Júdás, a Messiás Jézus rabszolgája, Jakabnak pedig testvére, az Édesapa Istenben megszentelve elkülönített és a Messiás Jézus számára megtartott elhívottaknak: Irgalom, békesség és szeretet sokasodjon meg számotokra!
Szeretteim, bár minden igyekezetet megteszek, hogy írjak nektek a közös megmenekülés felől, kénytelen voltam írni nektek, hogy bátorítva intselek a szenteknek egyszer s mindenkorra átadott hitért való küzdésre. Mert besettenkedtek közénk némely emberek, akiket erre az ítéletre már régóta előre beírtak: istentelenek, a mi Istenünk kegyelmét féktelen kicsapongássá változtatók, és az egyedüli Tulajdonos Urat, a Messiás Jézust, a mi Istenünket és Urunkat megtagadók.
Viszont szándékomban áll emékeztetni titeket, bár ti ezt már tudjátok, hogy miután az Úr a népet Egyiptom földjéről kimentette, másodjára a nem hívőket már elpusztította. A maguk kezdeti állapotát meg nem tartó, hanem a saját lakhelyüket elhagyó angyalokat is örökkévaló kötelekkel, sötét homály alatt tartja fogva a nagy nap örökre szétválasztó kárhoztató ítéletére. Ugyanígy Szodoma és Gomorra, és a körülöttük lévő városok az övékhez hasonló módon, miután átadták magukat a paráználkodásnak és elmentek más hústest után, például szolgálnak azzal, hogy örök tűz büntetését szenvedik. És mégis, hozzájuk hasonlóan ezek az álmodozók egyrészt a hústestet megfertőzik, másrészt az uralkodói méltóságot elvetik, harmadrészt dicsőségeket gyaláznak.
Pedig Mihály főangyal, amikor vitatkozva tárgyalt a Szétdobálóval Mózes teste felől, nem mert gyalázó ítéletet hozni ellene, hanem azt mondta: „Feddjen meg téged az Úr!” Ezek pedig egyrészt azokat gyalázzák amiket nem is ismernek, másrészt amikről természetes módon, mint a logikus gondolkozást nélkülöző állatoknak van tudomásuk, azokban pusztulnak meg.
Jaj nekik! Mert Káin útján indultak el, és falánk módon Bálám tévelygésével bérjutalom után adták magukat, és Kóré ellenkezésével pusztultak el. Ezek zátonykövek a ti szeretetvendégségeiteken, akik miközben félelem nélkül veletek együtt lakomáznak, önmagukat juhászként legeltetik; szelektől ide-oda hajtott víztelen fellegek; késő őszi, gyümölcstelen, kétszer meghalt gyökerestül kiszaggatott fák; tenger megvadult hullámai, akik a maguk szégyenét tajtékozzák; tévelygő csillagok, akiknek a sötétség homálya örökre fenn van tartva.
Ezekhez is szólt isteni szóvivőként a hetedik ember Ádámtól fogva, Énókh, amikor ezt mondta: „Íme, eljött az Úr az ő több tízezer elkülönített szentjében: hogy örökre szétválasztó kárhoztató ítéletet tegyen mindenkivel szemben; és hogy mindenkire, akik köztük istentelenek, rábizonyítsa az ő istentelenségük minden cselekedetét, amikkel istentelenkedtek, és minden kemény beszédet, amit ellene szóltak istentelen bűnösökként.”
Ezek zúgolódók, sorsukat hibáztatók, az ő kívánságaik szerint járók; és az ő szájuk szemtelen nagyzolásokat szól, miközben haszon kedvéért az emberek külső megjelenését csodálják.
Ti pedig, szeretteim, emlékezzetek a mi Urunk, a Messiás Jézus kiküldöttei által előre megmondott Irányadó kijelentésekre, hogy azt mondták nektek, hogy az utolsó időszakban lesznek viccelődve gúnyolódók, akik a maguk istentelenségének kívánságai szerint járnak. Ezek a definícióikkal válaszfalakat emelő, lelki, Szellemmel nem rendelkező emberek.
Ti pedig, szeretteim, ahogy felépültök a ti Istennek legelkülönítettebb, legszentebb hitetek számára, ahogy Szent Szellemben imádkozódtok, magatokat Isten önzetlen szeretetében tartsátok meg, miközben elfogadóan várjátok a mi Urunk, a Messiás Jézus irgalmát az örök életre.
És egyeseken irgalmazzatok, vitatkozva1 velük; másokat meg félelemmel mentsetek meg, elragadva őket a tűzből, gyűlölve még a hústesttől foltossá lett ruhát is!Lábjegyzet1Vitatkozva: az itt található melléknévi igenév a görög διακρινομένοι szó (e.: „diakrinoménoi”), ami a több-jelentésű διακρίνω (e.: „diakrinó”) igéből származik. Ennek jelentése attól függ, hogy az ige aktív, passzív vagy közepes (azaz reflexív) szerkezetű. Aktívban a jelentése: ‘megkülönböztető ítéletet hozni’, közepesben: ‘vitatkozni’, passzívban pedig ‘kételkedni’. Utóbbi kettő olykor össze is folyhat ‘önmagával vitatkozni’ jelentéssel. Az itt használt alak a közepes szerkezet, ami ugyanaz, mint Mihály főangyal esetén, aki vitatkozva tárgyalt a Szétdobálóval Mózes teste felől. S mivel a főnévi igenév nem tárgyas, hanem alanyi esetben áll, a vitatkozás a címzettekre vonatkozik (hogy vitatkozva kell könyörülniük), és nem azokra a személyekre, akiket meg kell menteni (ezesetben ugyanis tárgyas eset lett volna).
Annak pedig, aki képes őket megőrizni elesésmentesen és az ő dicsősége elé állítani szeplőtlenül ujjongásban: az egyedül bölcs Istennek, a mi Megmentőnknek dicsőség és fenség, erő és hatalom, mind most, mind az örökkévalóságra, ámen!