1. rész
Miután sokszor és sokféleképpen az Isten szólt régen az ősapákhoz az isteni szóvivőkben, ezekben az utolsó napokban szólt hozzánk a Fiúban: akit mindenek örökösévé rendelt; aki által a világkorszakokat is megalkotta; aki – mint a dicsőség kisugárzásaként és az Ő lényegi valóságának1 bevésett lenyomataként2 jelenvaló3, és a mindenséget az ő csodás erejének kijelentett beszédével hordozó – miután önmaga által megtörténtté tette a mi bűneinkből való megtisztulást, leült a Felség jobbjára a magasságban; és ezzel annyival hatalmasabbá vált az angyaloknál, amennyivel náluk különb nevet örökölt.Lábjegyzet1Lényegi valóság: a görög ὑπόστασις (e. „hüposztászisz”) szószerint ‘aláállást’ jelent, vagyis ‘alátámasztó szerkezetet, alapot’, átvitt értelemben ‘belső lényeg, önbizalom’, amire épülnek más dolgok. Összetételében ugyanez a latinos ‘szubsztancia’ szavunk is. Szójátékként az ἀνάστασις (e. „anasztászisz”) párja, ami ‘felállást, felkelést’ jelent, átvitt értelemben ‘életre kelést, feltámadást’: a mondat a feltámadt Fiúval zárul. Figyeljük meg a Fiú grandiózus leírását ebben a hosszú nyitó mondatban.
2Bevésett lenyomat: a görög χαρακτήρ (e.: „kharaktér”) szóból ered a betűtípusoknál használt ‘karakter’ szavunk, átvitt értelemben pedig a ‘jellem, jellemvonás’. Érdekesség, hogy míg a görög χάραγμα (e.: „kharagma”) a Lelepleződésben a vadállat bevésése a megjelölteken, addig a Fiú az Isten lényegi valóságának a bevésett lenyomata, azaz szemmel látható jelleme.
3Jelenvaló: a görög ὢν (e.: „ón”) a Lelepleződésben „a jelenvaló és az elmúlt és az eljövendő” hármasból az első.
Mert kihez szólt valaha az angyalok közül így: „Én fiam vagy te, én ma nemzettelek téged”? És ismét: „Én leszek számára Édesapa és ő lesz számomra Fiú”? Amikor pedig ismét bevezeti az Elsőszülöttet a földkerekségre, leszögezve mondja: „És hódoljanak leborulva neki az Isten angyalai mind!” És bár az angyalokról ezt mondja leszögezve: „Az ő angyalait szelekké4 tevő, és az ő szolgáit tűznek lángjává”, a Fiúról viszont ezt: „A te trónod, ó Isten, örökkön örökké való, egyenesség pálcája a te királyságod pálcája. Feltétlenül szeretted az igazságosságot és gyűlölted a törvénytelenséget: emiatt kent fel téged az Isten, a te Istened ujjongás olajával a te társaid helyett.” És: „Te a kezdetben, Uram, a földet alapítottad, és a te kezeid munkái a mennyek. Azok elvesznek, de te megmaradsz; és mindezek mint ruha avulnak el, és mintegy öltözéket fogod összetekerni őket, és el fognak változni. Te pedig ugyanaz vagy, és a te éveid nem fognak elfogyni.”Lábjegyzet4Szelekké: a görög πνεῦμα (e.: „pneuma”) egyszerre jelent ‘szelet’ is és ‘szellemet’. Ebből ered a sűrített levegővel foglalkozó tudomány neve, a ‘pneumatika’. Az angyali lények olyanok, mint a szél. Jól illusztrálja ezt egy erre épülő szójáték, amit Jézus használ a Nikodémosszal való párbeszédében: „A szél fúj ahová akar és annak hangját hallod, de nem tudod honnan jön és hova megy: így van mindenki, aki a Szellemtől született.” Itt mind a szél, mind a Szellem szó a pneuma, de még a fúj is annak igei alakja, a πνεῖ (e. „pnei”).
De az angyalok közül kinek mondta valaha: „Ülj az én jobbom felől, amíg a te ellenségeidet a te lábaid zsámolyául helyezem”? Nemde szolgáló szellemek-e mind, segédkezésre kiküldve a megmentettséget örökölni készülők miatt?
2. rész
Emiatt szükséges nekünk sokkal inkább odafigyelnünk a hallottakra, nehogy elsodródjunk. Mert ha az angyalok által szólt Kinyilatkoztatás meg lett szilárdítva, és minden áthágás és szófogadatlanság megkapta jogos fizetségét: hogyan fogunk elmenekülni, miután nem törődtünk5 egy ilyen óriási megmentéssel? Ami –miután kezdetét vette arra nézve, hogy szólva legyen az Úr által – azokon keresztül, akik meghallották, számunkra meg lett erősítve, ahogy közben igazolta az Isten jelekkel is és csodákkal és sokféle csodás erővel és a Szent Szellemnek az ő akarata szerinti elosztásaival.Lábjegyzet5Miután nem törődtünk: az itteni görög ἀμελήσαντες (e.: „amelészantesz”) szó ugyanilyen alakban még Jézusnak abban az Isten Királyságáról szóló példázatában szerepel, ahol a király „többnapos menyegzőt szervezett az ő fiának”, és a meghívottak „miután nem törődtek vele, elmentek” a dolgukra és a többiek bántalmazták és megölték a hírvivőket. A király „megharagudott, és miután elküldte hadait, elpusztította azokat a gyilkosokat és városukat felégette.” Érdemes megfigyelni mindkét esetben a párhuzamot a nemtörődömség és a pusztulás között.
Mert nem angyaloknak rendelte alá a készülő földkerekséget, amiről szólunk. Tüntetőleg tanúskodott pedig valaki valahol, ahogy leszögezve mondta: „Micsoda az ember, hogy megemlékezel őróla, vagy az ember fia, hogy meglátogatod őt? Kisebbé tetted őt valami rövid időre az angyaloknál, dicsőséggel és tisztelettel koszorúztad meg őt, és tetted őt a te kezeid munkái fölé: mindent alárendeltél az ő lábai alá.” Mert a mindent neki való alárendelésben semmit sem hagyott neki alárendeletlenül. Most viszont még nem látjuk a mindenséget neki alárendelve. Viszont őt, a valami rövid időre az angyaloknál kisebbé tettet látjuk, Jézust, a halálnak elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztelettel megkoszorúzottat: hogy ily módon Isten kegyelmével mindenki helyett halált kóstolhasson. Mert illendő volt ahhoz, aki miatt és aki által van a mindenség: hogy a sok fiút egyszer s mindenkorra dicsőségbe vivőt, az ő megmentésük szerzőjét szenvedések által tegye végcélba érkezett tökéletessé.
