szónoki (retorikai) tekervényességgel úgy van megfogalmazva, hogy a hallgató elveszítse a fonalat, és nehezen tudja kitalálni, hol van az alany és az állítmány. Jelen esetben az alany: „Lisziász ezredes”, az állítmány: „kiragadta”.

Reagált pedig Pál, miután intett neki a helytartó, hogy mondhatja: „Hogy sok ideje vagy te ítélőbírája ennek a népnek, mint aki ezt tudom: még inkább jókedvvel mondok védőbeszédet a felőlem mondott dolgaikra.

Mint akinek van lehetősége megtudni, hogy nincs több mint tizenkét napja, mióta felmentem imádkozni Jeruzsálembe. És sem a Templomban nem találtak engem bárkivel társalogni vagy csődületet támasztani a tömegből, sem a gyülekezetekben, sem városszerte. Azokat sem tudják rám bizonyítani, amik felől most vádolnak engem. Azt azonban elismerem neked, hogy aszerint az Út szerint, melyet ők felekezetnek neveznek, úgy szolgálok az ősapáink Istenének, hogy közben mindenben hiszek, amely a Törvény és az Isteni szóvivők szerint meg van írva, mint akinek reménysége az Istenbe van vetve, amelyet ők maguk is várnak: a halottak feltámadása készülőben van, az igazságosaknak meg az igazságtalanoknak is. Ebben edzem pedig magamat, hogy megütközésmentes legyen a lelkiismeretem az Isten és az emberek előtt mindenkor.

Sok éven át pedig megjelentem, hogy könyöradományokat vigyek az én nemzetemnek és felajánlásokat; amely dolgokban találtak rám, mint aki már megtisztultam, a Templomban. Nem tömeggel, sem zavargással. Van viszont néhány Ázsiából való zsidó, akiknek előtted kellene megjelenniük és vádolniuk, ha valamijük van ellenem! Vagy ezek maguk szóljanak, ha valami igazságtalanságot találtak bennem, amikor én a tanács előtt álltam, hacsak ezen egy hang tekintetében, melyet kiáltottam, amikor köztük álltam, hogy »A halottak feltámadása miatt vagyok ítélkezésetek alatt.«”

Mihelyst pedig meghallgatta ezeket, kiküldte őket (mint aki már pontosabban tudta az Út felőli dolgokat), ahogy így szólt: „Amikor Lisziász ezredes megjött, át fogom vizsgálni a szerintetek való dolgokat”. És ezután meg is parancsolta a századosnak, hogy tartsák fogva Pált, és legyen neki könnyebb, és senkit se tiltsanak el a sajátjai közül, hogy gondoskodjon róla vagy elmenjen hozzá.

Néhány nap múlva pedig, miután megérkezett Félix Druszillával, az ő feleségével együtt, aki zsidó volt, meghívta Pált és meghallgatta őt a Messiásba vetett hit felől. Miközben pedig ő igazságosságról és önuralomról és a készülőben lévő ítéletről társalgott vele, rémületbe kerülve Félix így reagált: „Most egy darabig menj el! Mihelyst lesz rá alkalmam, át foglak hívni téged.” Ezzel együtt pedig, mivel azt is remélte, hogy pénzt kap majd Páltól, hogy eloldozza őt, és emiatt gyakrabban is hívta meg őt: beszélgetett vele. Két év elmúltával pedig Félix utódja Porciusz Fesztusz lett. És mivel meg akarta őrizni a jövőre nézve a zsidók kegyeit, Félix meghagyta Pált fogságban.

25. rész

Fesztusz tehát, miután bement a tartományba, három nap után felment Jeruzsálembe Cézáreából. Megjelentek pedig nála a főpapok és a zsidók főemberei Pállal szemben, és bátorították őt, ahogy szívességet kértek vele szemben, hogy átküldhetné őt Jeruzsálembe, mert közben lest készítettek, hogy végezzenek vele az úton. Fesztusz tehát igazából azt válaszolta, hogy Pált Cézáreában kell őrizni, maga pedig készülődött gyorsan elutazni. „Akik tehát köztetek tehetősek – közölte –, miután velem együtt lejöttek, ha van valami ebben az emberben, azok vádolják be őt!”