Mert az elkülönítéssel megszentelő is és a megszentelés alatt levők egytől vannak mind, amely ok miatt nem szégyelli testvéreknek hívni őket, amikor leszögezve mondja: „El fogom híresztelni a te nevedet az én testvéreimnek, kihívottak között fogok dicshimnuszokat énekelni rólad.” És ismét: „Én őbenne bizakodó leszek.” És ismét: „Figyelj, én és a gyermekek, akiket nekem adott az Isten!”
Mivel tehát a gyermekek részesedtek hústestben és vérben, ő is majdnem ugyanúgy részt vett ugyanazokban, hogy a halál által megszüntethesse a halál uralkodói hatalmával rendelkezőt, vagyis a Szétdobálót, és hogy felszabadíthassa azokat, akik a halálnak félelmével az ő egész életükön át a rabszolgaság büntetőeljárása alatt voltak. Mert nyilván nem angyalokat ragad ki, hanem Ábrahám magvát ragadja ki. Ennél fogva tartozott azzal, hogy minden tekintetben a testvérekhez hasonlóvá váljon, hogy irgalmassá lehessen és hitelesen hűséges főpappá az Isten előtti dolgokban a nép bűneinek a kiengesztelésére. Mert amiben szenvedett, ahogy ő is próbáztatva volt: képes a próbáztatásban levőknek segíteni.
3. rész
Ebből kifolyólag szent testvéreim, mennyei meghívás részesei, vegyétek figyelembe a mi egyetértően és nyíltan megvalló elismerésünk kiküldöttjét és főpapját, a Messiás Jézust, aki folyamatosan hitelesen hűséges volt az őt mindezekké egyszer s mindenkorra megtevő számára, ahogy Mózes is az ő egész házában. Mert nagyobb dicsőségre lett méltónak találva Mózesnél, amilyen mértékben csak több dicsőséggel rendelkezik a háznál az, aki azt felépítve és berendezve elkészítette. Mert minden ház valaki által készül, az pedig, aki a mindenséget elkészítette: Isten. És bár Mózes mint vendéglátó szolga hűséges az ő egész házában az elbeszélendőknek tanúbizonyságára, a Messiás viszont mint Fiú az ő háza felett; kinek háza mi vagyunk, ha ugyan a bátorságot és az elváró reménység dicsekvését mindvégig erősen megtartjuk.
Ennek alapján, ahogyan leszögezve mondja a Szent Szellem: „Ma, ha esetleg az ő hangját meghallanátok, nem keményíthetitek meg a ti szíveiteket, mint a felbőszült megkeseredésben, a próbáztatás napján, a pusztában; ahol próbáztattak engem a ti ősapáitok, alaposan vizsgálgattak engem, és látták az én tetteimet negyven évig. Ennek alapján megundorodtam attól a nemzedéktől, és így szóltam: »Folyton tévelyegnek az ő szívük számára, és nem ismerték meg az én útjaimat«, amint megesküdtem az én büntető haragomban: »Nem fognak bemenni az én nyugalmamba!«”
Meglássátok, testvérek, nehogy legyen majd köztetek akárkiben a hitetlenségnek fáradalmakkal és bosszúsággal teli gonosz szíve az élő Istentől való eltávozásban, hanem bátorítva intsétek egymást minden egyes napon, ameddig azt „mának” hívják, hogy ne keményedhessen meg akár csak egyvalaki is közületek a bűn csalárdsága számára. Mert részesei lettünk a Messiásnak, ha ugyan a lényegi valóság kezdetét mindvégig erősen megtartjuk a leszögezett mondásban: „Ma, ha esetleg az ő hangját meghallanátok, nem keményíthetitek meg a ti szíveiteket, mint a felbőszült megkeseredésben.” Mert némelyek, miután meghallották, felbőszülve megkeseredtek, de nem mindenki, akik kijöttek Egyiptomból Mózes által. Kiktől undorodott pedig negyven évig? Nemde azoktól, akik bűnt követtek el, akiknek a holttestei elhullottak a pusztában? Kiknek esküdött pedig meg, hogy nem fognak bemenni az ő nyugalmába, ha nem azoknak, akik makacsul hitetlenkedtek? Látjuk is, hogy képtelenek voltak bemenni a hitetlenség miatt.
4. rész
Félhetünk tehát, nehogy az ő nyugalmába való bemenetel ígérete elhagyásakor akárki közületek hátrányt szenvedve szűkölködőnek látszódjék. Mert mi is olyanok vagyunk, akiknek a Jó hírt már hirdették, ahogyan azok is, de nem használt a hallomás általi Kinyilatkoztatás azoknak, mivel nem kapcsolódott össze a hittel a hallgatókkal.
Mert mi bemegyünk a nyugalomba, akik hittünk, épp úgy, ahogyan már megmondta: „Amint megesküdtem az én büntető haragomban: »Nem fognak bemenni az én nyugalmamba!«”, mégpedig a cselekedeteknek a világrendszer alapjainak lefektetése óta való megtörténteikor. Mert így mondta meg valahol a hetedikről: „És megnyugodott az Isten a hetedik napon az ő cselekedeteitől mind.” És ebben pedig ismét: „Nem fognak bemenni az én nyugalmamba!”
Mivel tehát megmarad, hogy bizonyos emberek bemennek abba, és azok, akiknek korábban a Jó hírt hirdették, nem mentek be makacs hitetlenség miatt, ismét meghatároz egy bizonyos napot: „Ma”, Dávid leszögezett mondásában, oly hosszú időszak után, éppen ahogy meg lett mondva: „Ma, ha esetleg az ő hangját meghallanátok, nem keményíthetitek meg a ti szíveiteket.” Mert ha őket Jézus helyezte volna nyugalomba, nem beszélt volna egy másik napról ezután.
Következésképp megmarad egy szombati megnyugvás az Isten népének. Mert aki bement az ő nyugalmába, ő is megnyugodott az ő cselekedeteitől, amint a sajátjaitól az Isten. Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, nehogy valaki a makacs hitetlenségnek ugyanabban a példájában elessen.
Mert élő a Kinyilatkoztatása az Istennek; és hatékonyan működőképes; és élesebb minden kétélű tőr felett; és mind léleknek és szellemnek, mind ízeknek és velőknek eloszlásáig átszúró; és a szív fontolgatásainak és gondolatainak kritikusa, és nincs homályban eltűnt teremtés őelőtte, hanem minden mezítelen és levágáshoz kicsavart torkú az ő szemei számára, aki felé van számunkra az elszámolás.
Mint akik tehát nagy főpappal rendelkezünk, aki átment a mennyeken, Jézus, az Isten Fia: megragadhatjuk a nyílt megadással járó békeegyezséget. Mert nem egy, a mi gyengeségeinkkel együttszenvedni képtelen főpappal rendelkezünk, hanem egy mindenféle dolog szerint megpróbáztatottal hozzánk való hasonlatosság szerint, bűn nélkül. Odamehetünk tehát bátorsággal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat kaphassunk és kegyelmet találhassunk alkalmas időben érkező segítséghez.
5. rész
Mert minden emberek közül vett főpap emberekért van megtéve az Isten felé végzendő dolgokban, hogy felajánlva odavihessen mind ajándékokat, mind áldozatokat a bűnök helyett, aki képes mérsékelt indulattal lenni a tudatlanok és tévelygők számára, mivel maga is körül van véve gyengeséggel. És ez miatt adós azzal, hogy ahogyan a népért, úgy önmagáért is felajánlást vigyen a bűnök helyett. És senki sem önmagának veszi a tiszteletet, hanem csak az Isten általi elhívásban levő, éppen úgy, mint Áron.
Így a Messiás sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá váljon, hanem aki beszélt hozzá: „Én Fiam vagy te, én ma nemzettelek téged.” Ahogyan más helyen is leszögezve mondja: „Te pap vagy örökre, a Melkhi-Cedek rendje szerint.” Aki, az ő hústestének napjaiban, miután mind könyörgéseket, mind esedezéseket vitt felajánlva erős kiáltásokkal és könnyekkel az őt a haláltól megmenteni képeshez, és miután meghallgatásra talált az istenfélelemből: jóllehet Fiú, gyakorlatiasan megtanulta azokból, amiket szenvedett, a szófogadást. És miután végcélba érkezett tökéletességre jutott, az összes neki szófogadó számára örök megmenekülés okozójává vált; és Istentől „A Melkhi-Cedek rendje szerinti főpap” kinevezést kapta ünnepélyesen: akiről sok számunkra a Kinyilatkoztatás és a nehezen magyarázható leszögezett mondás, mivel lusták lettetek a hallásra.
Mert nektek, akik az időszak miatt adósok is vagytok azzal, hogy tanítók legyetek, ismét a titeket arra való tanításra van szükségetek, hogy mik az Isten nyilatkozatai kezdetének az elemei, és olyanokká váltatok, mint akiknek tejre van szükségük és nem szilárd élelemre. Mert az összes tejből részesedő tapasztalatlan az igazságosság Kinyilatkoztatásában, mert kiskorú. A végcélba érkezett tökéleteseké viszont a szilárd élelem, azoké, akik a használat miatt megedzett érzékelő képességekkel rendelkeznek mind a helyes, mind a rossz megkülönböztetéséhez.
6. rész
Ennek alapján, miután elhagytuk a Messiás kezdetének a Kinyilatkoztatását, a végcélba érkezett tökéletességre mozdulhatunk, nem azzal, hogy ismét állandóan lefektetjük alapzatát a halott cselekedetekből való bűnbánatnak és az Istenre támaszkodó hitnek, a tanítás szerinti megtisztulási bemerítéseknek6, meg a kezek rátevéseinek, meg a halottak feltámadásának, és az örökérvényű ítélethozatalnak. És ezt meg fogjuk tenni, ha ugyan megengedi az Isten.Lábjegyzet6Tanítás szerinti megtisztulási bemerítéseknek: A görög βαπτισμῶν διδαχῆς (e.: „baptiszmón didakhész”) szószerinti jelentése: „a tanítás rituális megtisztulási bemártásainak”. A „baptiszmosz” nem egyezik meg teljesen az újszövetségi „baptiszmával” (gör.: βάπτισμα), az előbbi tágabb értelmű, mindenféle rituális mosást és fürdőt is jelent. Héber főnévi megfelelője a טְבִילָה (e.: „tevila”), az igei pedig a טָבַל (e.: „taval”), amibe beletartozik az újszövetségi „baptiszma” (‘bemerítkezés’) koncepciója is. A mózesi törvényben a zsidók számára különféle teljes vízalámerítéses megtisztulási rituálék voltak, akár tárgyaké, akár embereké, például halottal vagy tisztátalannal, leprással való érintkezés után. A zsidók betérő nem-zsidókat is merítettek vízbe, mielőtt befogadták őket. Bemerítő János a „baptiszmosz” ezen módját alkalmazta a bűnbánatba való bemerítés során, hogy maga az ember a tisztátalan Isten előtt, és teremni kell a bűnbánat gyümölcseit. Ez már a „baptiszma”. A jézusi, újszövetségi bemerítés ezt még tovább viszi azzal, hogy a bűnös ember megtisztulása a Messiás halálába történő merítkezés által történik, vízből és Szellemből. Ez már nem csupán a test külső szennyének rituális lemosása, hanem a megújított, jó lelkiismeret kérése Istentől Jézus feltámadása által (lásd Péter 1. levelében).
Mert képtelenség, hogy akik egyszer meg lettek világítva, meg a mennyei ajándékot megízlelték, és Szent Szellem részeseivé váltak, és Isten helyes iránymutató Kijelentését meg a készülő korszak csodás erőit megízlelték, és félreestek: ismét megújuljanak bűnbánatra, akik az Isten Fiát maguknak folyamatosan újrafeszítik és nyilvánosan megszégyenítik. Mert az olyan föld, amely az arra gyakran jövő esőt beitta és hasznos növényt terem azok számára, akik miatt meg is művelik, áldásban részesedik az Istentől. A töviseket és bogáncsokat előhozó pedig alkalmatlan és átokhoz közeli, amelynek a vége megégetésbe torkollik.
Felőletek pedig jobb és megmentéssel rendelkező dolgokról vagyunk meggyőződve, szeretteink, ha így is beszélünk. Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtse a ti cselekedeteiteket és az önzetlen szeretet fáradozásait, amit kimutattatok az ő neve iránt, miután segédkeztetek a szentek számára és most is segédkeztek.
Kívánjuk pedig, hogy mindannyiótok ugyanazt az igyekezetet mutassa az elváró reménységnek a teljes bizonyossága irányában mindvégig, hogy ne lustákká váljatok, hanem utánzóivá a hit és hosszútűrés által az ígéreteket öröklőknek. Mert miután Ábrahámnak ígéretet tett az Isten, mivel nem rendelkezett senki nagyobbal, akire esküdhetett: önmagára esküdött, miközben leszögezve ezt mondta: „Bizony folyamatosan jót szóló áldóként meg foglak áldani téged, és folyamatosan sokasítóként meg foglak sokasítani téged” (és ily módon, miután hosszan tűrt, rábukkant az ígéretre). Mert az emberek valóban a nagyobbra esküsznek, és számukra minden ellentmondásnak vége megerősítésül az eskü; amiben, mivel bővebben szándékozik az Isten megmutatni az ígéret örökösei számára a változtathatatlanságát az ő szándékának: esküvel járt közben; hogy két változtathatatlan tény által, amikben képtelenség hazudnia Istennek, erős bátorításunk legyen nekünk, akik elmenekültünk, hogy megragadjuk az elénk kínált nyíltan fekvő elváró reménységet; amivel mint a lelkünknek horgonyával rendelkezünk, ami biztos is meg erős, és bemegy a függönyön belüli helyiségbe; ahová helyettünk ment be Jézus, miután a Melkhi-Cedek rendje szerinti főpappá vált örökre.