Miután pedig tíz napnál többet időzött velük, mihelyst lement Cézáreába, másnap az emelvényen levő bírói székbe ülve megparancsolta, hogy Pált vezessék oda. Mihelyst pedig ő megjelent, körülállták a jeruzsálemből lejött zsidók, ahogy sok és súlyos okolásokat hoztak Pál ellen, melyeket nem bírtak bizonyítani, mivel ő úgy védekezett, hogy: „Sem a zsidók Törvénye, sem a Templom, sem a császár ellen semmi bűnt nem követtem el.”

De Fesztusz, mivel meg akarta őrizni a jövőre nézve a zsidók kegyét, válaszul így szólt Pálhoz: „Akarod-e, hogy Jeruzsálembe felmenve ítélkezzenek feletted ezen dolgok felől énelőttem?” Pál viszont így szólt: „A császár bírói széke előtt állok, ahol ítélkezni kell felettem. A zsidóknak semmit sem ártottam, miként azt te is jól tudod. Mert ha tényleg ártottam, és halálra méltót tettem, nem kérek felmentést a meghalás alól; ha viszont semmi sincs abban, amivel ezek vádolnak engem, senkinek sem lehetséges, hogy engem nekik átadjon. A császárhoz fellebbezek!” Akkor, miután Fesztusz ezt megbeszélte a tanáccsal, így válaszolt: „A császárhoz fellebbeztél: a császár elé lesz az utad.”

Néhány nap elmúltával pedig Agrippa király és Bernicé lejött Cézáreából, hogy üdvözöljék Fesztuszt. Amint pedig sok napot elidőztek ott, Fesztusz a király elé tárta a Pállal kapcsolatos dolgokat, ahogy ezt mondta:

„Egy bizonyos férfit hagyott ránk Félix, egy foglyot, aki felől Jeruzsálembe érkezésemkor jelentést tettek a zsidók főpapjai és a vénei, ítéletet kérve ellene; akiknek azt válaszoltam, hogy nincs olyan szokás a rómaiaknál, hogy bárkit pusztulásra adjanak ok nélkül, mielőtt a vádlott nem szembesül a vádlóival, és a védekezés helyét nem kapja meg a váddal szemben. Mihelyst tehát ők itt összejöttek, semmit sem késlekedve, miután másnap a bírói székbe ültem, parancsoltam, hogy vezessék elő azt a férfit; aki ellen, mikor vádlói előálltak, semmi olyan okolást nem hoztak, mint amilyet én feltételeztem, hanem csak bizonyos vitatémákat a saját babonájuk felől őellene, és egy bizonyos meghalt Jézus felől, akiről azt állította Pál, hogy él. Mivel pedig én bizonytalan voltam e vitatéma felől, azt mondtam, akar-e elutazni Jeruzsálembe, és hogy ott ítélkezzenek felette ezen dolgok felől. Mivel azonban Pál fellebezett, hogy tartsák őt biztonságban őfelsége döntéséig, megparancsoltam, hogy tartsák biztonságban őt, amíg a császárhoz nem küldhetem őt.”

Agrippa pedig közölte Fesztusszal: „Szeretném magam is hallani azt az embert.” Ő pedig közli: „Holnap hallani fogod őt.”

Másnap tehát, miután eljött Agrippa és Bernicé nagy pompával és bementek a kihallgatóterembe, az ezredesekkel és város legelőkelőbb féfiaival, mihelyst parancsolt Fesztusz, elővezették Pált. És közli Fesztusz: „Agrippa király és mind a velünk együtt jelenlévő férfiak! Szemléljétek meg azt, aki felől a zsidók egész sokasága megkeresett engem Jeruzsálemben meg itt is, azt kiáltozva, hogy nem kell neki tovább élnie. Én pedig, mikor felfogtam, hogy semmi halálra méltót nem tett, de mivel épp ő maga is fellebbezett őfelségéhez, úgy ítéltem, hogy elküldöm őt; aki felől nincs mit írnom az uram részére. Emiatt hoztam őt elétek, és különösen eléd, Agrippa király, hogy miután megtörtént az előzetes kihallgatás, legyen mit írnom. Mert nekem logikátlannak tűnik, hogy mint aki foglyot küldök, az ellene való okolásokat is meg ne jelentsem.”