7. rész
Mert ez a Melkhi-Cedek (Sálem Királya, a legmagasabb Isten papja, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal találkozott és jót mondva megáldotta őt, akinek tizedet is osztott Ábrahám mindenből) először is megmagyarázva megigazulás királya, azután pedig Sálem királya is, ami békesség királya. Apátlan, anyátlan, nemzetségkönyv nélküli, sem napjainak kezdetével, sem életének végével nem rendelkezik, de miután már hasonlóvá lett téve az Isten Fiához, pap marad megszakíthatatlan állandó érvénnyel.
Nézzétek pedig, milyen nagy ez, akinek tizedet is adott a zsákmány legjavából Ábrahám, az ősapa. És bár a Lévi fiai közül a papságot kapók parancsolattal rendelkeznek, hogy a Törvény szerint tizedet szedjenek el a néptől, vagyis az ő testvéreiktől (jóllehet Ábrahám ágyékából jöttek ki), az pedig, aki nem származtatja nemzetségét közülük, tizedet vett Ábrahámtól, és az ígéretekkel rendelkezőt megáldotta. Pedig minden ellentmondáson kívül az alávalóbb áldatik meg a jobb által. És itt bár tizedeket halandó emberek kapnak, ott pedig az, akiről tanúbizonyságot tettek, hogy él. És úgymond Ábrahámon keresztül Lévitől, a tizedeket kapótól is tized lett szedve, mert még az apa ágyékában volt, amikor találkozott vele Melkhi-Cedek.
Ha tehát a végcélba jutott tökéletesség a lévitai papságon keresztül lenne (mert a nép ez alatt kapott törvényt), mi szükség van még arra, hogy a Melkhi-Cedek rendje szerint keljen fel egy másféle pap, és ne az Áron rendje szerint legyen megnevezve? Mert a papság megváltoztatásakor szükségszerűen egy törvényváltozás is színre lép. Mert akire leszögezve ki vannak mondva ezek, más törzsnek részese, amelyből senki sem figyel az oltárnál. Mert teljesen nyilvánvaló, hogy Júdából kelt fel a mi Urunk, amely törzsre nézve a papságról Mózes semmit nem beszélt. És még inkább nyilvánvaló, ha a Melkhi-Cedek hasonlósága szerint kel fel egy másféle pap, aki nem hústesti parancsolat törvénye szerint lépett színre, hanem a szétszedhetetlen magasabbrendű értelmes élet csodás ereje szerint. Mert így tanúskodik, hogy: „Te pap vagy örökre, a Melkhi-Cedek rendje szerint.” Mert bár az előtte járó parancsolat elvettetése megtörténik annak gyengesége és haszontalansága miatt (mert semmit sem tett végcélba érkezett tökéletessé a törvény), ugyanakkor egy jobb elváró reménység bevezetése7 is megtörténik, ami által közelítünk az Istenhez.Lábjegyzet7Bevezetése: a görög ἐπεισαγωγή (e.: „epeiszagógé”) egy második feleség bevezetését jelenti, miután a régit elvetették (pl.: Vasti királyné helyett Eszter), vagy új szereplőket egy színdarabban, vagy valami újat és jobbat.
És amilyen mértékben csak nem esküvés nélküli – mert ők bár esküvés nélkül vannak, mint papokként egykor színre lépők, az viszont esküvéssel, a neki leszögezve ezt mondó által: „Megesküdött az Úr, és nem fog sajnálkozni: Te pap vagy örökké, a Melkhi-Cedek rendje szerint” –, annyival jobb szövetség kezeseként lépett színre Jézus. És ők bár többen léptek színre papokként amiatt, hogy halál által el vannak tiltva a szolgálat mellett való maradástól; az viszont amiatt, hogy megmarad örökké: a megváltoztathatatlan papsággal rendelkezik! Amiből kifolyólag teljességgel meg is képes menteni az Istenhez őáltala járulókat, mint aki mindig él, hogy közbenjárjon helyettük.
Mert ilyen főpap illett hozzánk: szent, ártatlan, szennyezetlen, bűnösöktől elkülönített, és aki a mennyeknél magasabbá vált, akinek nincs napról-napra szüksége, mint a főpapoknak arra, hogy először a saját bűnei helyett vigyen fel áldozatokat, azután a népéi helyett, mert ezt megtette egyszer s mindenkorra, amikor önmagát vitte fel áldozatul. Mert a törvény embereket rendel gyengeséggel rendelkező főpapokká, az esküvés Kinyilatkoztatása viszont, ami a törvény utáni, egy örökre végcélba ért tökéletessé tett Fiút.
8. rész
Összegzésként pedig az elmondottakra nézve: Olyan főpappal rendelkezünk, aki leült a mennyekben a Felségnek a trónjának a jobbjára, aki a szent dolgoknak szolgája és a valódi sátornak, amit az Úr rögzített és nem ember.
Mert minden főpap mind ajándékok, mind áldozatok felajánlással való vitelére van megtéve; aminél fogva szükséges, hogy rendelkezzen is valamivel, amit felajánlva vihet. Mert ha valóban a földön lenne, nem lehetne pap, amikor vannak az ajándékokat a törvény szerint felajánlva vivő papok, akik a mennyeiek példájának és árnyékának szolgálnak, pontosan ahogy isteni üzenetet kapott Mózes, hogy az elkészítendő sátrat befejezze, mert ezt mondja: „Meglásd, mindent azon mintakép szerint kellene tenned, ami meg lett mutatva neked a hegyen.” Most pedig egy annyival különb szolgálatot talált, amennyivel jobb szövetség közvetítője is, ami jobb ígéretek alapján lett törvénybe iktatva. Mert ha az az első szövetség kifogástalan lett volna, akkor másodiknak helyét nem keresték volna.
Mert miközben hibáztatja őket, leszögezve ezt mondja: „Figyelj! Napok jönnek, mondja az Úr, és elvégzek az Izrael házára és a Júda házára egy addig ismeretlen újfajta szövetséget: nem ama szövetség szerint, amit tettem az ő ősapáikkal az én őket való kézen fogásom napján, hogy kivezessem őket Egyiptom földjéről: merthogy ők nem maradtak meg az én szövetségemben, és én sem törődtem velük, mondja az Úr. Merthogy ez az a szövetség, ami szövetségre lépek majd az Izrael házával ama napok után, mondja leszögezve az Úr, miközben adom az én törvényeimet az ő gondolkozásukba, és az ő szívükre fogom felírni azokat, és leszek számukra Istenné, és ők lesznek számomra néppé. És semmiképp sem taníthatja ki-ki az ő legközelebbi embertársát és ki-ki az ő testvérét azzal, hogy ezt mondja: »Ismerd meg az Urat!«, merthogy mindenki ismerni fog engem a közülük való kicsinytől a közülük való nagyig. Merthogy ki leszek engesztelve az ő igazságtalanságaikkal, és az ő bűneikről és az ő törvénytelenségeikről semmiképpen sem emlékezhetem meg többé.” Abban, hogy egy addig ismeretlen újfajtát mond, elavulttá tette már az elsőt, az elavuló és elöregedő pedig közel van az enyészethez.
9. rész
Rendelkezett tehát az első sátor is ugyan az isteni szolgálat igazságosságot helyretevő rendtartásával meg a világrendszerbeli szentéllyel, mert egy sátor volt felépítve és berendezve elkészítve, az első, amiben volt mind a lámpatartó, mind az asztal és a kenyerek kihelyezése, ami szentélynek mondatik, a második függöny után viszont egy olyan sátor volt, ami szentek szentjének mondatik, ami rendelkezett egy arany tömjénező oltárral és a mindenfelől arannyal körülleplezett szövetség ládájával8, amiben ott volt egy, a mannával rendelkező aranyveder és az Áron kivirágzott pálcája és a szövetség táblái; fölötte pedig az engesztelőfedelet beárnyékoló dicsőségkerúbok, amikről nincs most mit mondani részletesen.Lábjegyzet8Ládája: a görög κιβωτός (e.: „kibótosz”) ‘faládát’ jelent. A szó érdekessége, hogy mind az Ószövetség görög Szeptuaginta fordítása, mind az Újszövetség ezt a szót két héber szó fordítására használja: a szövetség (bizonyságtétel) ládájára és Nóé bárkájára. A szövetség ládája héberül az ארון (e.: „arón”), ‘koporsó, szekrény, kincses-/pénzesláda’ jelentéssel, Nóé bárkája pedig a תּבה (e.: „tebah”) ami ‘kosarat, edényt, ládát’ jelent. Míg a héber Ószövetségben még elkülönül ez a két fogalom, a görög Ó- és Újszövetségben már összekapcsolódik.
Miután pedig ezek már így lettek felépítve és berendezve elkészítve, az első sátorba ugyan mindenkor belépnek az isteni szolgálatot teljesítő papok, a másodikba viszont évente csak egyszer egyedül a főpap, nem vér nélkül, amit felajánlva odavisz önmaga és a nép tudatlanságból eredő bűnei helyettesítésére.
Ezt mindeközben nyilvánvalóvá teszi a Szent Szellem, hogy addig még nem jelent meg a szentélynek az útja, míg az első sátor működésben lévő állapottal rendelkezett; ami egy példázat a jelen alkalmas időre nézve, amikor mind olyan ajándékokat, mind olyan áldozatokat visznek oda felajánlva, melyek lelkiismeret szerint nem képesek végcélba ért tökéletessé tenni a szolgálót; egyedül csak az egyenessé tétel idejéig kötelező ételekre és italokra és különféle bemerítésekre és igazságosságot helyretevő hústesti rendtartásokra nézve.
A Messiás viszont, a készülő javaknak közeljött főpapja a nagyobb és végcélba ért tökéletesebb, nem kézzel készített, vagyis nem ebből a teremtésből való sátor által, sem pedig kecskebakok és borjak vére által, hanem a saját vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, miután örökkévaló megváltást talált. Mert ha a bikák és kecskebakok vére és a tehén hamva a közönségessé nyilvánítottakra való ráhintés során megszentel a hústestnek a tisztaságára: mennyivel inkább fogja a Messiásnak a vére (aki örökkévaló Szellem által vitte oda áldozatul felajánlva önmagát szeplőtlenül az Istennek) megtisztítani a ti lelkiismereteteket a halott cselekedetektől a magasabbrendű értelmes életet élő Istennek való szolgálatra!
És ez miatt egy addig ismeretlen újfajta végrendeleti szövetségnek közvetítője ő, hogy ily módon az első végrendeleti szövetségben elkövetett áthágások váltságdíjáért való halál megtörténtekor az ígéretet megkaphassák az örökkévaló örökség meghívottai. Mert ahol végrendeleti szövetség van, szükséges, hogy a végrendelkező szövetségtevő halála el legyen hordozva. Mert egy végrendeleti szövetség a halottakon áll szilárdan, mivel sehogy sem jogerős, amikor még él a végrendelkező szövetségtevő.
Ebből kifolyólag az első sem vér nélkül volt szentesítve; mert a törvény szerinti összes parancsolat Mózes általi, az egész népnek való elbeszélésekor, miután vette a borjaknak és kecskéknek a vérét vízzel és skarlátvörös gyapjúval és izsóppal együtt, mind magát a kis könyvtekercset, mind az egész népet meghintette, ahogy leszögezve mondta: „Ez a vére annak a szövetségnek, amit parancsolatba adott nektek az Isten.” És a sátrat pedig és a szolgálat összes edényét a vérrel hasonlóan meghintette. És majdnem minden vérben tisztul meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nem történik meg a megbocsátás.
Szükséges tehát, hogy egyrészt a mennyekben lévő dolgok példái ezekkel tisztuljanak meg, maguk a mennyeiek viszont ezeknél jobb áldozatokkal. Mert nem kézzel készített szentélybe, a valódi lenyomatszerű ellenképébe ment be a Messiás, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt helyettünk; sem hogy sokszor vigye oda magát áldozatul felajánlva, ahogyan a főpap megy be a szentélybe évente másnak vérében, mert akkor sokszor kellett volna neki szenvednie a világrendszer alapjainak lefektetése óta. Most pedig egyszer, a világkorszakok céljának bevégzésekor, a bűn elvettetésére, az ő áldozata által jelent meg.
És amilyen mértékben csak lefektetett dolog az emberek számára az egyszeri meghalás, ezután pedig az örökre elválasztó ítélet: úgyannyira a Messiás, miután egyszer lett áldozatul odavíve sokak bűneinek a felvitelére, másodjára bűn nélkül lesz látható az őt megmenekülésre várók számára.
10. rész
Mert miközben a készülő jóknak árnyékával rendelkezik a törvény, nem magával a dolgoknak a képével: az évente ugyanazon áldozatokkal, amiket felajánlva visznek oda állandóan megszakítás nélkül, sohasem képes az odajárulókat végcélba érkezett tökéletesekké tenni. Mert akkor nem szűnt volna meg az áldozatok odavitele amiatt, hogy semmilyen bűntudattal sem rendelkeznek többé az egyszer már megtisztított szolgálók? Ámde azokban az áldozatokban a bűnökre való emlékezés van évente. Mert képtelenség, hogy bikák és kecskebakok vére elvegye a bűnöket.