26. rész

Agrippa pedig közölte Pállal: „Meg van engedve neked, hogy beszélj a magad ügyében.” Akkor Pál védőbeszédet mondott, kezét kinyújtva.

„Mindafelől, amivel vádolva vagyok a zsidóktól, Agrippa Király, boldognak tartom magamat, hogy védőbeszédet mondhatok előtted ma, mivel te különösen ismered a zsidók szerinti összes szokást és vitakérdést. Emiatt kérlek téged, türelmesen hallgass meg engem!

Az én az ifjúkortól való életvitelemet tehát, amely kezdettől fogva volt az én nemzetem között Jetuzsálemben, valójában ismerik a zsidók mindnyájan; akik eleve tudják rólam (ha újra tanúskodni akarnak), hogy a mi vallásunk legszigorúbb felekezete szerint éltem, farizeusként. És most az Isten által az ősapáknak tett reménységben állok ítélkezés alatt; melybe a mi tizenkét törzsünk buzgón, éjjel és nappal szolgálva reméli, hogy megérkezik, ami reménység felől vagyok bevádolva, Agrippa király, a zsidóktól. Miért van hihetetlenségként megítélve nálatok, ha az Isten halottakat kelt életre?

Én tehát tényleg úgy véltem magamban, hogy a názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges dolgot kell tennem, amit meg is tettem Jeruzsálemben. A szentek közül is sokakat én zártam őrizetbe, miután a főpapoktól megkaptam a felhatalmazást, továbbá kivégzésükkor igennel szavaztam. És gyülekezetenként mindenhol azzal, hogy gyakorta büntettem őket, gyalázkodásra kényszerítettem őket. És ellenük való túláradó dühöngéssel üldöztem őket, a külföldi városokig is.

És mikor ezügyben utaztam Damaszkuszba a főpapoktól kapott felhatalmazással és engedéllyel, délben az úton láttam, ó király, egy, az égből a nap ragyogását meghaladó fényt, mely körülragyogott engem és a velem utazókat. Mikor pedig mindnyájan leestünk a földre, hangot hallottam, mely beszélt hozzám és héber nyelven ezt mondta: »Saul, Saul, miért üldözöl engem? Kemény dolog neked az ösztöke ellen rugdosnod « Én pedig így szóltam: »Ki vagy te, Uram?« Ő meg így szólt: »Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel és állj a te lábaidra, mert ezért lettem látható neked, hogy kezembe vegyelek közszolgájaként és tanújaként azoknak is, amiket láttál, és azoknak is, amikben majd látható leszek neked, ahogy kiemellek téged e nép és a nem-zsidó népek közül; akikhez most elküldelek téged, hogy felnyisd az ő szemüket, hogy megfordulhassanak a sötétségből a világosságba és a Sátán hatalmából az Istenhez, hogy megkaphassák bűneik elengedését és sorsrészüket az olyan hittel megszenteltek között, amely rám hagyatkozik.«

Ebből kifolyólag, Agrippa Király, nem váltam meggyőzhetetlenül engedetlenné az égi látomással szemben, hanem először a Damaszkuszban és Jeruzsálemben lévőknek, majd Júdea minden vidékén és a nemzeteknek is hírül adtam, hogy tartsanak bűnbánatot és forduljanak az Istenhez azzal, hogy olyan dolgokat valósítanak meg életvitelszerűen tevékenykedve, melyek méltók a bűnbánathoz. Miután ezekért engem a zsidók letartóztattak a Templomban, megpróbáltak elintézni.

Segítséget tehát miután az Istennél találtam, eddig a napig tanúságtevőként megálltam kicsiknek is meg nagyoknak, miközben semmit azon kívül nem mondtam, mint amiket az Isteni szóvivők is beszéltek, hogy készülnek megtörténni, meg Mózes is: akár szenvedésre van szánva a Messiás, akár első a halottak feltámadásában, világosságot készül terjeszteni a népemnek és a nem-zsidó nemzeteknek.”

Mikor pedig ezeket mondta a maga védelmére, Fesztusz nagy hangon közölte: „Őrült vagy, Pál! A sok betű téged őrületbe visz!” Ő pedig közli: „Nem vagyok őrült, nagyrabecsült Fesztusz, hanem a valóigazság és a józanság Kijelentéseit közlöm artikuláltan. Mert van tudomása ezekről a királynak, akihez is bátor kiállással egyenesen beszélek. Mert arról, hogy észrevétlen lenne őelőtte bármi ezek közül, semmiképp sem vagyok meggyőződve; mert nem zegzugban volt ez a tevékenykedés. Hiszel-e Agrippa király, az isteni szóvivőknek? Tudom, hogy hiszel!”

Agrippa pedig közölte Pállal: „Egy kicsit meggyőzöl engem, hogy krisztusivá váljak.” Pál pedig így szólt: „Imádkoznék az Istenhez, hogy akár kicsit, akár nagyon ne csak te, hanem a ma engem hallgatók mindnyájan olyanná váljanak, mint amilyen én is vagyok, leszámítva ezeket a köteleket.”

Miután pedig ő ezeket szólta, felállt a király és a helytartó meg Bernicé és a velük együtt ülők, és miután távoztak, beszélgettek egymással, ahogy ezt mondták: „Semmi halálra vagy fogságra méltót nem végez ez az ember.” Agrippa pedig közölte Fesztusszal: „Szabadon lehetne ez az ember, ha nem fellebbezett volna a császárhoz.”

27. rész

Amint pedig úgy ítélték, hogy mi Itáliába hajózzunk, átadták Pált is meg más foglyokat egy Júliusz nevű századosnak a felségi seregből. Miután pedig beszálltunk egy adramittiumi hajóba, mely az Ázsia mentén levő helyekre készült hajózni, elindultunk, miközben velünk volt a makedóniai Arisztarkhosz Thesszalonikából.

És másnap kikötöttünk Szidónban. És mivel Júliusz emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy barátaihoz kimenve gondoskodásukban részesüljön. És miután onnan elindultunk, aláhajóztunk Ciprusnak, mert a szelek szembe fújtak. És miután áthajóztunk a Cilicia és Pamfília melletti tengeren, lementünk a líciai Mírába. És ott, miután a százados egy olyan alexandriai hajót talált, mely Itáliába hajózott, felvitt minket arra.

Amikor pedig elég sok napja hajóztunk lassan és nehezen értünk Kniduszhoz, mivel nem engedett tovább minket a szél, Kréta alatt hajóztunk el Szalmóné mellett. És nehezen elvitorlázva mellette elmentünk egy bizonyos Szépkikötőnek nevezett helyre, amelyhez közel volt Lázea városa.

Elég sok idő múlva pedig, és mikor már veszélyes volt az utazás, mert már a böjt is elmúlt, intette őket Pál, ahogy ezt mondta: „Férfiak, látom, hogy nem csak a rakománynak és a hajónak, hanem a mi lelkünknek is készül sérülésére és sok veszteségére lenni a hajózás.” De a századost inkább a kormányos és a tulajdonos győzte meg, mint a Pál által mondottak. Mivel pedig a kikötő nem volt alkalmas a telelésre, a többségük úgy tanácskozott, hogy induljanak el onnan, ha valami módon képesek lennének Főnixbe kréta kikötőjébe eljutva áttelelni, mely délnyugatra és északnyugatra néz.

Mivel pedig déli szél fújdogált lassan, úgy vélve, hogy szándékukat elérték, a horgonyt felszedve Krétához közel elvitorláztak mellette. Viszont nem sokkal azután egy forgószél támadt onnan, melyet keleti csapkodásnak hívnak. Mikor pedig megragadta a hajót, és az nem volt képes szembenézni a széllel, ráhagyatkozva sodródtunk.