Ennek alapján, miközben bejön a világrendszerbe, leszögezve ezt mondja: „Áldozatot és felajánlást nem akartál, testet viszont készítettél nekem. Egészen elégő áldozatokat és bűnnel kapcsolatosakat nem kedveltél. Akkor így szóltam: »Figyelj, megérkeztem, a kis könyvtekercs fejezetében meg van írva velem kapcsolatban, hogy tegyem, óh Isten, a te akaratodat.«”
Miközben fentebb leszögezve mondja, hogy „áldozatot és felajánlást” és „egészen elégő áldozatokat és bűnnel kapcsolatosakat” „nem akartál” és „nem kedveltél”, amit csak a törvény szerint visznek oda, akkor megmondta: „Figyelj, megérkeztem“, „hogy tegyem, óh Isten, a te akaratodat.” Kivégzi az elsőt, hogy a másodikat felállíthassa! Amely akaratban vagyunk mi a Messiás Jézus testének felajánlása általi egyszer s mindenkorra megszenteltek.
És bár minden pap előáll naponként, miközben szolgál és sokszor viszi oda felajánlva ugyanazokat az áldozatokat, amik sohasem képesek bűnöket teljesen elvenni, ő viszont, miután egyetlen áldozatot vitt oda felajánlva a bűnök helyett, megszakíthatatlan állandó érvénnyel ült le az Isten jobbjára, mint aki a továbbiakban vár, amíg az ő ellenségei az ő lábainak zsámolyává lehetnek téve. Mert egyetlen felajánlással végcélba érkezett tökéletesekké tette megszakíthatatlan állandó érvénnyel az elkülönítve megszentelődőket.
Tanúskodik pedig nekünk a Szent Szellem is, mert ez után az előremondás után, hogy: „Merthogy ez az a szövetség, ami szövetségre lépek majd velük, ama napok után, mondja leszögezve az Úr, miközben adom az én törvényeimet az ő szíveikre, és az ő gondolataikon fogom felírni azokat”, ezt is mondja: „az ő bűneikről és az ő törvénytelenségeikről semmiképp sem emlékezhetem meg többé”. Ahol pedig ezek megbocsátása van, ott nincs többé bűnnel kapcsolatos áldozat.
Miközben tehát rendelkeztek, testvérek, bátorsággal a szentélybe való bemenetelre Jézusnak a vérében, ami bemenetelt szentesített nekünk mostanában készített új és élő útként a függönyön, vagyis az ő hústestén keresztül, és miközben rendelkeztek nagy pappal az Isten házára nézve, odamehetünk hozzá igazi szívvel a hitnek teljes bizonyosságában, mint akik ráhintéssel már meg lettünk tisztítva a szíveinket tekintve a bajlódásokkal és zaklatottságokkal teli gonosz lelkiismerettől és már meg lettünk mosva a testünket tekintve tiszta vízzel. Megtarthatjuk a megingathatatlan, nyílt megadással járó békeegyezségét az elváró reménységnek, mert hitelesen hűséges az, aki ígéretet tett. És vegyük tekintetbe egymást az önzetlen szeretetre és helyes cselekedetekre való felindulás érdekében, miközben nem hagyjuk ott az önmagunk egybegyülekezését, ahogyan ez szokás némelyek számára, hanem bátorítva intünk is, annyival inkább, amennyire csak látjátok az elközelgő napot.
Mert a mi szándékos bűnelkövetésünkkor az igazság teljes ismeretének átvétele után többé bűnnel kapcsolatosan nem hagyatik hátra áldozat, hanem valamiféle félelmetes várása az örökre elválasztó ítéletnek és készülődő tűznek, hogy féltékenyen megeméssze az ellenszegülőket.
Miután valaki elvetette Mózes törvényét, könyörtelenül két vagy három tanú vallomására meghal. Mit gondoltok, mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltónak ítélve az, aki az Isten Fiát eltaposta, és a szövetség vérét, amelyben meg lett szentelve, közönségesnek tartotta, és a kegyelem Szellemét megsértette? Mert ismerjük azt, aki így szólt: „Számomra van fenntartva a bosszúálló igazságszolgáltatás, én majd megfizetek, leszögezve mondja az Úr”, és ismét: „Az Úr fog ítélkezni az ő népe felett.” Félelmetes dolog az Élő Isten kezébe esni.
Emlékezzetek pedig vissza a régi napokra, amelyekben, miután meg lettetek világosítva sok szenvedésteljes küzdelmet szenvedtetek el hátrányba kerülve; egyrészt mint akik korholásokkal és nyomorúságokkal folyamatosan nyilvánosság elé vagytok állítva, másrészt mint akik részestársai lettetek azoknak, akiket így felforgattak. Mert mind az én fogságomban együttéreztetek, mind a ti vagyonotok kizsákmányolását örömmel fogadtátok, mint akik tudjátok, hogy rendelkeztek önmagatokban egy jobb vagyonnal a mennyekben, és maradandóval.
Ne hajítsátok el tehát a ti bátorságotokat, ami nagy fizetséggel rendelkezik. Mert a hátrányos helyzetet elszenvedő kitartásra van szükségetek, hogy miután az Isten akaratát megtettétek, megkaphassátok az ígéretet. Mert még egy igen-igen kicsit kell várni, és az „Eljövő majd megérkezik és nem fog késni.” „Az igazságos pedig hitből fog élni”, és „abban az esetben, ha visszahúzódna, nem leli jótetszését az én lelkem őbenne”. Mi pedig nem a visszahúzódáséi vagyunk a pusztulásra, hanem a hitéi a léleknek tulajdonlására.
11. rész
A hit pedig az elváróan remélt dolgoknak lényegi valósága, a nem látottaknak rábizonyító átvizsgálása. Mert ebben lett tanúság téve a vénekről. Hittel fogjuk fel, hogy a világkorszakok Isten szavával lettek készítve, arra nézve, hogy nem a láthatóan megjelenőkből lettek a látható dolgok.
Hittel vitt oda Ábel többet érő áldozatot Káinnál az Istenhez, ami által lett tanúság téve igazságos voltáról az Isten tanúságtételekor az ő ajándékairól, és miután meghalt, ezen áldozatán keresztül még mindig beszél.
Hittel lett áthelyezve Énókh, hogy ne lásson halált, „és nem volt megtalálható, mert áthelyezte őt az Isten”, mert az ő áthelyezése előtt tanúság lett téve felőle, hogy tetszett az Istennek. Hit nélkül pedig képtelenség az Istennek tetszeni, mert hinnie kell az Isten elé járulónak, hogy ő létezik, és hogy az őt kereső számára fizetséget adóvá válik.
Hittel – miután isteni üzenetet kapott Nóé a még nem láthatókról, majd istenfélelemre indult – készített el felépítve és felszerelve egy bárkát az ő háznépe megmenekülésére, ami által elítélte a világrendszert, és a hit szerinti igazságosság örökösévé vált.
Hittel fogadott szót a meghívásban részesülő Ábrahám, hogy kimenjen arra a helyre, amit örökségül készült átvenni; és kiment, miközben nem volt tudomása róla, hová megy. Hittel lépett jövevényként az ígéret földjére, mint valaki máshoz tartozóéra, majd sátrakban telepedett le Izsákkal és Jákobbal, ugyanannak az ígéretnek a társörököseivel, mert ezalatt várta az alapokkal rendelkező várost, melynek építőmestere és tervező-alkotója az Isten.