Miután pedig egy bizonyos Klaudiának hívott kis sziget alá futottunk, nehezen bírtuk hatalmunkban tartani a csónakot, melyet miután felhúztak, segédköteleket használtak, ahogy a hajót alul megkötözték, és mivel féltek, nehogy Szirtisz zátonyába ütközzenek, mihelyst lejjebb engedték a felszerelést, úgy sodródtak. Mikor pedig igencsak hánykolódtunk a téli vihartól, másnap rakománykihajítást végeztek, és harmadnap sajátkezűleg dobtuk ki a hajó felszerelését. Mikor pedig már sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át és nem kis téli vihar zúdult ránk, végül a mi megmenekülésünk minden reménysége elvétetett.

Mivel pedig hosszan tartott már az éhezés, Pál közéjük állva így szólt: „Tényleg úgy kellett volna lennie férfiak, hogy nekem engedelmeskedve nem indulunk el Krétából, és elkerüljük ezt a sérülést és veszteséget. És most bátorítalak titeket, legyetek jókedvűek, mert egy lélek sem lesz elvéve közületek, csak a hajó. Mert mellém állt ezen az éjszakán egy angyala annak az Istennek, akié vagyok, akit szolgálok, miközben ezt mondta: »Ne félj, Pál, a császár elé kell neked állnod; és figyelj, neked ajándékozta az Isten mindazokat, akik veled hajóznak.« Ezért legyetek jókedvűek, férfiak, mert hiszek az Istennek, hogy így lesz – oly módon, amint nekem megmondatott. Valamilyen szigetre kell vetődnünk.

Amikor pedig a tizennegyedik éjszaka eljött, ahogy az Adrián hánykolódtunk, az éjszaka közepe felé a tengerészek sejtették, hogy valami szárazföld közeledik hozzájuk. És mikor mélységet mértek, húsz ölnyit1 találtak. Mikor egy kicsit tovább haladtak és ismét mélységet mértek, tizenöt ölnyit találtak. És mivel féltek, nehogy durva helyekre vetődjenek, a hajó hátsó részéből négy horgonyt kidobva könyörögtek, hogy legyen már végre nappal.Lábjegyzet1Ölnyit: az egyik középső ujj hegyétől a másik középső ujj hegyéig terjedő távolság a mell fölött, amikor a karok kinyújtva vannak, kb. 2 m. A szövegben tehát rendre kb. 40 és 30 m-nyit mértek.

Amikor pedig a hajósok keresték a menekülés módját a hajóról és leeresztették a csónakot a tengerre, olyan ürüggyel, mintha a hajóorrból készültek volna horgonyokat kidobni, így szólt Pál a századosnak és a katonáknak: „Hacsak ezek nem maradnak a hajóban, képtelenség, hogy ti megmeneküljetek.” Akkor a katonák elvágták a csónak köteleit, és hagyták leesni.

Mikor pedig készült felkelni a nap, bátorította Pál mindannyiukat, hogy részesedjenek élelemben, ahogy ezt mondta: „Ma tizennegyedik napja annak, hogy étlenül várakoztok, mert semmit sem vettetek magatokhoz. Azért bátorítalak titeket, vegyetek magatokhoz élelmet, mert ez a ti megmenekülésetekért van, mert közületek senkinek sem fog leesni egy hajszál a fejéről.” Miután pedig ezeket szólta és vett egy kenyeret, hálát adott az Istennek mindenki előtt és miután megtörte, enni kezdett. Ahogy pedig jobb kedvre derültek mindnyájan, ők is magukhoz vettek élelmet. Voltunk pedig mindnyájan a hajóban számszerint kétszázhetvenhat lélek. Miután pedig jóllaktak eledellel, azzal könnyítettek a hajón, hogy kiszórták a gabonát a tengerbe.

Mikor pedig nappal lett, a szárazföldet nem ismerték fel, hanem egy valamiféle parttal rendelkező tengeröbölre tekintettek, amelyre szándékoztak, ha lehetséges, rávezetni a heajót. És a horgonyokat, miután körbe elvágták, a tengerben hagyták; egyúttal mihelyst eloldották a kormányrudak köteleit és felhúzták a fővitorlát a szélnek, a part felé tartottak. Mikor pedig egy földnyelvszerű helyhez vetődtek, ráhajtották a nagy hajót és a hajóorr ugyan megakadva mozdíthatatlan maradt, a hátsó rész viszont szétesett a hullámok erejétől.

A katonáknak pedig az volt a szándéka, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva megszökjön. De mivel a százados szándéka az volt, hogy kimentse Pált, eltiltotta őket az ő szándékuktól, és megparancsolta azoknak, akik tudnak úszni, hogy kiugorva először ők menjenek ki a szárazföldre, majd a többiek, ki deszkákon, ki pedig a hajó egyéb darabjain. És így történt, hogy mindenki kimenekült a szárazföldre.

28. rész

És miután kimenekültek, akkor megtudták, hogy Máltának hívják a szigetet. A barbárok pedig nem gyakran előforduló emberséget mutattak irántunk, mert tüzet gyújtva befogadtak mindannyiunkat a már eleredt eső és a hideg miatt.

Miután pedig Pál összeszedett sok gallyat és rátette a tűzre, a melegből egy vipera kimászva ráragadt az ő kezére. Amint pedig látták a barbárok az ő kezéről lelógó vadat, azt mondták egymásnak: „Mindenképp gyilkos ez az ember, akit, noha megmenekült a tengerből, az igazságszolgáltatás nem hagyott élni.” Ezért bizony, miután lerázta a vadat a tűzbe, semmi rosszat el nem szenvedett. Ők pedig várták, hogy nemsokára összeesik vagy hirtelen elesik holtan. Mikor azonban sokáig vártak és látták, hogy semmi baja sem történik, ahogy megváltoztatták véleményüket, azt mondták, hogy ő egy isten.

A hely környékén pedig voltak birtokai a sziget elöljárójának, névszerint Publiusznak, aki miután befogadott minket, három napig barátságosan vendégül látott.

Történt pedig, hogy Publiusz apja lázaktól és vérhastól ostrom alatt fogva tartva összepréselten feküdt, akihez miután Pál bement és imádkozott a kezeit rátéve, meggyógyította őt. Miután azért ez megtörtént, a többiek is, akik gyengeségekkel rendelkeztek a szigeten, odamentek, és ki lettek kezelve; akik sok tisztelettel megtiszteltek36 minket, és indulásunkhoz elhalmoztak minket a szükséges dolgokkal.Lábjegyzet36Tisztelettel megtiszteltek: a görög τιμαῖς ἐτίμησαν (e.: „timaisz etimészan”) kifejezés a ‘tisztelet, érték’ szó főnévi és igei alakjai, fordítható így is: ‘értékkel értékeltek’. Jelentésvilága hasonlít a honoráriuméhoz, tiszteletdíjéhoz, hogy valaki ellenjuttatással értékeli a másik munkáját. Akár érzelmi, akár anyagi elismerésüket fejezték ki, mindkét lehetőséget támogatja a szöveg.

Három hónap múlva pedig elindultunk egy, a szigeten áttelelt alexandriai, „Zeusz ikrei” megjelölésű hajón. És miután kikötöttünk Szirakúzába, három napot maradtunk. Miután onnét tettünk egy kört, eljutottunk Régiumba, és mivel egy nap múlva megjött a déli szél, a második napon elmentünk Puteoliba; ahol mikor testvéreket találtunk, kérleltek, hogy maradjunk náluk hét napot. És így mentünk Rómába.