Hittel vett át maga Sára is csodás erőt magzat foganására, és életkora ellenére szült, mivel hitelesen hűségesnek tartotta azt, aki ígéretet tett. Ezért egy embertől is származtak, és ezek egy már elhalt emberéi. Éppen úgy vannak, ahogyan a mennyei csillagok sokaság tekintetében, és mint a tengerpart melletti homok, ami megszámlálhatatlan.
Hit szerint haltak meg ezek mind, akik nem kapták meg az ígéreteket, de távolról látásból ismerték azokat és meggyőződtek felőlük és üdvözölték azokat, és egyetértve nyíltan megvallották, hogy idegenek és jövevények a földön. Mert az ilyeneket leszögezve mondók azt fejezik ki, hogy hazát keresnek. És ha emlékeztek volna arra, ahonnan kijöttek, akkor rendelkeztek volna lehetőséggel visszahajlani. Most viszont egy jobb, azaz mennyei után nyújtózkodnak, ezért nem szégyelli őket az Isten, hogy Istenüknek hívattassék. Mert készített nekik egy várost.
Hittel vitte áldozatul felajánlva Ábrahám Izsákot, miközben próbára lett téve, és az egyszülöttet vitte áldozatul az, aki az ígéreteket egyszer már kézhez vette, akinek meg lett mondva: „Izsákban hívatik számodra mag”, miután azzal számolt, hogy a halottak közül is képes az Isten életre kelteni; amiből kifolyólag is őt példázatul visszanyerte.
Hittel, a készülődő dolgokra nézve áldotta meg Izsák Jákobot és Ézsaut.
Hittel áldotta meg a haldokló Jákob mindegyik fiát Józsefnek, és az ő botja végére borulva hódolt az Istennek.
Hittel emlékezett meg az élete végére érő József az Izrael fiainak kivonulása felől, és az ő csontjai felől parancsolatot adott.
Hittel rejtegették Mózest, miután megszületett, három hónapig az ő szülei, mert szépnek látták a kisgyermeket, és nem ijedtek meg a király rendeletétől.
Hittel tagadta meg Mózes, miután naggyá lett, hogy a fáraó lánya fiának mondják, miután inkább választotta azt, hogy az Isten népével együtt elviselje a rossz bánásmódot, mint azt, hogy rendelkezzen a bűn ideiglenes haszonélvezetével. Nagyobb gazdagságnak tartotta az Egyiptomban levő kincseknél a Messiásnak a korholását, mert minden mástól eltekintve figyelt a fizetségre. Hittel hagyta ott Egyiptomot, miután nem ijedt meg a király indulatától, mert mint a Láthatatlan Valakit látó volt kitartó. Hittel tette meg a páskavacsorát és a vér meghintését, hogy a pusztító ne illethesse az ő elsőszülötteiket.
Hittel keltek át a Vörös-tengeren, mint szárazon át, amit miután megpróbáltak az Egyiptomiak, elnyelettek.
Hittel dőltek le a falai Jerikónak, miután körül voltak véve hét napig.
Hittel nem veszett el a parázna nő Ráháb a makacsul hitetlenkedőkkel, miután befogadta a kémeket békességgel.
És mit mondjak még? Mert az idő kevés lesz nekem, ha elbeszélek mindent Gedeonról, meg Bárákról és Sámsonról és Jeftéről, meg Dávidról és Sámuelről és az isteni szóvivőkről, akik hit által győztek le királyságokat, munkáltak igazságosságot, bukkantak rá ígéretekre, zárták be oroszlánok száját, oltották ki tűznek erejét, menekültek futva tőrnek szájától, erősödtek fel csodásan gyengeségből, váltak erősekké harcban, táborait futamították meg másoknak.
Asszonyok megkapták feltámadásból az ő halottaikat, mások viszont halálra lettek verve, miután nem fogadták el a váltságot, hogy egy jobb feltámadásra találhassanak.
Másfélék viszont vicces gúnyolódások és ostorozások próbáját kapták, sőt, még köteleket és börtönt is. Megkövezték, szétfűrészelték, próbáztatták őket, tőrnek gyilkosságában haltak meg, járkáltak juhbőrökben, kecskéknek bőreiben, mint hátrányt szenvedők, nyomorgatottak, rossz bánásmódot elviselők, akikre nem volt méltó a világrendszer, pusztákban kóborlók és hegyekben és barlangokban és a földnek hasadékaiban.
És mindezek, miután tanúság lett téve felőlük a hit által, nem kapták meg az ígéretet, miután az Isten rólunk valami jobb dolgot látott előre, hogy ők ne nélkülünk legyenek végcélba érkezett tökéletesekké téve.
12. rész
Ezért mi is, mint akik a tanúknak ilyen nagy minket körülfekvő felhőjével rendelkezünk, miután eltettünk minden terhet és a megkörnyékező bűnt, hátrányt elszenvedő kitartás által futhatjuk meg az előttünk fekvő küzdelmet, miközben minden mástól elfordulva nézünk rá a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra: aki az előtte fekvő örömért cserébe hátrányba kerülve kitartóan elszenvedte a keresztet, miután megvetette a szégyent, és az Isten trónjának jobb oldalán leült.
Mérjétek fel minden oldalról ugyanis őt, aki egy vele szemben történő ilyen nagy ellentmondást szenvedett el kitartóan hátrányba kerülve, hogy bele ne fáradjatok, miközben lelkeitekben ellankadtok.
Még nem a vérig álltatok ellen, ahogy a bűn ellen tusakodtok, és megfeledkeztetek a bátorító intésről, amely veletek, mint fiakkal beszélget érvelve: „Fiam, ne kicsinyeld le a nevelését az Úrnak, ne is lankadj el, mialatt rábizonyító feddésben részesülsz tőle. Mert akit önzetlenül szeret az Úr, azt megneveli; megostoroz pedig minden fiút, akit befogad.” Ha a nevelést hátrányba kerülve elszenveditek, mint fiakkal bánik veletek az Isten, mert milyen fiú az, akit nem nevel édesapa? Ha pedig nevelés nélkül vagytok (aminek részesévé vált mindenki), akkor házasságon kívüli paráznaságból származók vagytok, nem fiak.
Továbbá, a mi hústestünknek nevelő apáival rendelkeztünk és megbecsültük őket: nem sokkal inkább kellene magunkat alárendelnünk a szellemek Édesapjának? És egy magasabbrendű értelmes életet fogunk élni! Mert ők néhány napig neveltek, aszerint, ami jónak látszott nekik, Ő pedig hasznunkra, az Ő szentségében való részesedésünkre. Minden nevelés pedig a jelenvalóságra nézve ugyan nem látszik annak, hogy örömből lenne, hanem szomorúságból, később viszont az igazságosságnak békés gyümölcsével fizet azoknak, akik ez által már meg lettek edzve.