És onnan a testvérek, miután meghallották a felőlünk valókat, kijöttek a mi fogadásunkra Appiusz Fórumáig és Tresz Tabernéig37; akiket mikor meglátott Pál, hálát adva az Istennek bátorságot kapott. Amikor pedig Rómába értünk, a százados átadta a foglyokat a katonai parancsnoknak, de Pálnak megengedték, hogy külön lakjon az őt őrző katonával.Lábjegyzet37Appiusz fórumáig és Tresz Tabernéig: Egyrészt, a Forum elnevezést a rómaiak olyan helyeknek adták, amiket mi ma határvárosoknak nevezünk. Az itt említett város az Appiai úton, a Rómából Brundusiumba vezető főút mentén feküdt. Mind az út, mind a város a híres Appius Claudius római cenzornak köszönheti a nevét, és Horatius említi ezt a várost, amely tele volt tengerészekkel és rossz természetű kocsmárosokkal. A város kb. 69 km-re volt Rómától, és mivel az Appiai út annak a két útnak volt egyike, amelyen az utazók Appiusz Fórumából a császári városba jutottak, természetes volt, hogy a testvérek egy része itt várta Pálék érkezését. Másrészt, Tres Tabernæ (Háromfogadó) kisváros egy olyan hely volt, ahol a szükséges árucikkeket adták-vették, és kb 16 km-rel volt közelebb Rómához, mint Appiusz Fóruma (53 km-re); és a testvérek azon csoportja, amely csak idáig jutott, lehet, hogy később indult el Rómából, mint a többiek. A teljes távolság Puteolitól Rómáig kb. 225 km volt.

Történt pedig három nap múlva, hogy összehívta Pál azokat, akik a zsidók elöljárói voltak. Mihelyst pedig azok összejöttek, ezt mondta nekik: „Férfiak, testvérek! Noha én semmit se tettem a néppel vagy az ősi szokásokkal szemben, fogolyként lettem átadva Jeruzsálemből a rómaiak kezébe; akik, miután megvizsgáltak engem, elbocsátani szándékoztak, mert halálos ok nem volt bennem. De a zsidók ellentmondásakor a császárhoz fellebbezni kényszerültem, nem mint akinek az én népem ellen van bármi vádolnivalója. Ez miatt az ok miatt hívtalak magamhoz titeket, hogy lássalak és beszéljek veletek; mert az Izrael reménysége ügyéért vesz körül ez a lánc.”

Ők pedig őhozzá így szóltak: „Mi sem leveleket felőled nem kaptunk Júdeából, sem a megérkezett testvérek közül sem jelentett vagy beszélt akárki akármi gonoszt felőled. Méltónak tartjuk pedig tőled hallani, mit gondolsz, mert valójában erről a felekezetről nekünk az a tudomásunk van, hogy mindenütt ellene mondanak.”

Miután pedig elrendeltek neki egy napot, elmentek hozzá a szállásra sokan, akiknek eléjük tárta az Isten Királyságát, ahogy erőteljesen tanúskodott és győzködte őket Jézusnak a dolgai felől a Törvényből is meg az Isteni szóvivőkből, reggeltől estig. És egyesek meg lettek győzve a kinyilatkoztatottaktól, mások pedig hitetlenkedtek. Mivel pedig nem voltak összhangban egymással, el lettek bocsátva, miután szólt Pál egy Kijelentést: „Szépen beszélt a Szent Szellem Ézsaiás, az isteni szóvivő által, a mi ősapáinknak, ahogy leszögezve mondta: »Menj el ehhez a néphez, és szóld: ’Hallással hallani fogtok, és semmiképp sem fogjátok összerakni; és látván látni fogtok, és semmiképp semi fogjátok átlátni. Mert megkövéredett a szíve ennek a népnek, és a füleikkel nehezen hallottak, és az ő szemeiket becsukták: nehogy átláthassák a szemeikkel, és a füleikkel nehogy meghallhassák, és a szívükkel nehogy összerakhassák, és nehogy visszatérhessenek és meggyógyíthassam őket.’« Legyen azért ismert előttetek, hogy a nem-zsidó nemzeteknek van kiküldve az Isten megmentése: ők meg is fogják hallani.” És miután ő ezeket szólta, elmentek a zsidók, miközben sok vitájuk volt egymás között.

Pál pedig két egész évet maradt saját bérelt szállásán és örömmel fogadott mindenkit, aki bement hozzá; miközben közhírré tette az Isten Királyságát és tanított a Messiás Úr Jézus felőli dolgokról, teljes nyílt bátor kiállással, akadálytalanul.