Ennek alapján a leeresztett kezeket és a rogyasztott térdeket egyenesítsétek fel, és egyenes járatot csináljatok a ti lábaitoknak, hogy az, ami sánta, el ne forduljon, hanem inkább meggyógyuljon! Békességre törekedjetek mindenkivel, és a megszentelődésre (ami nélkül senki sem fogja meglátni az Urat), miközben vigyáztok, nehogy bárki is az Isten kegyelmének híjával maradó legyen; nehogy a keserűségnek bármi felnövő gyökere megzavarhasson, és ezáltal sokak beszennyeződjenek; nehogy bárki is parázna vagy közönséges legyen, mint Ézsau, aki egyetlen evésért cserébe eladta az ő elsőszülöttségi jogait, mert tudjátok, hogy azután is, amikor örökölni akarta az áldást, el lett utasítva – mert bűnbánat helyét nem találta –, jóllehet könnyekkel kereste az áldást.
Mert ti nem megtapintható hegyhez járultatok, sem égő tűzhöz, sem feketeséghez, sem sötétséghez, sem szélvészhez, sem trombita zajához, sem Irányadó kijelentések hangjához amely hangot miután hallották, kerülték, nehogy adassék őhozzájuk Kinyilatkoztatás; mert nem tudták elhordozni az utasítást: „Ha vadállat is érne a hegyhez, meg lesz kövezve, vagy nyíllal lesz lelőve”; és olyan félelmetes volt a látvány, hogy Mózes így szólt: „Nagy félelemben vagyok és rettegésben”. Hanem Cion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és angyalok tízezreihez, a mennyekben nyilvántartásba vett elsőszülöttek ünnepi gyűléséhez és kihívott közösségéhez, mindenki bíró-Istenéhez és a végcélba érkezett tökéletessé tett igazságosak szellemeihez, és a frissen új végrendeleti szövetség közvetítőjéhez: Jézushoz, és az Ábelnél jobbakat beszélő meghintés véréhez.
Meglássátok, nem kerülhetitek el a beszélőt. Mert ha amazok nem menekültek meg, akik azt kerülték el, aki a földön adott isteni üzenetet, sokkal kevésbé mi, akik attól fordulunk el, aki a mennyből; kinek hangja megrengette a földet akkor, most pedig már megígérte, ahogy leszögezve mondta: „Még egyszer én megrengetem” nem csak „a földet”, hanem „a mennyet” is. A „még egyszer” pedig nyilvánvalóvá teszi a megrendülőknek a megváltozását, mint megalkotottakét: hogy megmaradhassanak a meg nem rendülők.
Ennek alapján mi, a megrendíthetetlen királyságot átvevők, rendelkezhetünk kegyelemmel, ami által szolgálhatunk Istennek tetszően tisztességesen és istenfélelemmel. Mert a mi Istenünk is egy emésztő tűz.
13. rész
A testvérszeretet9 maradjon meg! Az idegeneket befogadó vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ez által némelyek észrevétlenül angyalokat láttak vendégül. Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak, a rossz bánásmódot elviselőkről, mint magatok is testben levők!Lábjegyzet9Testvérszeretet: a görög φιλαδελφία (e.: „filadelfia”) szerepel itt, mely csak egy betűben tér el a Lelepleződés könyvében szereplő kisázsiai városnévtől, Filadelfeiától (gör.: Φιλαδέλφεια), ahová az Úr küldött egy írott üzenetet János által az ottani kihívott közösséghez.
Értékes a házasság mindenben, és az ágy szennyezetlen, a paráznákat pedig és a házasságtörőket meg fogja ítélni az Isten.
Pénzszeretet nélküli az életmód, miközben elégedettek vagytok a jelenlevő dolgokkal, mert Ő megmondta: „Semmiképpen nem foglak elengedni téged, sem semmiképpen nem foglak elhagyni téged.”10 Úgyhogy mi bátran mondjuk: „Az Úr számomra segítő, és nem fogok megijedni, mit fog tenni velem ember.”Lábjegyzet10Semmiképpen nem… sem semmiképpen nem…: az eredetiben szereplő nyomatékos ötszörös tagadást visszaadjuk ebben a fordításban.
Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólták nektek az Isten Kinyilatkoztatását, akiknek miközben nézitek az életvitelük kimenetelét, utánozzátok a hitüket.
A Messiás Jézus tegnap és ma ugyanaz, az örökkévalóságra nézve is: különféle és idegen tanításoktól ne sodródjatok ide-oda, mert az a helyes, hogy kegyelemmel erősödik meg a szív, nem eledelekkel, amelyekben semmi hasznuk nem volt az egykor azok körül járkálóknak. Rendelkezünk oltárral, ahonnan enni szuverén joggal nem rendelkeznek a sátornak szolgálók, mert amely állatoknak a vérét beviszik a bűnre tekintettel a szentélybe a főpap által, azoknak a testeiket megégetik a táboron kívül. Ennek alapján Jézus is, hogy megszentelhesse az ő saját vére által a népet, a kapun kívül szenvedett, azért most kimehetünk őhozzá a táboron kívülre, miközben hordozzuk az ő korholását. Mert nem rendelkezünk itt maradandó várossal, hanem az elkészülőben levőt keressük. Tehát őáltala felajánlhatjuk a dicséret áldozatát folyamatosan az Istennek, vagyis az ő nevét egyetértően és nyíltan megvallva elismerő ajkak gyümölcsét.
A jótékonykodásról pedig és a közösködésről meg ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatok kedvesek az Istennek.
Engedékenyen bízzatok a ti elöljáróitokban és fogadjatok szót, mert ők őrködnek éberen a ti lelkeitek felett, mint majd számot adók, hogy örömmel tehessék ezt és ne sóhajtozva, mert ez nektek előnytelen.
Imádkozzatok értünk, mert bízunk abban, hogy helyes lelkiismerettel rendelkezünk, ahogy mindenben helyesen akarunk forgolódni. Még inkább pedig arra intelek bátorítva, hogy ezt tegyétek, hogy gyorsabban rendbe jöhessek a számotokra!
A békességnek Istene pedig, aki előhozta a halottak közül a juhoknak az örök végrendeleti szövetség vérében nagy juhászát, a mi Urunkat, Jézust, készítsen el titeket minden jó dologban az ő akaratának megtevésére, miközben megteszi bennetek mindazt, ami őelőtte kedves a Messiás Jézus által, akinek kijár a dicsőség örökkön örökké, Ámen!
Bátorítva intelek pedig titeket, testvérek, viseljétek el a bárorító intés Kinyilatkoztatását, mert röviden is írtam ezt a levelet nektek! Tudjátok meg, hogy Timótheus testvér szabadon lett bocsátva, akivel, ha gyorsabban megjönne, meg foglak látogatni titeket.
Üdvözöljétek a ti elöljáróitokat mind és a szenteket mind! Üdvözölnek titeket az itáliaiak.
A kegyelem mindnyájatokkal! Ámen!